DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Az 1. eljárási pontban előterjesztett alkotmánymódosítási javaslathoz benyújtott módosító javaslatunk mellett próbálnék még érvelni, megkísérelve talán a lehetetlent is, mégis.
Megpróbálnám önöket egy kicsit szembesíteni azzal, hogy tulajdonképpen hogyan fognak majd önök a kerület, illetve az önkormányzatok, tehát a saját területi önkormányzatuk meg a megyei önkormányzatuk polgárai elé állni azzal, hogyan fognak elszámolni azzal, hogy azt a vagyontömeget, amit ott a helyi közösségek vérével, verítékével tettek le az asztalra évszázadok alatt, akár még a régi vármegyeházákra is kiterjedően, hogyan tudják azt megmagyarázni nekik, hogy egyetlenegy üdvözítő megoldás van, az államosítás, szemben azzal a céllal, amit egyébként húsz évig vállvetve támogatott a Fidesz-KDNP is minden parlamenti vitában, és derék módon valóban megpróbáltak keresztbefeküdni a régiók kialakításának idején, 2007-ben az MSZP törekvéseivel szemben. És most, amikor teljes dominanciát élveznek a megyei önkormányzatok vezetésében, egy pillanat alatt lényegében feladják azokat az elveket, amelyeket képviseltek, és egyszerűen megmagyarázhatatlan és érthetetlen módon elvonják az önkormányzatok tulajdonát, ezzel gyakorlatilag egy kényszerpályára, egy kiszolgáltatottsági helyzetbe döntik ezeket a közösségeket. Ha elkerülnek a helyi ügyek intézései, a helyi közügyek intézései a helyi közösségektől, akkor az gyakorlatilag egy olyan központosítás irányába mozdul el, amit nem tudunk támogatni.
Arra még külön felhívom a figyelmet, hogy ez a módosítás nemcsak a megyei önkormányzatok vagyonának az ingyenes átadását biztosítja, hanem bármely települési önkormányzatét is. Tehát innét kezdve bármely kistelepülés, amely megpróbál sikeresen szembemenni, mondjuk, éppenséggel a mindennapi bűnözés eseményeivel, és jól szervezett közösségként él, az sem tud kibontakozni, mert a vagyonát, illetve a döntéshozatalt elvonják tőle. Ez megengedhetetlen.
Kérjük, ezért támogassák (Az elnök csenget.) a módosító javaslatunkat. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem