VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Mágori Józsefné képviselőtársam részére megint csak azt kell mondjam: az utólag jött bölcsesség, hogy nem engedheti meg magának az ország. Most citálhatnék egy rakás olyan nyilatkozatot, amiket az önök vezető politikusai tettek a gazdasági válság tetőzésekor, amikor a legnagyobb volt a veszély a világban, akkor követelték hangosan 300 forintos benzinárak mellett a jövedéki adó csökkentését, és azt szórták a szocialisták fejére, hogy ezt nem hajtják végre. Ehhez képest most itt vannak, jövedéki adót emelnek.
Korábban ellenzékből követelték hangosan a zöldség-gyümölcs ágazat megsegítését az áfatartalom csökkentésével. Megjegyzem egyébként, hogy két és fél millió tonna helyett - hatásvizsgálatok szerint - három és fél millió tonna zöldséget és gyümölcsöt lehetne Magyarországon előállítani, ha alacsonyabb lenne az áfa kulcsa. Ez az, ami serkentené a magyar gazdaságot. Önök azonban most, kormányra kerülve, már a megjött bölcsességgel azt magyarázzák, hogy természetesen erre sincs pénz, bár ellenzékből még úgy tűnt, hogy van.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem