DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén - maga a kormánypárti elnök is felhívta a figyelmet rá - egyébként botrányos módon a Belügyminisztérium politikai vezetése nem képviseltette magát egy ilyen előterjesztés megtárgyalásakor, főosztályvezető-helyettesi szinten volt a Belügyminisztérium képviseltetve, és az azt megelőző költségvetésben sem volt képes a Belügyminisztérium képviselője a szakbizottság előtt megjelenni. Azt gondoljuk, hogy ez nemcsak a bizottság tekintélyét rombolja, de egyértelmű üzenet az állománynak, annak az állománynak, amelynek nemcsak a nyugdíjasait, hanem igenis az aktív állományú tagjait is alapvetően érinti ez a törvényjavaslat.
Számtalan szakmai kérdésre egyértelmű választ nem tudtunk kapni, de az kiderült a vitában, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium részéről hatástanulmányokra, valódi számításokra, költségvetési kihatásokra, egyébként a sok tízezer ember életét alapvetően befolyásoló kérdésekre, mint hogy hova lehetne visszamenni dolgozni, és egyéb ilyen kérdésekre semmilyen válasz nincs, hatástanulmányok nem születtek, dolgozatok, megoldások nincsenek a minisztériumok részéről.
A törvényjavaslat átgondolatlan, és ami a rendvédelmi részt illeti, előkészítetlen, indokolhatatlan, és még ötletelésnek is gyenge, ezért a kisebbségi vélemény a bizottság részéről az, hogy általános vitára semmiféleképpen nem alkalmas.
Természetesen a részletes indokainkat ki fogjuk fejteni a vitában, de szeretném megjegyezni, és ezt el fogom mondani a vezérszónoklat elején is, szégyen és gyalázat, képviselőtársaim, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium részéről ennek a törvénynek a parlamenti tárgyalásánál senki nem ül itt képviselőként.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem