VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, elképedve olvastam a törvényjavaslat indoklását, és elképedve hallgattam azokat az érveket, amelyeket mind a miniszter úr, mind pedig a miniszterelnök úr szóvivője felsorakoztatott a törvényjavaslat mellett. Ugyanis az, hogy egy gazdasági indoklásnak a tényszerű része többségében valótlanságokon alapul, és az embereket félrevezetik azoknak az adatoknak a közlésével, amit itt megtettek, az egészen egyszerűen elképesztő. Az pedig, hogy Szijjártó Péter szerint a vállalkozók nem tartozhatnak a középosztálybeli emberek közé - hiszen ezt írta körül a kormányfő szóvivőjeként Szijjártó Pétert, hogy egy vállalkozó nem lehet középosztálybeli -, az pedig már egy olyan szintű szellemi mélyrepülés, amit már érdemes volna lassan nyomtatásban kiadni és megjelentetni, hadd röhögjön rajta az ország (Derültség az MSZP soraiban.), mert egyszerűen elképesztő, hogy ilyeneket kijelentenek itt az Országgyűlésben. Tessék már végighallgatni, hogy mit mond a kormányszóvivő, tessék megnézni, hogy milyen sületlen zagyvaságok tömkelegét adja el itt gazdasági programként! Egyszerűen tényleg elképesztő! Van egy olyan szint, ami alá már nem lehet lemenni, képviselőtársaim, önöknek pedig, itt néhányuknak legalábbis, mégiscsak sikerül.
Ami konkrétan problémánk a törvényjavaslattal, hogy igaztalan, rossz célokat jelölnek meg benne, ugyanis amikor önök arról beszélnek - ez persze egy támogatható dolog lenne -, hogy erősítsük meg a középosztályt, a törvényjavaslatban mi van megjelölve célként? Az, hogy gyaluljuk le a középosztályt, szegényítsük el. És van egy felső jövedelmi sávba tartozó néhány ember, akinek ez az adóváltozás jót tesz, az összes többi ember rosszul jár, beleértve egyébként a magyar gazdaságot is. Akkor, amikor a magyar gazdaság régiós versenyhátrányba kerül az önök adórendszere jóvoltából, akkor semmi egyebet nem fognak azzal elérni, mint hogy elmennek majd Magyarországról, mondjuk, Szlovákiába vásárolni az emberek, mert ott éppenséggel 8 százalékkal lesz már alacsonyabb az áfakulcs, mint Magyarországon; amikor azt látják, hogy Magyarországon lényegesen drágábbak az üzemanyagok, akkor megint csak azt fogják elérni, hogy el fognak menni majd a környékbeli országokba, és egyre inkább kiterjed az a térbeli távolság, amíg érdemes igénybe venni a benzinturizmus lehetőségét az embereknek. És ez újabb keresletcsökkenést fog Magyarországon okozni, a költségvetésen pedig egyre nagyobbak lesznek a lyukak, amit a kormány eddigi logikája alapján megszorításokkal fognak befoltozni. Ez ellen küzdeni kell.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem