PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyek! Először is öröm látni, hogy ilyen megfelelő a női kvóta ezen a vitanapon itt az Országgyűlésben. Hogy mindenki idézett, vagy többé-kevésbé idéznek valami szépet ezzel kapcsolatban, én is mondok egyet: “Ember nincsen, csak férfi és nő van.” - és ezt a kvótavita elé is szánom, bár nem csak a kvótavita a lényeg, ez is elhangzott.
Egy nagyon fontos, és azt a vita előterjesztője a beadott anyagában megfogalmazta, hogy ne csak erről szóljon, ne csak kvótáról szóljon, hanem mindazokról a kitörési irányokról, amelyek a nők társadalmi, közéleti szerepvállalását a jövőben segíthetik. Ezt kívánom a magam szerény eszközeivel én is előmozdítani, és ezért hívom fel arra a figyelmet, hogy általában úgy szokott ez lenni, hogy mindenféle világnapok és vitanapok, amelyek tematikusan egy-egy politikai témát vagy valamilyen társadalmi ügyet kezelnek, azok azon a napon valóban rendkívüli figyelmet kapnak, és azután a következő alkalomig, ha az egy év múlva van egy világnap esetében, elalszanak, kevesebb figyelmet érdemelnek a sajtóban, a társadalomban és a nyilvánosságban egyaránt. Így van ez a vitanapokkal is, hogyha nem folytatjuk majd úgy, hogy ennek valóban egy olyan kimenete lehet, amelyik a további törvényalkotás során olyan konszenzuális javaslatokat képes a Ház elé terjeszteni, amelyeket, gondolom, ettől a vitanaptól Ertsey Katalin is vár. Ennyit tehát bevezetőnek.
Öröm, hogy az ember itt, a KDNP képviselőcsoportjában, annak felszólalójaként egy olyan személy kultúrtörténeti és politikai örökségét idézheti fel, mint Slachta Margitét. Ezt Soltész Miklós államtitkár úr egyébként a kormány bevezetőjében már megtette, de egy fontos szempontot szeretnék még kiemelni, ami nem hangzott el az ő mondandójában. Ez pedig az, hogy Slachta Margit politikai tevékenysége a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában 1920-tól 1922-ig, majd pedig a ’40-es évek után alapvetően a keresztényszociális gondolat és a közjó alapján folyt, és a közjót tekintette annak a fő politikai célnak, amiért itt, a Nemzetgyűlésben és az Országgyűlésben érvelt és küzdött.
Azért kell a közjót ebből a szempontból kiemelni, mert a mai keretek között, és erre már többen utaltak - Lamperth Mónika képviselő asszony is utalt rá, legutóbb Gúr Nándornak is hasonló gondolatmenete volt -, hogy nem kedvez ez a mai környezet, a mai politikai viták hangulata a nők társadalmi és közéleti, politikai szerepvállalásának. Tény, így van, és erre minden kutatás rámutat, ez világszerte mindenkor általános jelenség volt, így is van. Valóban, a kőkemény pártviták, a mély ideológiai viták, azok a mély árkok, amelyek a társadalmi csoportok vagy politikai pártok között vannak, nem serkentik a nők szerepvállalását ezeken a frontokon, különösen nem nyilván, hogyha a viták egészen a személyeskedésig fajulnak, akkor ezek mind olyan természetű diskurzusok, ez egy olyan diszkussziós tér, amelyben a hölgyek, a nők értelemszerűen és természetszerűen nem kívánnak részt venni.
Az ilyenfajta kőkemény harcok nem a nőknek valók, ezt, mondom, a kutatások e tárgyban egyértelműen kijelentik. Erre is utal egyébként a képviselő asszony, amikor azt mondja, hogy nem a legyőzés a fontos, hanem egymás meggyőzése volna a cél, és ez így is van. De itt egy olyan adottság van, ezek a politikai viták itt, akár ebben az Országgyűlésben, 2010. május 14-e óta is, azért ilyen élesek és erőteljesek, mert rendkívüli problémákat, rendkívüli gondokat kell megoldani.
(11.30)
Ha az európai térbe egy kicsit kitekintünk a mai női vita kapcsán is, akkor is azt látjuk, hogy olyan fundamentális változásokat kíván az európai politikától az a helyzet, amibe Európa, az Unió vagy az euró hozta a társadalmat és az országokat, amelyek nagyon éles, nagyon kemény vitákon kell hogy kiérleljék azokat a döntéseket, amelyek segítségével ezekből a helyzetekből minél hamarabb a kontinens, a gazdaság, az Európai Unió és részben ennek függvényében Magyarország is ki tud keveredni.
Tehát miközben valóban van egy olyan öröklött politikai vitakultúra Magyarországon, amelyik nem kedvez a női szerepvállalásnak, van egy olyan európai politikai helyzet, amelyben a viták sarkosak, a szövegek kemények és élesek, és ez megint csak hozzátesz ehhez a képhez. Ez egy adottság. Ez nyilván változni fog, mindannyian abban bízunk és reménykedünk, hogy ezek az idők el fognak múlni minél hamarabb, de úgy tudjuk ezeket magunk mögé utasítani térben és időben, ha ezeket a vitákat itt most keményen megvívjuk, és ehhez kérem a tisztelt képviselőtársaim, hölgy képviselőtársaim segítségét és megértését is. Tehát itt most egy ilyen temperamentumra is szükség van.
A másik, ami nem kedvez a nők közéleti politikai szerepvállalásának, és ezt ismét csak kutatások támasztják alá, az a korporatív modellektől való idegenkedésük. Azt szeretik a hölgyek ezen a fronton tapasztalni, ha a dolgok átláthatóak, tiszták, ha a választott testületekbe transzparens módon lehet bekerülni. Az a fajta korporatív modell, amelyik sok helyen Európában vagy öröklött módon Magyarországon is még mindig tapasztalható, az szintén nem kedvez ennek a női szerepvállalásnak. Nyilván az éles viták lezárása és általánosságban szólva az átláthatóság növelése olyan össztársadalmi cél, amit el kell érni ahhoz, hogy az a kritikus tömeg, amit várunk a női szerepvállalástól e téren, megvalósuljon és jelen legyen itt az Országgyűlésben is.
Nagyon sok statisztikai adat elhangzott, és én nem akarom ezek számát szaporítani, pró és kontra. De azért az, hogy az európai téren e tárgyban mi a helyzet, az is bír üzenetekkel, és ezért jó föleleveníteni vagy hozzátenni valamit a női szerepvállalás kialakulásához. Ugyanis, hogy úgy mondjam: a régi nők vagy a régi időkben női politikai munkát végzők a hetvenes, nyolcvanas években hagyományosan a baloldalról vagy a balliberális oldalról indultak Európában, és később a megjelenő zöldmozgalmak tekintetében volt ilyen erős szerepvállalás tapasztalható. Míg az új nők - hogy így mondjam, és ez nem azt jelenti, hogy fiatalabbak vagy idősebbek, hanem a mindig megfelelően köztünk jelen lévők - pedig ma már az európai kereszténydemokrata pártokban vagy az EPP-ben is jóval nagyobb számban vannak jelen, tehát van egy látható politikai szerepvállalás a jobboldali konzervatív keresztény pártok részéről is.
Ezt a képet árnyalja az, hogy az Európai Unió új tagállamai terén - erre volt utalás, hangzott is el pontos adat - Magyarország a 10, illetve a 15-ökhöz csatlakozó állam tekintetében a legutolsó helyen van. De azt is kutatások támasztják alá, mutatják ki, hogy a következménye pontosan az, hogy Magyarország nagyon sok olyan társadalmi vitát nem folytatott le, nagyon jelentős olyan átalakulási folyamatok nem zajlottak le, amelyeknek a vitájában valóban mindeddig a hölgyek nem voltak olyan serények részt venni, épp az előbb említett okok miatt.
A helyzet tehát az, hogy van az Európai Unióban egy egészséges új feminizmus, hogy így mondjam, és különösen arra kell figyelnünk valóban, hogy a nálunk - és itt nagyon vigyázni kell a szóval, és inkább idézőjelbe is teszem - elmaradottabbaknak vélt, vagy a társadalmi fejlődés tekintetében általunk hagyományosan magunk mögé sorolt országok - és ne is mondjunk neveket, mert ez így nem volna tisztességes, de sokszor tudjuk, hogy mire gondolunk - jóval jelentősebb számban tudnak fölmutatni női képviselőket közéletben, politikában, helyi vagy országos politikában egyaránt.
Ez az üzenet egyértelműen olyan irányokba tereli a gondolkodást, amikor törvényhozásról van szó, mint amelyet Selmeczi Gabriella képviselőtársam a Fidesz vezérszónokaként elmondott, és ott részletesen kitért arra, hogy a munka, az otthonteremtés és a családi törvények tekintetében merre lehet és kell haladni, de mindannak, amit eddig elmondtam, az üzenetét máshogy is le tudom fordítani, vagy máshol is keresem. Mégpedig ott, hogy alapkutatások hiányoznak ezen a téren. Tehát sokkal többet fogunk a helyzetről megtudni, ha ilyen kutatások készülnek, és azokat lehet majd a konkrét törvényhozás, törvényalkotás hátterébe állítani.
Nagyon fontos, fölhívom a figyelmet az alapkutatások hiányosságaira vagy például egy olyan konkrétumra, hogy Magyarországon hivatalos genderképzés nincsen, talán a CEU-n van, ha az emlékeim jók. (Karácsony Gergely közbeszól.) Igen, Karácsony képviselőtársam kisegít ebben, köszönöm szépen, Gergely, tehát így van. De valóban ahhoz, hogy ezeket az alapkutatásokat is el lehessen végezni, olyan képzett szakemberek kellenek, akik képzéséről gondoskodni kell. Érzésem szerint ez állami feladattá is tehető.
Mondtam, nem kvótakérdésről akarok beszélni, de egészen biztosan nem kívánjuk a paritásos demokráciát célnak semmilyen értelemben. Ha különösen az amszterdami szerződés hat esélyegyenlőségi területére gondolunk: nemre, szexuális beállítottságra, korra, vallásra, nemzetiségre vagy fogyatékosságra, akkor mindenhol fölmerülhet bizonyos igény arra, hogy mi legyen az a kritikus tömeg, amelyik megmozdítja a kialakult állapotokat akár a nők szerepvállalása terén, akár a fogyatékosoknak nyújtott egyenlő esélyek területén, nem is beszélve a többiekről, mint ahogy Karácsony képviselőtársam itt a nemzetiségekkel és az identitásokkal kapcsolatos fontos körülményekre fölhívta a figyelmet.
De azért a nemek területén ez a lehető legbonyolultabb kérdés, mert nem találunk olyan objektív mérőket, amelyeket akármilyen kvótarendszerek mögé lehetne állítani. Hiszen itt nem tudunk úgy, mint a korban, a korfa vagy az egészségügyi körülmények miatt egyértelmű szabályozást kialakítani. Megint csak nem tudunk olyat, mint a szexuális irányultság esetében, ahol nyilván természeti kérdések vannak, és a Teremtő maga rendezi ezt ilyen formában el, vagy akár úgy, mint a nemzetiségeknél, ahol politikai, közéleti és történeti előzményei vannak ezen identitások kialakulásában.
Végezetül pedig egy érdekes jelenségre érdemes fölhívni a figyelmet. E tárgyban vannak kutatások, és ez elgondolkodtató.
(11.40)
Egészen illusztratív módon szólva: hogy miért vakaródznak odahaza sörös dobozokkal a kezükben a televízió előtt életképes, erős, harmincon felüli férfiak, a mama szoknyája alatt, nem kezdve önálló életet, hogy így mondjam, a mamahotel előnyeit élvezve, és miért keresik a szerepüket kétségbeesetten egy új társadalomban, egy ilyen posztinformációs társadalomban? És azt mutatják a tanulmányok, hogy a férfiak az Egyesült Államokban, Amerikában, ahova ezek a kutatások kiterjednek, illetve Nyugat-Európában - az 1990-es, 2000-es évek óta megfigyelhető tendencia szerint - egyre inkább gyerekesen élnek még a harmincéves koruk fölött is, amire az egyik válasz a gazdasági okokon kívül a női egyenjogúság kiterjedése. Ebben a helyzetben a férfiak keresik a szerepüket, ami természetesen nem a nők ellen vagy az egyenjogúság ellen szól, hanem azt jelzi, hogy meg kell találni azt az új társadalmi szerepét a fiatal férfinak, ami ebben a helyzetben rá vonatkozik.
57 százalék a diplomás nők aránya a nyugati országokban, az Egyesült Államokban, és ezek nagy része nem talál magának olyan férfit, akit az ő képzettségéhez viszonyítva magának társául választana. Ebben a helyzetben a férfiak otthon maradnak, orientációt tévesztenek, vagy keresnek és nem találnak, és ennek a következménye az az illusztráció, amit ennek a résznek a bevezetőjéül szántam.
De Magyarországon is ez tapasztalható. Egy adatot én is mondok tehát: míg 15-20 évvel ezelőtt a 30-35 közötti férfiak fele már elköltözött otthonról, addig ez a szám most úgy alakult, hogy a kétharmada még otthon van.
Úgyhogy üdvözölve a kezdeményezést, és megköszönve Ertsey Katalinnak, hogy ezt ide a Ház elé hozta, felhívom a figyelmet arra, hogy milyen körülmények befolyásolják ezt a kérdést. Ezt is a vita tárgyául szánom, hogy a női egyenjogúság kiterjedésével együtt, és örvendetesen azzal egyetemben, vannak olyan társadalmi jelenségek is, amelyekre valamiféle válasznak születnie kell, különös tekintettel, mondom, a fiatal férfiak társadalmi orientációjának, társadalmi és férfiszerepének vállalása és átalakulása kapcsán.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok, valamint az LMP és a Jobbik padsoraiban.)
