GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A legfrissebb információm szerint Bertha Szilvia nem lesz itt. Ha megérkezik, akkor abbahagyom két és fél percnél, ha nem, akkor folytatom. Köszönöm szépen.
A kisebbségi vélemény kapcsán alapvetően azt szeretném megfogalmazni, hogy ez az adótörvénnyel kapcsolatos módosítás gyakorlatilag a versenyképességet nem szolgálja, ez a bizottsági ülés keretei között sokfajta megközelítésben megtörtént. Továbbá alapvető problémánk volt, hogy főleg a kisebb jövedelműek esetében csökkenti a nettó béreket, tehát további ellehetetlenülést okoz. Az, amiről itt többen már beszéltek, az a söralátét Toldi Miklós söralátéte, azt Matolcsy György valószínűleg nem bírja el, de az államtitkár sem fogja tudni cipelni.
Azzal is baj van, ami a kompenzáció kérdéskörét érinti. A költségvetésben található - azért hivatkozom a költségvetést, mert a miniszter is arról beszélt, gazdaság, költségvetés, adó - egy 86 milliárd forintos tétel a munkaadók vonatkozásában, s ha jól emlékszem, egy 64 milliárdos tétel a költségvetési szférában dolgozókat érintő kompenzáció tekintetében, de ez láthatóan messze nem fedezi mindazt, amit fedezni kell. Az adójóváírás kivezetése 180-190 milliárd forintos nagyságrend. Tehát itt alapvető gondok vannak.
De gond van a gyermektámogatási kedvezményekkel is. Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet itt is, hogy ha a tehetősek gyermeket nevelnek, le tudják hívni a kedvezményeket, akik pedig kis jövedelemmel bírnak, úgy, ahogy eddig sem tudták lehívni, ezt követően sem fogják tudni. Hát ez egy szolidáris, egy olyan típusú gondolkodás, amely családbarátnak is nevezhető, és természetesen a bizottsági ülés keretei között is nyilván ezek a gondolatok ilyeténképpen megfogalmazódtak.
A másik része a dolognak, hogy ha 2012-t nézem, akkor látható módon - akár a gyermekteleneket, az egygyermekeseket, a kétgyermekeseket vesszük számításba - 210 ezer forintos megszerzett jövedelemig mindenkinek csökken az utolérhető pénze, a bruttó jövedelme, kinek-kinek 0 és 10 ezer forint, kinek-kinek 0 és 4,5 ezer forint közötti sávban, de csökken. Valójában amikor kedvez ez az adórendszer, az a 290 ezer forint környékén van, ahol már ad 2,5 ezer forint pluszt. A 2 millió forintos havi jövedelemnél 340 ezer forint feletti pluszt ad. Hát ez megint csak így szolidáris, megint csak így családbarát, megint csak így támogatható - gondolom én - a kormánypártiak részéről.
A legnagyobb bajunk igazából mindezek mellett az volt, hogy a munkahelyteremtés, amelynek a fontosságáról miniszter úr is szólt, gyakorlatilag sehol nem jön a képbe e tekintetben, hiszen az, amit a korábbi esztendőkben a Fidesz olyan harsányan harsogott, oly teli szájjal mondott, hogy 10 százalékpontos járulékcsökkentést kell az élőmunkára rakódó terhek tekintetében életre hívni, ebben a vonatkozásban a szocialista kormány a váltás előtt 5 százalékpontos csökkentést megtett. Most már eltelt másfél esztendő a kormányzás óta, és egyetlenegy petákkal, fillérrel, százalékponttal az élőmunkára rakódó járulékteher nem csökkent. Nem csökkent! Így hogyan gondolkodnak önök bármilyen foglalkoztatásbővítésben?
(10.00)
Bertha Szilvia képviselő asszonyt kérdezem, folytatja-e, mert megérkezett. Szilvia? (Jelzésre:) Köszönöm szépen, elnök úr, befejeztem. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem