KARVALICS OTTÓ

Teljes szövegű keresés

KARVALICS OTTÓ
KARVALICS OTTÓ (KDNP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagy örömmel és nagy tisztelettel hallgatom önöket, csak egyetlenegy dolgot felejtenek el. Vitatkozunk a mai napról, képviselőtársaim elmondták, hogy 21 éve nyűglődünk az áfával meg a mezőgazdaság támogatásával, evvel nyűglődünk. Ez a költségvetés, amit holnap tárgyalunk, és ez az adórendelet arra jó, hogy ezt a 21 évet próbáljuk rendbe tenni. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra. Úgy gondolom, hogy az adórendeletek is a jövő évet próbálják megalapozni, a költségvetés is azt teszi lehetővé, hogy azt az 1000 milliárdot, amit örököltünk, próbáljuk kezelni. Ha ezt nem kezeljük, akkor nagy baj lesz.
A holnapi, holnaputáni rendbetétel nem annyira egyszerű, mint ahogy képviselőtársaim elmondják. Úgy gondolom, hogy azt a 21 évet nem tudjuk elfelejteni, nem tudjuk sutba tenni, föltehetjük a következő négy meg a következő ciklusból is még legalább két évet, hogy egyáltalán egyenesbe tudjunk jönni. Úgy gondolom, innen kellene kiindulni ezeknek a törvényjavaslatoknak a tárgyalásánál. Örülnék neki, ha ezt figyelembe vennék, és támogatnák a mostani költségvetést is, és a mai napon tárgyalt adórendeletet is, mert így valóban - egyetértek képviselőtársnőmmel -, 2013-ban lehet, hogy egy jobb törvényt, az embereknek egy jobb életet tudunk biztosítani.
Úgy gondolom, hogy ezek a törvények lehetőséget adnak arra, és a 16 százalékos adó is, hogy azok a vállalkozások, amelyek talpra tudnak állni, munkahelyet teremtsenek. Higgyék el, az a fajta munkahelyteremtés, amit most mi is csinálunk, átmeneti állapot. Amit húsz évig egyfolytában csináltunk, az nem megoldás. Úgy gondolom, hogy valós munkahelyeket kell teremtenünk, ehhez pedig föl kell tőkésíteni egy társadalmi réteget, amelyik foglalkoztatni tud, van rá lehetősége, van rá akarata és van munkabírása is. Ehhez kell ez a mostani adó- és a holnap tárgyalt költségvetési törvény elfogadása. Azt kérem önöktől, hogy támogassák ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem