JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt nyilván ön is tudja, mély gödörben van az építőipar. Ennek oka az általános válság, de a kormányzat is közvetlenül felelős, mert a költségvetés helyzetére hivatkozva megrendelt és elvégzett munkákat nem fizetnek ki, illetve az ágazat élénkítésére hatékony intézkedések nem történnek. Vállalkozások százai mennek csődbe emiatt.
Eközben a mentőöv itt hever a kezünk ügyében évek óta. Az épületállomány energiahatékonysági felújítását szolgáló nagyszabású program csökkentené az energiaimportot és az energiapazarlást, csökkentené a háztartások és a közintézmények rezsijét, alacsonyan képzett emberek tömegének adna munkát egy évtizeden keresztül. A költségvetés is jól járna, mert az adókból és járulékokból - elemzések szerint - a támogatás közel 115 százaléka térülne vissza rövid időn belül. Munkahelyteremtés, adóbevétel és energiamegtakarítás egyszerre.
Ehhez képest, egy saját korábbi, évi százmilliárdos ígéretükhöz képest jelenleg kétmilliárd forint van évente a költségvetésben erre a célra. Ezt a keretet idén néhány nap alatt elkapkodták. Pedig forrás lehetne bőven. Az LMP évek óta követeli az EU-s pénzek átcsoportosítását épületenergetikai programokra. A hírek szerint végre talán elindult valami, de ez csak félmegoldás, mert a megismert tervek alapján a magántulajdonú lakásokra ez nem lesz fordítható. Viszont a kormányzat további évi százmilliárd forintról mond le azzal, hogy ingyen adja oda a szén-dioxid-kvótákat az energiatermelőknek, és nem az EU által megkövetelt árverésen. Sőt, derogációt kértünk Brüsszelben, hogy ezt az állapotot továbbra is fenntarthassuk, ami mind a józan észnek, mind a környezet érdekeinek ellentmond, csak a fosszilisenergia-lobbi örül.
Azt kérdezném tehát államtitkár úrtól, hogy hajlandók-e megfontolni a szén-dioxid-kvóták árverésen való értékesítését, és hajlandóak-e ezzel a forrással, valamint EU-s források átcsoportosításával növelni az épületenergetikai felújításokra szánt semmit.
Köszönöm megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem