DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Választ nem kaptam, de azért, ha már megszólíttattam: itt arról van szó, hogy nem lehetőséget kapnak, a lehetőséggel nem is lenne semmi baj. Még persze úgy sem, hogy nagyon sok esetben, amikor egy megyei közgyűlés vagy egy helyi önkormányzat egyébként demokratikusan megválasztott közössége nem feltétlenül a választási programját hajtja végre, de attól az még egy legitim döntés, hiszen a közgyűlés többségével hozta.
De azt, hogy ez nem lehetőségként marad fenn, hanem egyfajta erőt adunk az államnak, hogy ő ezt elvegye, ha akarja a helyi közösség, ha nem, ezzel van óriási probléma, és ezért kellene ezt az alkotmánymódosítást jogilag egyértelművé és közérthetőbbé tenni. Ezért mondtam, hogy ebben az indokolásban és ebben a törvénymódosításban az szerepel - és lecsupaszítva a jog puszta nyelvére -, meg lehet azt tenni, hogy A község vagyonát elvesszük, és akár B községnek is, és nem csak az állam részére odaadhatjuk. (Dr. Hargitai János: Vagy az államtól B községnek.) Vagy az államtól B községnek, és ez egy óriási probléma, mert nem lehetőséget adunk a helyi közösségeknek, hogy átadják ezeket a vagyonelemeket, hanem minden esetben megteremti az állam a lehetőséget, hogy elvegye.
Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy ennek a különbségét megértsék. Ha viszont nem ez a cél, akkor viszont egyértelművé kell tenni ebben az alkotmánymódosításban, és egyértelművé kell tenni az indokolásban is, hogy mire megy ki a játék. Ha ezt egyértelművé teszik, és ha valóban lehetőségként marad fönn, akkor nem hiszem, hogy bárkinek bármi problémája lehet vele, illetőleg nem ezeket a problémákat fogjuk felvetni, hanem akkor valóban azokról lehet beszélni, amit önök itt meg is említettek. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem