NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt olyan jelzők hangzanak el, hogy azt én nem szeretném minősíteni (Z. Kárpát Dániel közbeszól.), mert azt gondolom, hogy akik ezeket a jelzőket használják, azok önmagukat minősítik ezzel (Dr. Varga László: Hoppál képviselőtársával beszéljen, ott ül maga mögött!), meg talán azt a vitakultúrát is, amit egyébként képviselnek ebben a parlamentben. Én azt gondolnám, hogy ezt azért jó lenne átgondolni, meg időnként visszaolvasni, meg megnézni azt, hogy hogyan és mi módon vitatkozunk egymással, mert ennek sok eleje meg sok vége szerintem ilyen tekintetben nincsen. (Dr. Varga László: Szóljál hátra!)
Viszont egy-két konkrétumra szeretnék válaszolni vagy egy-két felvetésre. Gúr Nándor mondott egy-két dolgot különböző adók vonatkozásában. Igen, az önök által bevezetett szuperbruttót nem lehet egyik évadról a másikra kivezetni az adórendszerből. Ezt egyébként mi nem is mondtuk. Ha figyelt volna, de ezek szerint nem figyelt, akkor tudná, hogy 2010-11-ben és ’12-ben próbáljuk meg kivezetni ezt az úgynevezett szuperbruttót, ami egyébként egy burkolt adóemelés volt, ugye, ezt is tudjuk. (Babák Mihály közbeszól.)
S ha már erről beszélünk, akkor érdemes talán arról is beszélni, hogy amit önök itt hagytak hatalmas nagy adósságállományt, mondjuk, a 2010-es évre, ha abból tudnánk Duna-hidakat építeni, akkor éppen 35-öt lehetne rárakni a Dunára. De nem olyat, ami itt Budapesten van, hanem olyat, ami Szekszárdon van, ahol híddal kell a bal és jobb parton átmenni a hídra, tehát tulajdonképpen ezt a számot akár meg is lehetne háromszorozni. Önök ekkora adósságterhet raktak (Dr. Harangozó Tamás: Ki?) 2002 és 2010 között az országra.
(20.00)
Önök voltak azok, akik megtöbbszörözték gyakorlatilag ilyen tekintetben azokat a terheket, amiket ráraktak a magyarországi polgárokra.
Azt gondolom, hogy ilyen tekintetben biztos, hogy át kellene gondolni azt az érvrendszert, amit mondanak, hiszen az önök nyugdíjrendszere 1,3 és kettő tized (Sic!) százalék közötti hiányt termelt minden egyes évben a költségvetésünkben.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem