GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, ez egy általános vita, ahol ilyen is van, hogy kétpercesek is vannak.
Szóval hogy az államadósságot befejezzük, a szent tehén kezd megbotlani e tekintetben, mert látható módon ugyan hiába koboznak el pénzeket, nem csökken az a fránya államadósság, és jövőre meg azt követően még nagyobbak a kétségek. De ne menjünk az államadósság irányába, jöjjünk a törvény közelébe!
Ígéretek voltak, ha már öregségi nyugdíj, ha már korhatár előtti nyugdíj, akkor még egyszer rögzítve: azt mondták, hogy “megvédjük a nyugdíjakat”. Kérem önöket, könyörgök önöknek, ne a nyugdíjasoktól védjék meg, ne tőlük védjék meg. Nem, inkább önmaguktól védjék meg, hogy ne azt a pályát fussák, ami a nyugdíjasok kárára van, mert a logika lényege az, hogy nem kellett volna olyan radikális adócsökkentést csinálni, amilyet csináltak, ami csak a munkavállalók töredékének a javát szolgálja. Olyan 200 ezer embernek abból a 3,8 millióból, hogy teljesen világos legyen. (Babák Mihály: Igazságos!) Igen, az az egykulcsos ön szerint igazságos, ami abszolút nem hordoz magában semmilyenfajta szolidaritási jelleget. (Babák Mihály: Nem, te vagy igazságos!) De úgy, ahogy az előbb, Babák úr, ott a gomb, nyomni kell, beszélni lehet róla.
Aztán az alapvető ígéreteket meg teljesíteni, azt az egymillió új munkahelyet, mert tudja, úgy van egy mondattal, hogy ezt a nyugdíjkasszát, ennek a nyugdíjkasszának az egyensúlyát nem másképp lehet fenntartani, úgy, hogyha a foglalkoztatás bővül, úgy, hogyha munkahelyek sokasága, százezrei vannak, nem úgy, hogyha 70-80 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma (Kovács Ernő: 200 ezret szüntettetek meg!) 2011 augusztusában, mint 2008 augusztusában, a válság bekövetkeztét megelőzően.
Hibás az a logika, amely a válságra hivatkozik, elmondta a miniszterelnök és sok minisztere, több minisztere, államtitkára, hogy mi már legyőztük nagyjából a válságot, tehát itt már nem az az időszak van, mint ami volt 2008 őszén. (Az elnök a csengő kocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnök úr, köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem