GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Foglalkoztatásbővítésről papolnak, miközben 70-80 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma, mint 2008 őszén, a válság bekövetkeztekor. Válságra hivatkoznak, messze nem 2009-es időszakot élünk jelen pillanatban.
Mást mondanak és mást csinálnak, becsapják az embereket folyamatosan. Most is, csak az adókivetés politikájával 445-450 milliárd forint pluszterhet raknak rá az emberekre, csak az áfán keresztül. Az áfával, ami Európa-csúcs, a 27 százalékos Európa-csúccsal, a 2 százalékos növeléssel 150 ezer millió forinttól fosztják meg a magyar állampolgárokat.
Azt gondolom, el kellene gondolkodniuk azon, hogy ezt az utat kell-e járni, és ha összességében a 445-450 milliárd forintról beszélek, amit elvesznek megint az emberektől, akkor hozzá kell tennem, hogy ehelyett sokkal inkább azt kellene ösztönözniük, hogy hogyan és miképpen lehet valós foglalkoztatásbővítést teremteni.
Magyarra fordítva a szót: nem elégszer ismételve, másfél éve könyörögve érte, hogy az élőmunkára rakódó járulékterheket, a munkaerőt terhelő járulékterheket csökkentsék. Ezt mondták önök akkor, amikor ellenzékben voltak. Csinálják akkor is, amikor nem ellenzékben, hanem kormányon vannak! Minden más cselekedetük hiteltelen (Tamás Barnabás: Ti miért nem csináltátok?), minden más cselekedetük csak arról szól, hogy hogyan és miképpen szedik ki az emberek zsebéből a pénzeket, azért, mert önfejű módon ragaszkodnak ahhoz, hogy egy elhibázott egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert fenntartsanak, úgy persze, hogy közben már valójában egy-többkulcsossá minősítik ezt a személyi jövedelemadó-rendszert.
Álságos mindaz, amit csinálnak, sokkal inkább még egyszer azt javaslom, hogy a munkaerőre rakódó járulékterheket csökkentsék, ne növeljék, és ha növelik, akkor közben ne arról beszéljenek, hogy önök ezt csökkentik, mert az nem igazság, az hazugság.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem