DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2. ajánlási ponthoz szeretnék pár szót szólni, amelyben azt javasoltam, hogy az életvitelszerűen használt ingóságok elhelyezésére zárható tárolási lehetőséget biztosítson az önkormányzat. Úgy gondolom, egy törvény megalkotásánál mindig szerencsés az, hogy akire a törvény vonatkozik, megpróbálja a törvényalkotó magát az ő helyzetébe beleképzelni, és most erre kérném önöket, bár nem támogatta senki, egyik bizottság sem és az előterjesztő sem.
(22.10)
De képzeljék magukat egy hajléktalan helyzetébe, akinek van az a kis motyója, amit ugye, lehet látni a városban, és egyszerűen nincs hol laknia, de vannak nála a kis ruhái, ami tényleg az életvitelszerűséghez szükséges, az a kis takaró, és napközben nem tudja hová tenni. Tehát ha ő ezt hurcolássza magával a belvárosban, ahol - teljesen megértem és elfogadom a városvezetés hozzáállását - valóban nem mutatnak jól, főleg a belvárosban és egyáltalán, bárhol, de legalább valahová el tudja helyezni ezeket az ingóságait. Úgy gondolom, ez nem egy olyan hatalmas összeg, és legalább ezt kellene hogy biztosítsa az önkormányzat ezen hajléktalanok számára. De még egyszer csak ezt tudom újra elmondani, hogy képzeljék magukat ezen hajléktalanok helyzetébe, hogy hová tegye azt a kis motyóját, ahonnan persze nem fogják tőle ellopni.
Ezért szerettem volna, hogyha befogadja az előterjesztő ezt az indítványt, de hát úgy látom, hogy ez nem sikerült, de még egyszer kérem, hogy gondolják át. Nem egy nagy beruházásba kerülne egy önkormányzattól sem, és legalább egy ilyen gesztus - ami talán nem is csak gesztus - lenne a hajléktalanok felé.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem