DR. HOPPÁL PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Gyurcsány Ferenc és az újonnan fundált pártja nem vesz részt ebben a vitában, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy (Babák Mihály: Szelleme itt lebeg!) nyugdíjkérdésben az ő szociális demagógiában kiérlelt szellemisége itt lebeg az ellenzéki felszólalások vonatkozásában. Folyamatos szociális (Babák Mihály: Szellőztetni kell.) demagógiát hallunk önöktől, miközben a tényeket elferdítik, miközben féligazságokat mondanak, és miközben a szocialista képviselőtársaink pedig - még egyszer megismétlem, ma egy korábbi napirendi pont kapcsán már ezt jeleztem - mérhetetlen fokú amnéziában szenvednek.
Szeretném önöket szembesíteni azzal a ténnyel, hogy 2002 és 2010 között, a szocialista kormányzás időszakában önök mérhetetlenül kiszámíthatatlanná tették a nyugdíjellátás tényét. Önök folyamatosan azt hangoztatták, hogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, hosszú távon nem fog tudni pénzt adni az időseknek, és hogy gyakorlatilag legjobb lenne, ha ezt is privatizálnánk. (Babák Mihály: Azt ti csak akarjátok!) Önök a csőd szélére juttatták a magyar nyugdíjalapot. Elő volt készítve a privatizáció. Ezt a Fidesz-kormány leállította, és stabil alapokra helyezte a magyar nyugdíjrendszert. Ezt a szisztémát tanítani fogják egyébként. Hosszú évtizedek óta nem volt stabil ez a nyugdíjrendszer.
Ezen kívül önök bevezették, ugyan felmenő rendszerben, a 13. havi nyugdíjat, majd hirtelen a válságra hivatkozva elvették azt a nyugdíjasoktól, amit előtte odaadtak nekik. 2008-ban, ha megnézik a nyugdíjasok ellátmányát, akkor egyetlen tollvonással több mint 8 százalékkal csökkent azonnali hatállyal a nyugdíjak értéke.
Tisztelt Szocialista Képviselőtársaim! A Fidesz-kormány azt vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét minden évben. Ez megtörtént tavaly, és megtörtént idén is. Nézzék meg a költségvetési tervet, akkora nyugdíjemelés lesz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amekkora az infláció. Ez az, amit önök soha nem tettek meg, hanem tönkretették a nyugdíjakat. Mi helyreállítottuk a nyugdíjak értékét. (Babák Mihály: Hallod, Gúr Nándor? - Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem