DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vágó Gábor képviselőtársamnak és akik arról beszélnek, hogy nincs kiszámíthatóság Magyarországon a törvény átalakításával, szeretném felolvasni a következőket. A magyar ifjú nyugdíjas rekordot 32 esztendősen, 222 ezer forintos ellátással tartja egy egykori fegyveres. Rendben van ez így? Továbbá, miközben tudjuk, nagy a rendőrhiány, 37 ezer egyenruhás közül mindössze 8 töltötte be - tehát 37 ezerből 8 töltötte be - a 60. életévét. A rendőrségnél 33 év az átlagéletkor, 40 év alatti 28 849 fő, 40 és 44 év között 4456 fő, 45 és 60 év között 1850 fő, és nagyon sok rendőr, tűzoltó, katona azért megy 30-40 éves korában nyugállományba, mert a keresete jóval alacsonyabb, mint a nyugdíja, ráadásul emellé évente még, mint tudjuk, a minimálbér tizennyolcszorosát kitevő jövedelemig dolgozhat is.
Sokan csak egyenruhát cserélnek, és őrző-védő cégeknél helyezkednek el, élő cáfolataként - idézőjelben - a “40 éves rendőr már semmire sem használható” elvnek, amelyre a korai nyugdíjazást alapozták.
A leszerelési rituáléhoz hozzátartozik, a vezetők az utolsó évben, amelynek alapján a szolgálati nyugdíjat megállapítják, nagyvonalú jutalmakkal tornázták fel beosztottjaik leendő ellátásának összegét. Így jött létre az a képtelen helyzet, hogy az életfogytig és havonta járó obsit akár 50-80 ezer forinttal is meghaladta a havi bért. Rendben van ez így? Igazságos ez így? Tetszenek érteni, miért mondtam, hogy amit mi most (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) a parlament elé teszünk, az egy igazságos törvényjavaslat?
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem