DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Ennek a törvényjavaslatnak a vitája már az előadói expozéból is jól láthatóan rámutat arra az elképesztő visszásságra, amelyben a magyar kultúra kormányzati irányítása leledzik.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkészült államtitkára - aki reményeim szerint és ismereteim szerint kultúrát kedvelő magyar állampolgár is (Dr. Rétvári Bence: Így van!), de hivatalból mégsem az a dolga, hogy a magyar kultúra dolgát, a magyar kulturális politikát irányítsa, vezesse - kell hogy ezt az expozét előadja, minthogy a kulturális államtitkárságnak, amely nevéből fakadóan ugyan a magyar kulturális politika irányítója, tevékenységéből ez nem tűnik ki, és jelenléte, történetesen jelen nem léte is bizonyítja, hogy a törvény egészéhez különösebben nincsen köze, mutatja, hogy mindazok a területek, amelyek valamiféle változást vagy eredményt akartak elérni a kultúra egész szférájában, azok a kulturális államtitkárság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium hatóköréről úgy távolodtak el és úgy próbáltak onnan eltűnni, ahogy csak lehet, mert rendszeren belül - már hogy a Nefmi rendszerén belül -, ezen gigaminisztérium rendszerén belül semmiféle eredmény nem mutatható fel.
Ezt más területek bizonyítják, a jelenlegi törvény és az, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az, aki ennek a törvénynek az expozéját elmondja, a napvilágnál fényesebben bizonyítja ennek a teljesen lehetetlen állapotnak a valóságát. Tessék majd mutatni nekem még egyetlenegy országot az Európai Unión belül vagy az Európai Unión kívül bárhol, ahol a filmművészettel, a filmmel kapcsolatos törvénykezési álláspontot a kormány igazságügyi minisztériumi államtitkára mondja el úgy, hogy saját kormányának kulturális államtitkársága meg a kulturális államtitkár itt sincs. Nem tudnak még egy olyan országot mutatni, ahol egy filmmel, kultúrával kapcsolatos álláspontot bizottsági többségi vélemény előadójaként - helyesen - a kulturális bizottság fideszes képviselő asszonya mond el, de kormányzati szinten a kulturális államtitkárság nincsen jelen, mert annak köze nincsen ehhez az egész ügyhöz. Valóban lehetetlen állapot!
Egyébként a törvény tartalmi részét két aspektusból érdemes megnézni. Az egyik, hogy ellenzéki véleményt képviselve pozitív dolgot is mondjak: minden kétséget kizáróan előrelépés és helyes, hogy a hatos lottó játékadójának 80 százalékát megteszik filmbevételnek. Ez ugyan annak a mintájára történik, hogy a Nemzeti Kulturális Alap főösszegét mi a 2009-es törvényünkkel az ötös lottó játékadójának 90 százalékára telepítettük. Kérem és javasolom, hogy másban is a korábbi kulturális politika eredményeire építsenek, akkor további sikereket fognak elérni.
Ez a játékadó-bevétel valóban hozzávetőlegesen 4 milliárd forintot jelent, ugyanakkor persze más költségvetési forrásokat elüt, megvon a filmes szakmától. Így aztán módot és lehetőséget ad arra, hogy kizárólag ezen pénz fölött diszponáló létrehozott hatóság legyen a magyar film egyetlen finanszírozója, így a Nemzeti Kulturális Alapnak semmi köze nem lesz a filmfinanszírozáshoz, mint ahogy sajátos helyzetbe kerül a kultúráért felelős miniszter vagy államtitkár, akinek a továbbiakban még kevesebb köze és lehetősége lesz erre, mint az előzőekben. De az, hogy a hatos lottó játékadójának tetemes részét erre föl kívánják használni és ez kormányzati álláspont, azt gondolom, hogy helyes. Ugyan annyi pénzt nem tudnak biztosítani a magyar filmnek, mint amit a 2003 decemberében - jut eszembe - konszenzussal, tehát a Fidesz teljes szavazatával elfogadott filmtörvény biztosított 2004 és 2009 között, tehát a 4 milliárd forint kevesebb annál, mint amit az ott létrehozott struktúrával évenként biztosítottunk, de ahhoz képest, amit tavaly műveltek a filmes költségvetéssel, ahhoz képest legalább valami olyan mennyiségű összeg, amiben lehet bízni.
Ezzel el is lehetett mondani minden jót erről a törvényről, ami csak benne van. Az összes további része teljes katasztrófa. Katasztrófa, mert tulajdonképpen nem áll másból, mint egy, a teljes magyar filmes szakmával, a teljes magyar művészszakmával és a teljes magyar politikai pártegyüttessel konszenzusos alapon létrehozott szervezetet, szerkezetet dúlják föl. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a 2003 decemberében elfogadott és 2004. május 1-jével életbe lépett filmtörvény, magyar mozgóképről szóló törvény, az első ilyen a magyar politikatörténetben, úgy jött létre, hogy először több mint 15 szakmai szervezet létrehozta a magyar mozgókép kerekasztalt, amelynek tárgyalásait és eredményeit jelenítette meg a magyar parlament, hosszú időn keresztül nem látott egyetértésben, tudniillik az akkori parlament minden kormány- és minden ellenzéki pártja támogatta.
Nem egyszerűen azt támogatta, hogy elértük a 20 százalékos adókedvezményt, ami révén 50 milliárd forintnál magasabbra emelkedett a magyarországi filmipar beruházásainak összege, nem egyszerűen csak abban értett egyet, hogy Magyarországot a közép-európai régió legversenyképesebb országává tegyük közösen a filmipar tekintetében. Kérem, ha esténként hallgatják a televíziós híreket, vagy akár politikai vagy például bulvárújságot olvasnak, és megnézik, hogy világsztárok Magyarországon forgattak, forgatnak és fognak forgatni, akkor ez annak a filmtörvénynek a következménye, amelyet szerkezetében éppen most tetszenek szétverni.
Az külön izgalmas, hogy “A magyar mozgókép mestere” díjat még elnevezésében sem tűrik el, ez is mutatja, hogy egyfajta sajátos, ilyen bosszúelképzelésük van a korábbi sikeres filmtörvénnyel kapcsolatban, megpróbálnak mindent szétverni és szétzúzni, ami a korábbi fél vagy háromnegyed évtizedben sikeres volt, és még a szakmának sem ismerik el azt a jogát, amelyet más szakmánál még meghagynak. Úgyhogy veszélyben a filmesek meg a sportosok ilyen autonómiája, eddig ugyanis a magyar mozgókép szakma választotta ki önnönmagából azt vagy azokat a kiválóságokat, akiknek ezt az elismerést adományozták, és ebben a kormánynak és a miniszternek annyi joga volt, hogy a kinevezési okmányt aláírva megköszönte a köztársaság nevében az eddigi életpályát és tevékenységet.
Ezt most a miniszter hatáskörébe utalják úgy, hogy ráadásul visszamenőlegesen is a miniszter dönti el, hogy a mozgókép mestere elnyert címet valaki megszolgálta-e vagy nem. Ez szerintem felháborító, egyszerűen botrány, hogy milyen alapon dönt egy politikus arról, hogy egy elismert szakma elismert képviselője - tudniillik az elismertségét éppen a szakmának köszönheti - most ezt megérdemelte, mert az elmúlt 30-40-50 évben rászolgált vagy nem.
Azt javasolom, hogy ezt módosítsák, nemcsak azért, mert önmagában felháborító, hanem mert szembemegy mindazzal, ami szakmaiatlan.
Az külön ennek az egész szerkezetnek, a korábbi szerkezetnek és intézményrendszernek a feldúlása, ami nem más, mint egy centralizációs kísérlet, egy olyan centralizációs kísérlet, amely a magyar filmművészetet, a magyar mozgókép szakmát tulajdonképpen ebből a döntési mechanizmusból kizárja, és azt töredékes módon hajlandó csak - már az érvelését - figyelembe venni.
(18.10)
Ezzel szintén semmi mást nem csinálnak, mint egy olyan modellt, amelyet bár önök itt kritizálnak, de úgy látom, hogy a kritika mögött tényleges ismeretei az elmúlt évek valóságának nincsen. Azt nem tetszenek figyelembe venni, hogy ha ez úgy működött volna, ahogy azt önök mondják, akkor miért tekintette a Berlinale főigazgatója 2007-ben, 2008-ban és legutóbb 2010-ben ezt példaadónak. Hogy lehet az, hogy olyan filmszemlék vezérkara, mint a kairói filmszemle, a szarajevói filmszemle, az isztambuli filmszemle vagy éppen ez a kevés elismertséget magának kivívó cannes-i filmszemle éveken keresztül ezt a modellt tekintette és ajánlotta megvalósítandónak? Hogy a tavalyi évben, amikor félig közzétették a tervüket, a Berlinben, a berlini Collegium Hungaricumban megvalósított kerekasztal-beszélgetésen sorra álltak fel az európai, európai uniós és Európai Unión kívüli filmművészet és filmipar képviselői, értetlenségüket fejezve ki, hogy mi folyik ebben az országban, amikor eddig ők példának tekintették azt a rendszert, amit mi megvalósítottunk, teljesen függetlenül attól, hogy milyen kormány hozta, még egyszer elmondom, hogy konszenzussal hoztuk, az önök, illetve az önök elődjeinek szavazataival hoztuk ezt. Ez egy erős támasz volt, mondom még egyszer: Észak-Afrikától Berlinen keresztül Cannes-ig mindenki ezt másolandó és fontos példának tekintette, most pedig saját korábbi szavazatukkal szembemenve, elmondják, hogy ez úgy rossz, ahogy van. Teljes félreértése az egész ügynek. Teljes félreértése.
Azt kell mondanom önöknek, hogy érdemes felfigyelni a nemzetközi visszhangra. Ennek a nemzetközi visszhangnak két jól elkülöníthető része van. Az első részben, amikor tavaly, 2010-ben közzétették, hogy nem kívánják folytatni a filmtörvény által létrehozott szerkezetet, és azt egy teljesen más, centralizált modellel kívánják felváltani, először nemzetközileg is a filmes szakmában nagy volt a felháborodás.
Aztán tisztelettel felhívom a figyelmüket, hogy ez abbamaradt. Nem azért maradt abba, tisztelt kormánypárti képviselők, mert a filmesek nem a szolidaritásukat akarták kifejezni, hanem az a helyzet, hogy világosan felmérték régióbeli és régión kívüli versenytársaink, hogy egy komoly versenypotenciállal rendelkező ország megteszi nekik azt a szívességet, hogy szétveri saját rendszerét, amivel régión belül és régión kívül is komoly versenyelőnyre tett szert.
Tessék megnézni, hogy szomszédos országok vagy távolabbi európai uniós országok azt, amit önök művelnek, milyen érdeklődő örömmel fogadják, de ebben az érdeklődő örömben nem az van benne, hogy őket az érdekli, hogy ez a belső szerkezetváltás micsoda, hanem hogy saját filmjeik a nemzetközi filmpiacon növelik a versenyképességüket azáltal, hogy a magyar versenyképesség csökken.
Önök egy olyan szerkezetet hoznak létre, amely versenyhátrányba juttatja a magyar filmipart és a magyar filmművészetet, ezért tőlünk például délkeletre lévő ország, szomszédos ország, amelyik nem bírta a velünk folytatott versenyt a korábbi öt évben, az tapsikolva örül. Tőlünk északnyugatra egy nem szomszédos ország, amely a korábbiakban szintén jelentős adókedvezményt biztosított, azonban nem bírta velünk a versenyt, ezért nem annak az országnak a szép, mondjuk, Károly híddal ellátott fővárosa adja a forgatási helyszíneket, hanem Budapest és Magyarország, tapsikolva örül annak, amit önök végeznek, egyértelmű örömét fejezi ki, de nem a szerkezet miatt, hanem hogy kihullott egy versenytársa.
Ezt kérem, hogy mérjék fel akkor, amikor a magyar filmművészetet és filmipart tekintik. Kérem, azt is nézzék meg, hogy az elmúlt háromnegyed évtized filmtörvénye és annak megvalósulása hány munkahelyet hozott létre ebben az országban. Hogy a képzéstől kezdődően az európai, sőt, világszínvonalú stúdiók kiépítése, az itt forgatott filmek, az abból származó bevétel, ennek az országnak a nemzetközi híre hogyan alakult.
Helyes dolog, amikor képviselő úr filmeket említ, amelyek a környező országokban készültek, elismert filmalkotások, helyes volt a felsorolás; én pedig arra a filmre, amire utalt, a kormánybiztos úr által készített filmre, aki még akkor nyilván nem volt kormánybiztos, képviselő úrnak szívesen megmutatom azt a levelet, amit az akkori rendező az akkori miniszternek köszönetképpen írt, merthogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a filmtörvény és a kulturális politika segítsége nélkül az a film nem jöhetett volna létre.
Elnök úr, nagyon szépen köszönöm. (Karácsony Gergely tapsol.)
