Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem az elharapózó vitában nagyon is megijesztett, amikor az MSZP pont a tűzoltókkal kívánt szolidaritást vállalni, pontosan azokkal, akiknek a túlórapénzét egy kicsit ki kellett volna fizetni. Csak az a probléma, hogy ez az idén került kifizetésre. És ez egyébként jelzésértékű. (Közbeszólások, taps a kormánypártok soraiban.) Nagyon is jelzésértékű, és azért nem számítok a Fidesz-KDNP még erősebb egyetértésére, hiszen egészen más társadalmi csoportokkal pedig ők mennek szembe.
Tehát a folyamatábra felrajzolható, miszerint az előző kormány iderúgott, a mostani oda, a végeredmény az, hogy mindig egyre több társadalmi osztály húzódik egyre lejjebb, és kerül ki a kedvezményezettek köréből.
(19.30)
Való igaz, meg kell csinálni azt a rendet a nyugdíjrendszerben, amit önök akarnak. Tehát rendet kellene tenni. De lett volna erre egy lehetőség, az egyébként jogosan behúzott magán-nyugdíjpénztári vagyonból rendet lehetett volna tenni a nyugdíjrendszeren belül, és akkor nem lenne szükség a mostani megszorító intézkedésekre, hiszen ott volt az a tőkeállomány, ami rendet tehetett volna. Csakhogy feláldozták ezt a nemes célt az úgynevezett szent államadósság elleni küzdelemben. Ez olyannyira sikeres, hogy Orbán Viktor bejelentése ellenére, miszerint 72-73 százalékos GDP-arányos államadóssági szintet szeretett volna elérni, majdnem 80 százalékra csúszik fel jelen pillanatban az eladósodottság szintje, majdhogynem rekordmértékű az eladósodottság, tehát a kormányzat úgynevezett gazdasági és úgynevezett szabadságharca a totális csőd mintaképe. Még egyszer mondom, meg lett volna a lehetőség arra, hogy rendet tegyenek a nyugdíjfronton, akkor a törlesztgetés, a szolgai módon való törlesztgetés a tárgyalóasztalhoz való ülés helyett fontosabb volt, most pedig újabb társadalmi csoportok nagyon rossz, nagyon negatív, nagyon kirekesztett helyzetbe hozásával próbálják menteni a menthetetlent, de jobb lenne talán egy kis önkritikát gyakorolva valóban hosszú távú víziók alapján rendet tenni ebben a rendszerben.
Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem