DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az alkotmányhoz egy olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be a szocialista frakció nevében a frakcióigazgatónk, amelynek tartalma és az érvelés fundamentuma megegyezik azzal, amit az előbb Gaudi-Nagy Tamástól hallottunk.
Mégis fontosnak tartom, hogy itt a parlamenti vitában a Magyar Szocialista Párt álláspontjaként világossá tegyük azt, hogy elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy alkotmánymódosítással - immáron a tizenegyedik alkotmánymódosítással egyébként, amióta önök kormányoznak - a megyei önkormányzatok feladatait és a hozzá tartozó vagyont is államosítsák.
(19.50)
Szeretnék visszautalni, mert ez fontos az érvelésben, hogy amikor létrejött az önkormányzati rendszer a rendszerváltáskor, akkor miért született a tulajdonnal és a vagyonnal kapcsolatban olyan konstrukció, amely a ma hatályos alkotmányban, illetve az önkormányzati törvényben van.
Szeretném világossá tenni, mielőtt az államtitkár asszony újra ki akarna oktatni bennünket, csak zárójelben mondom, hogy az általános vitában az államtitkár asszony olyan sokszor nem szólt hozzá, viszont élt azzal a lehetőséggel, hogy a zárszóban, amikor mi már nem tudunk visszaválaszolni, akkor mondjon olyan dolgokat, amelyek - azt gondolom - vitára érdemesek. Szóval, kioktatott bennünket az államtitkár asszony arról, hogy az új alaptörvényben már a nemzeti tulajdon hogyan néz ki.
Nem szeretnénk mi most az alaptörvényről, én legalábbis nem szeretnék most az alaptörvényről és erről az új szabályról beszélni, hanem arról, hogy amikor a rendszerváltáskor döntés született arról, hogy egy olyan önkormányzati rendszert akarnak a döntéshozók létrehozni Magyarországon, amely erős önkormányzatiságot mutat, erős autonómiát, akkor ehhez illeszkedett az a döntés, hogy a feladatellátáshoz egyébként is természetesen vagyont kapnak az önkormányzatok. Most azzal, hogy az alkotmány módosításával gyakorlatilag a megyei önkormányzatok alól teljesen kihúzzák a talajt, felmondják azt a közmegállapodást, amely 1990-ben köttetett. Lehet persze ilyet tenni, csak akkor őszintén el kellene mondani a nyilvánosság előtt, hogy ez a történet miről szól.
Az általános vitában mi elég sok összefüggést igyekeztünk bemutatni. Itt most a részletes vitában a feladatunk az, hogy próbáljunk érveket tenni az asztalra, hogy mi hogyan szeretnénk ezt megváltoztatni. Nos tehát, ha már mindenáron egy alkotmánymódosítással akarják legitimálni utólag a megyei közgyűlési elnökök és a miniszterelnök között kötött megállapodást, amivel - hozzáteszem - mi nagyon nem értünk egyet, akkor mi megpróbáljuk itt most az önök figyelmét felhívni arra, hogy lehet egy olyan módot is egy módosító indítvány befogadásával kigondolni, amely sokkal kevesebb sérelmet okoz egy-egy megye közösségének.
Én kaposvári emberként a Somogy megyei emberek közösségének az érdekeire szeretném felhívni a figyelmet és újra aláhúzni azt, cáfolva azt, amit itt a vitában Répássy államtitkár úr elmondott, hogy nincs elkülönült érdek. Hát hogyne lenne! A Somogy megyei embereknek van elkülönült érdeke, és bizony annak a képviseletére a különböző szervezetek, elsősorban a választott testületek igen jól alkalmasak lehetnének.
Ezzel a módosító indítvánnyal mi azt a javaslatot tesszük, hogy kerüljön be az a szöveg, hogy az állam tiszteletben tartja a helyi önkormányzatok tulajdonát, és legyen nagyon világos, hogy az önkormányzat saját bevételeiből szerzett vagyonánál, ha ezt a vagyont elvonják, akkor csak azonnali és teljes kártalanítás mellett lehessen így rendelkezni.
Szeretném végezetül önöknek elmondani egy múlt heti élményemet. A legnagyobb örömünkre egy újabb szakaszát sikerült átadni a Kaposi Mór Megyei Kórháznak, egy olyan felújított, újabb szakaszt, amely reményeim szerint a somogyi embereknek sokkal jobb színvonalú egészségügyi ellátást biztosít majd, mint a korábbiakban. Ez a beruházás, ez a fejlesztés az előző kormány ideje alatt indult el, és a mostani kormány is folytatja ezt.
Voltak egyébként az elmúlt évben bizonyos problémái ennek a beruházásnak, amit meg kellett oldani, és kétségtelen, hogy a Somogy megyei közgyűlés elnöke, fideszes országgyűlési képviselő tett annak érdekében, hogy ezek az akadályok elháruljanak. Ezt nem akarom vitatni, de azt igen, hogy ott szép szavak elhangzottak az ünnepségen, sok-sok ünnepi beszéd, sok-sok kormánydicséret, kormánypárti képviselők dicsérete, csak azt felejtették elmondani az ott jelen lévő ünneplő közönségnek, hogy ez az öröm december 31-ig szól, és utána már mások fognak diszponálni a vagyon fölött.
Úgyhogy én arra hívom fel az itt jelen lévő képviselők figyelmét - megyei közgyűlési elnököket is látok szép számmal, szeretettel köszöntöm önöket, az általános vitában is hiányoztak nekünk -, hogy gondolják végig, hogy ez milyen nagy felelősség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és legalábbis próbálják meg reparálni a módosító indítvány elfogadásával ezt a szándékot. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem