DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, levezető elnök úr. Igen, magunkról beszélek, ugyanis mi akkor adtunk padlógázt, amikor el kellett kanyarodni a szakadéktól (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.), önök meg olyankor adnak, amikor bekötik a szemüket. (Derültség és taps az MSZP padsoraiból.) Úgyhogy jó lenne, hogyha levennék a szemükről a kendőt, ezt a piros kendőt, amit valaki rákötött, és látnák, hogy merre van a szakadék. Ugyanis most a padlógázzal nagyon rossz irányba mennek.
A kormány szerint 2012 költségvetése az elrugaszkodás költségvetése lesz. A magatartásukból ítélve önök valóban nagyon elrugaszkodottak, de jobb lenne, hogyha leszállnának a földre, és megnéznék, hogy mit hozott az önök másfél éves kormányzása, mit hozott ez a másfél éves gazdaságpolitika.
(16.10)
Államtitkár úr, nézze már meg, hogy miben tartunk előbbre! A kormányváltáskor az országkockázati felár 176 pont volt, most 500 pont fölött van. Ez olyan nagy eredmény önök szerint?
Az elmúlt másfél évben azt tervezték, hogy 4-5 százalék növekedést fogunk elérni. Ebből sikerült 2011 első negyedévére másfél százalékot realizálni. Azóta stagnál a gazdaság, nincs fejlesztés. A 2012-es költségvetés még csak lehetőséget sem kínál erre, az uniós pénzeknek a saját részét nem tudja a költségvetés biztosítani, ami egy kis élénkítést hozna a gazdaságba. Az önök nevével fémjelzett gazdaságpolitika rontja Magyarország helyzetét, és nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr, amikor az uniós csúcsról számolt be, semmi használható gazdaságpolitikai javaslatot nem mondott Magyarország számára. Szóval, az az egy zsolozsmamalom, hogy államadósság, államadósság, államadósság, ebből nem lesz gazdaságfejlesztés, nem lesz növekedés, nem lesz kilábalás.
Tehát azt kérdezem önöktől, hogy mitől gondolják, hogy 2012-ben javulni fog az ország gazdasági helyzete. Miből gondolják, hogy azon kívül, hogy saját magukon már segítettek az egykulcsos adórendszerrel, a szerényebb jövedelmű csoportoknak is segíteni tudnak? És nem gondolja-e úgy, államtitkár úr, hogy itt lenne az ideje végre egy olyan komplex gazdaságpolitikát folytatni, amire mi javaslatot tettünk, ami a gazdaság élénkítésére is koncentrál, és nem csak arra, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb megszorítását hajtsák végre 2012-ben? (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem