DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Két és fél perc nyilvánvalóan nem elég arra, hogy teljes mélységében elmondjuk a véleményünket az előterjesztésről. Államtitkár úr igyekezett egy olyan expozét mondani, amely mélységbe hatolt, de azt hiszem, hogy első körben nem ilyen kontextusban kell ezt az előterjesztést vizsgálni, hanem mondjuk, egy jó ötéves történeti távlatban és a Fidesz korábbi véleményeinek a függvényében.
2006 októberében Demeter Ervin tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, hogy ő bizony személyesen is, de a Fidesz meg aztán végképp meg fogja védeni a szolgálati nyugdíjakat, mert ők veszélyben érzik azokat. Hát ezt az ígéretet már sikerült megszegni, majd ezután egy olyan választási programot alkotni, amelyben Fidesz-garanciát adtak az embereknek a nyugdíjukra. Ennek az első pontja a következő volt: a Fidesz mindenkinek megvédi a nyugdíját. Most már ezzel is sikerült szembemenni. Majd a választási programjuk alapján megalkotott kormányprogramban sem emlékeztek meg erről a lehetőségről, amit ez az előterjesztés kínál sokaknak ebben az országban.
Ezt a kérdést felnyitották már a tavaszi ülésszakon. Májusban Lázár János beszélt erről az akkor még alkotmánymódosítási lehetőségről, és most az alapján jött be ez az előterjesztés. Akkor azt mondta, hogy tulajdonképpen a rendteremtés miatt van szükség erre az előterjesztésre. Megjegyzem, hogy két hét alatt rend lett akkor, tehát annyira rendet sem kell teremteni az országban. De akkor önök azt mondták, hogy a rendvédelmisekre fog vonatkozni ez az egész, senki másra nem, és mindenki nyugodjon meg. Megjegyzem, még ezzel is sikerült szembemenni, pedig ez nem is öt éve volt, hanem csak néhány hónapja.
Jól látszik az előterjesztésből, hogy ennek nagyon sok kárvallottja van. Lehet itt magyarázni, lehet átnevezni, sok mindent lehet csinálni, de bizony emberek nem lesznek jogosultak arra, ami eddig szerzett joguk volt, kevesebb jövedelemhez fognak jutni, s ráadásul mindenféle rendeleti szintű szabályozások fognak lehetőséget adni arra a kormánynak - csak mondom, hogy önök, a kétharmad ezt átengedik a kormánynak -, hogy mindenféle módon szabályozzák, hogy emberek mit, hogyan és mennyiért dolgozhatnak ebben az országban, megjegyzem, úgy, hogy a létbiztonságuk és jogbiztonságuk is sérül, merthogy egyébként ők már szerzett jogok keretében nyugdíjasok voltak. Ez elfogadhatatlan! Lehet ezt magyarázni, csak semmi értelme.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem