VONA GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, miniszterelnök úr, hogy egy szubjektív megjegyzéssel kezdjem a felszólalásomat. Az, hogy ön a nemzeti ünnepünkön Budapest helyett Brüsszelt választotta, az egy magyar miniszterelnöknek az én véleményem szerint megengedhetetlen mulasztás. (Közbeszólások és moraj a kormánypártok soraiban. - Taps a Jobbik soraiban.)
Mint köztudomású, rátérve a lényegre, köztudomású, hogy a miniszterelnök úr vonzódik a dakota kultúrához és a dakota közmondásokhoz. Hadd hívjam fel a figyelmét a maják egyik kulturális jóslatára, a 2012-es világvégére. Én nyilvánvalóan nem hiszek az ilyen világvégékben, de mégis azt kell hogy mondjam, hogy ha az Európai Unióra vetítjük ezt a jóslatot, akkor nagyon úgy tűnik, hogy végre ki kell mondania azt valakinek, és ki kell mondanunk azt, hogy az Európai Unió megmenthetetlen. Ennek számtalan társadalmi, morális, gazdasági, kulturális oka van, ezeket nem kívánom elemezgetni. De azt is ki kell végre mondani ebben a Magyar Országgyűlésben, hogy ebben a közösségben, amelyet Európai Uniónak hívnak, Magyarország elmúlt hét éve ráfizetés volt.
Mi ide csak olcsó munkaerőnek, piacnak és szeméttelepnek kellettünk, és önök ebbe a közösségbe toloncolták bele az MSZP-vel közösen Magyarországot. Ha van is lehetőség arra, hogy szerkezetileg kezelje az Unió ezt a válságát, akkor pedig attól Isten óvja Magyarországot, én ezt gondolom.
Azt is ki kell mondanunk, hogy Görögország menthetetlenné vált. Görögország helyzete kilátástalan, és azok az elmúlt időszakban adott mentőövek, amelyeket önök is és az Európai Unió vezetői rendszeresen megszavaztak, ezekről, én azt gondolom, kijelenthető, hogy kudarcot vallottak. Ha Görögország benn marad az euróövezetben, akkor azért lesz Görögország helyzete tarthatatlan és ezáltal az Európai Unió válsága is egyre mélyebb, ha kilép az eurózónából, akkor pedig azért. Gondoljunk Spanyolország, Portugália vagy a legújabban Olaszország vagy Franciaország egyre nehezebb helyzetére!
Ami ezen a csúcson vasárnap elhangzott, az egy tüneti kezelés, és azt kell hogy mondjam, miniszterelnök úr, ön is részese ennek a tüneti kezelésnek; egy süllyedő hajón szaladgálnak, egy süllyedő hajó fedélzetén szaladgálnak le-föl, ahelyett, hogy Magyarország érdekében egy másik hajót keresnének.
A távlati szabályozás lehetőségéről a miniszterelnök úr is szót ejtett. Én ezt tartom a lényegesnek, és ezt hiányoltam a beszédből is sokkal inkább. Az általános közhelyeken kívül szerettem volna hallani valami jóval több konkrétumot és elképzelést arról, hogy milyen stratégiája van a távlati jövőre nézve a miniszterelnök úrnak, nem Európát illetően, hanem Magyarországot illetően, engem ez sokkal inkább érdekelne. Ugyanis azok a várható szerkezeti átalakítások, amelyek az Unióban meg fognak valósulni, azokról nagyjából sejtjük, hogy milyenek: ez hatalomkoncentráció Magyarország szuverenitásának további korlátozása céljából. Azért, miniszterelnök úr, gondolhatja, hogy ezt az európai egyesült államok örve alatt fogják végrehajtani, és azt is ki kell hogy mondjuk - remélem, ön is így gondolja -, hogy ez Magyarországnak nem érdeke; nem érdeke, hogy a válság leple alatt itt újabb hatalomkoncentráció kerüljön Budapestről Brüsszel irányába. A nemzetek Európáját támogatjuk, de a mi véleményünk szerint már a lisszaboni szerződés is túlzott lemondás a szuverenitásunkról.
És sokkal inkább érdekes a holnapután, hogy ebben a válsággócban, amelynek a dinamizmusa Fekete-Afrikát is alulmúlja - az Európai Unióra gondolok -, ebben Magyarország helyzete milyen. Ugyanis Magyarország helyzete az én véleményem szerint csalóka. Amikor arról beszél a miniszterelnök úr, hogy távol vagyunk most már hála istennek a válságzónától, vagy legalábbis távolodunk, ez nem igaz. Ez nem igaz, ugyanis lehet, hogy a bankok tűréstesztjét, tűrésküszöbét majd meg fogják vizsgálni mindenféle teszteken az Európai Unióban, de én arra kérem a miniszterelnök urat, hogy a társadalmak, az európai társadalmak tűrésküszöbét vizsgáljuk meg egy teszttel végre, mert biztos vagyok abban, hogy ebben Magyarország lenne sajnos negatív értelemben az első, negatív értelemben az első. Ami ellen a görögök most éppen tüntetnek, mi azon már réges-régen túl vagyunk. Nem a bankok konszolidációjára van szükség, hanem a társadalom konszolidációjára és jelen esetben Magyarország konszolidációjára. Volnának nekünk is hosszú távú vagy hosszú távra kiható javaslataink a jelen helyzetben, hogy mit tegyünk Magyarország érdekében és ne az Európai Unió érdekében.
Az államadósság újratárgyalását ismételten fel fogom vetni, és arra kérem a miniszterelnök urat, hogy ne magyarázza ezt félre. Nem a görög útra akarjuk téríteni Magyarországot, hanem éppen erről akarjuk eltéríteni, és amikor ezt mondjuk, akkor nem az adósság megtagadásáról beszélünk, hanem arról, hogy a hitelezőinknek is be kell látniuk, hogy a magyar társadalom ebben a kivérzett helyzetében ennek az adósságnak a kitermelésére már nem alkalmas, csak olyan áldozatok árán, amelyeket meg már nem tud bevállalni. Úgyhogy kérem, hogy ne forgassa ki a szavaimat, itt átütemezésről vagy néhány év moratóriumról szoktunk beszélni.
A másik javaslatunk egy szakértői bizottság felállítása az Európai Unión kívüli életre. (Taps a Jobbik soraiban.) Ugyanis kell hogy legyen annyi felelősség a kormányban, hogy látván a jelenlegi európai uniós helyzetet, feltérképezzük annak a szakmai lehetőségét, hogy milyen lehetőség, milyen stratégia várhat Magyarországra abban az esetben, hogyha minden beborul. Van-e erre elképzelése a kormánynak? Attól félek, hogy nincs. Egy kelet-közép-európai integráció, esetleg egy sokkal nagyobb keleti fordulat.
És a harmadik dolog - mert már nagyon fogy az időm -, hogy végre tartani kellene egy népszavazást arról, hogy az Európai Unióban van-e helye Magyarországnak vagy sem. Mert 2003-ban egy antidemokratikus választáson döntött erről a magyar társadalom, betoloncolták önök is és az MSZP is (Az elnök csenget.) Magyarországot az Európai Unióba. Egy féléves társadalmi vitát szánjunk erre, és adjunk lehetőséget a magyar társadalomnak, hogy eldöntse, akar-e ennek a süllyedő hajónak az utasa lenni vagy sem. (Az elnök csenget. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Idő!)
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem