BÁSTHY TAMÁS
BÁSTHY TAMÁS
BÁSTHY TAMÁS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetést készítő politikusok irigységgel tekintenek legtöbbször a festőművészekre, akiknek megvan az a lehetőségük, hogy az előttük álló vásznat mindig tisztán tegyék föl az állványra, vagy cseréljék ki a papírt tiszta papírra. Sajnos a költségvetés az esetek zömében nem ilyen tiszta papíron íródik. Talán kivételt képez néhány szerencsésebb ország, mint amilyen talán Svájc, amelyet nemcsak a frankja miatt irigylünk, hanem azért is, mert ilyen költségvetést készíthet. De nem összehasonlítható velünk, hiszen sosem próbálták fölépíteni a szocializmust, valószínűleg nem bírták anyagilag (Derültség a kormánypárti padsorokban.), meg hát nem is jellemző, hogy svájci szocialisták után kéne kormányozni.
Ilyen értelemben a mi sajnálatos költségvetési tevékenységünk ismét azzal kezdődött, hogy az üres lapra először 1100 milliárd forintot kellett felírni. azt az 1100 milliárdot, ami mintegy 3,8 százaléka a költségvetés bevételi oldalának, amit adósságállományként rendezni kell anélkül, hogy egy fillér bevétele lenne az országnak. Ezt meg kell termelni, és mivel korunk legnagyobb problémái közé tartozik a bizalom hiánya, a bizalmi válság a sok egyéb válság közepette, így Magyarország, a Magyar Köztársaság nem teheti meg semmilyen körülmények között azt, hogy akár az elődei által felhalmozott adósságállományt is ne tekintse sajátjának, és azért ne vállalna készfizető kezességet. Tehát megteszi. Ezzel kezdődik tehát a költségvetés, amelyet ha otthagyhatnánk a bevételek oldalán, akkor már nem arról kéne beszélnünk, hogy mennyi lesz a várható hiány, mennyi még az elfogadható hiány, hanem arról, hogy mennyi lesz a költségvetési év nyeresége. Sajnos ezt el kell fogadnunk, tudomásul kell vennünk.
De nem ez az egyetlen felírandó a költségvetési vászonra, hanem közvetlen utána, sőt, föléje az a célkitűzésünk, amit a nemzeti együttműködés programjában a jelenleg kormányzó koalíció, hála a gondviselésnek és a választók akaratának, céljául tűzhetett ki 2010-ben a következő négy évre. Ennek az időarányos részét is meg kell tervezni, és oda kell írni, amiből nem engedhet a magára adó kormány és parlament, hiszen ezt ígérte, és ennek megvalósítását vállalta, ezért kapta meg a szavazók, választók bizalmát. Ezt tehát aranybetűkkel kell a vörös betűs adósságállomány mellé írni.
Aztán oda kell írni a vágyakat. De mivel mi nem vagyunk olyan szerencsések, ezeket a vágyakat le kell csökkenteni a szükségletekre, és ezt szembeállítani a lehetőségeinkkel. És ha a lehetőségből indulunk ki, akkor bizony nagyon nehéz költségvetésünk van, de mégis talán sokkal jobb, mint más európai országoké, és sokkal szerencsésebbeknek tarthatjuk magunkat, mert szuverénebbek, önállóbbak vagyunk, mint néhány más európai ország, gondolok itt Görögországra, Olaszországra vagy Portugáliára, amelyeknek tulajdonképpen a későn jött költségvetési és takarékossági intézkedések következtében bizony elég részletekbe menően kell elfogadniuk az Európai Unió diktátumait és beleszólását az éves költségvetéseikbe. Hála a tavaly végrehajtott kormányzati intézkedéseknek és azok sikerének, Magyarország ennél egy árnyalattal jobb helyzetben van, hiszen ezek hatására is adósságállományunk jelentős százalékpontokkal lett alacsonyabb. Ugyanakkor a tanulság ezzel együtt feltétlenül megmaradt, és ezt kell odaírni harmadiknak a vászonra, hogy a költségvetési terveinket, vágyainkat adósságnövelésből nem lehet megfinanszírozni. Mert hogy az hová vezet abban a bizonytalan gazdasági környezetben, amelyben élünk, láthattuk éppen az előbb említett országok esetében.
És abban biztosak lehetünk, hogy ha ne adj’ isten, ahogy az 2008-ban látszott vagy tűnt kialakulni, ha mi kerülünk a görögök helyzetébe, értünk nincs az az európai összefogás, ami az EU-ban bekövetkezett az eurózónatag Görögország érdekében, rajtunk inkább példát lehetett volna statuálni arra vonatkozóan, hogy így ne járjanak más országok. Ezt el tudtuk kerülni, hála istennek és a választók akaratának, eléje tudtunk kerülni egy lépéssel. De nem vagyunk jó helyzetben. Szuverenitásunk megmaradt, hiszen egy óriási erő, óriási érték, ami mozgásteret ad, és ami rákényszerít bennünket arra is, hogy azt a bizonyos országvédelmi alapot, azt a 300 milliárdot megképezzük, amely lehetőséget fog nyújtani arra, bár őszintén kívánjuk valamennyien, hogy ne kerüljön sor a felhasználására, hogy ha mégis, akkor magunk tudjunk először segíteni saját magunkon. Ezen keresztül pedig ne legyünk olyan mértékben kiszolgáltatottak, mint amitől tartunk, és ne olyan drága pénzekhez juthassunk, mint amiről már voltak tapasztalataink.
És még egy nagyon fontos dolog. A bizalom, az európai bizalom helyreállítása is kötelességünk, ez is a költségvetési számok mögé íródik. Az, hogy felzárkózunk azok közé az országok közé, amelyek tenni tudnak, és tenni akarnak saját boldogulásuk érdekében.
Két dologra szeretnék kitérni, tulajdonképpen mind a kettő nagyon foglalkoztat a költségvetést olvasva. Az egyik az, hogy 137 milliárd forint elkülönítésre kerül, biztosítva a Start-munkaprogram életbe léptetését. Kérem, ennek nemcsak az a jelentősége, hogy mintegy 200 ezer ember állhat be a munkavégzők sorába, és gyarapíthatja ilyen módon az országot. Az is nagyon nagy jelentősége, sőt, talán nagyobb, hogy 200 ezer embernek adjuk vissza a már-már elveszett hitét abban, hogy a társadalomnak szüksége van rá, hogy a társadalom nem mint eltartottjára tekint rá, hanem mint olyan emberre, olyan személyre, aki tud és akar a társadalom jobbítása érdekében felelősséget és főként munkát vállalni.
Elhangzott itt előttem már többször is talán, hogy 1 millió gyermek hiányzik Magyarország népességéből, nem lehet pótolni őket. De akkor lemondhatunk 600 ezer munkaképes emberről? Nem mondhatunk le róluk. Széchenyit annyiszor idézzük. Széchenyinek volt egy olyan nagyon szép mondása, hogy Magyarországon olyan kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kéne kegyelmezni. Ez ma is érvényes. Olyan kevesen vagyunk, hogy mindenkinek a tenni akarására, munkájára pótolhatatlanul szükség van. Ez az ország nem engedheti meg magának, hogy bárkiről, aki képes tenni az országért és akar tenni az országért, arról lemondjon. Azt segíteni kell visszatérni a munkába, azt segíteni kell elindulni, és ha elindul, akkor hozni fogja a fiát és a lányát is, talán a feleségét vagy rokonságát, mert rájön arra, hogy mennyivel édesebb a verejtékkel megszerzett kenyér, mint a kegyelemkenyér. Mert minden jóérzésű emberben benne van erre a vágy.
Nekünk ebben a költségvetésben lehetőséget kell biztosítanunk arra, hogy ezt a kívánságot tudjuk kielégíteni. És mindenkinek, aki erre más okból kifolyólag képtelen, annak mögéje és melléje kell állni, azt valóban nem szabad otthagyni az út szélén, segíteni kell. De segíteni annak lehet igazán, aki maga is próbál fölkapaszkodni. Úgyhogy optimizmusom a költségvetés iránt töretlen, és azért elsősorban, mert nem a 300 milliárd a legfőbb tartaléka ennek a költségvetésnek. Ennek a költségvetésnek a legfőbb tartaléka az, hogy feltételezi azt, hogy Magyarország egy sikeres polgárokból, sikerekre vágyó, erős 10 millióból álló társadalom, egy nemzet, amelyik magáévá fogja tenni talán azt, amit Nelson admirális mondott az ő népének, az ő katonáinak, hogy Anglia elvárja, hogy mindenki tegye meg, amit Anglia elvár tőle.
(14.20)
Azt gondolom, hogy Magyarország és ez a költségvetés is elvárja azt, hogy minden magyar polgár tegye meg azt, amit a hazája, Magyarország elvár tőle azért, hogy megőrizhesse most már gazdasági szuverenitását és visszaszerezhesse gazdasági szuverenitását is azért, hogy végre-valahára emelt fővel mondhassuk az Európai Unió különböző fórumain, hogy igenis, mi a Magyar Köztársaságot képviseljük, azt a társadalmat, azt a nemzetet, amely akkor állt talpra, amikor a legnehezebb helyzetben lévő országok segítségekre, adományokra vártak, és tanácstalanul néztek egymásra.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
