BENCSIK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a szemléletformálásra irányuló tevékenységét, amellyel nagyban segíti a szakpolitikai munkánk teljesíthetőségét. Önnek az a dolga, hogy beszéljen a kérdésről, nekünk pedig az a dolgunk, hogy cselekedjünk. És ezt így is tettük.
A kormány energiahatékonysági és épületfelújítási programokra az elmúlt egy esztendőben 80 milliárd forintot fordított, és ez az építésgazdaság számára 140 milliárd forint megrendelést keletkeztetett. Az Új Széchenyi-terven belül további 40 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázatok elbírálása jelenleg folyamatban van. Ez további 60 milliárd forintot fog jelenteni hamarosan a hazai építésgazdaság számára.
(17.50)
Ezen túlmenően a fejlesztési miniszter, látva a nemzetgazdasági hasznosságát is ennek a programnak, döntést hozott, javaslatot fogalmazott meg a kormány számára egy nagy jelentőségű forrásátcsoportosításra, olyan mértékű forrásátcsoportosításra kerül sor az elkövetkezendő időszakban, amely jelentős mértékben meghaladja az elmúlt két kormány hét esztendőre erre a célra rendelkezésre bocsátott forrásait. Tehát az ön által szorgalmazott célok ezzel teljesíthetővé válnak.
Ugyanakkor a képviselő úrnak is tudnia kell a derogációval kapcsolatosan, hogy a villamosenergia-termelő szektor dekarbonizációját segíti, a megújuló energiák terjedését szorgalmazza, és hozzájárul ahhoz, hogy a derogáció kérésének oka megszűnjön. Ilyen módon következetlenség éppen a fosszilisenergia-termelőknek való kedvezményként beállítani a derogációt.
A kiosztás tényleges kedvezményezettjei nem az erőművek lesznek, hanem a nemzeti tulajdonban álló Magyar Villamos Művek, és mindennek előfeltétele az, hogy az Európai Bizottság Magyarország számára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jóváhagyja a derogáció lehetőségét.
Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem