Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés indokolása során többször felhangzott az a mondat, amely szerint “vigyázó szemeteket Brüsszelre vessétek”, egyfajta olyan kicsengéssel, mintha ott történnének azok a fontos dolgok, amelyek eleve megszabják a kereteit annak, hogy Magyarországon mit szabad és mit nem szabad csinálni.
Hangsúlyoznom kell, hogy a Jobbik az a szerveződés, amely szeretne kitörni ezekből a keretekből, és valódi, szuverén országgá varázsolná Magyarországot, de jelen pillanatban arra van módunk és lehetőségünk, hogy az előttünk fekvő költségvetési koncepciót vizsgáljuk, véleményezzük, és adott esetben konstruktív javaslatainkkal segítsük azt, hogy valóban nem egy fejlődési pályára, de egy fejlődési pálya irányába tudja állítani Magyarországot.
Sajnálatos jelenség és sajnálatos tapasztalatsorozat viszont, amit le kell vonnunk az előttünk fekvő anyagból, hogy míg a Fidesz nyolc évig ellenzékben azt hirdette, hogy a megszorítások mennyire károsak, azok nemcsak a gazdaságot, de magát a társadalmat is a legkisebb, mély szövetéig roncsolják, addig, sajnos ki kell jelentenünk, ha nem is mindig rossz szándékból, de kormányra kerülve folytatja elődei politikáját. Tehát a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok megszorító politikája sajnálatos módon tovább él, és úgy látszik, hogy a zongorát pedig az IMF veri, tehát mintha az IMF kottájából játszana mindenki, hiszen adott esetben a Bokros-csomag elvonásait felülmúló elvonásokkal találkozhatunk. Az IMF is javasolhatta volna azt, hogy ez a költségvetés a legdurvábban a humán területeket érintse.
Pontosan az a baj, hogy a jövő felélése történik. Magyarországon állításom szerint a legnagyobb probléma, mindennek a gyökere és egyben következménye a népesedési, demográfiai katasztrófa. Minden olyan költségvetési formula, ami ez ellen hat, támogatandó, és minden olyan költségvetés, amely gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja az elöregedést és annak következményeit, értelemszerűen nem fogadható el, nem szolgálja Magyarország sorsát, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy 30-40 év múlva nem fog a postás nyugdíjat hozni, mert nem lesz miből, és nem fog segélyt vinni, mert nem lesz miből. Akkor vagy éhséglázadások következnek be, vagy azoknak is dolgozni kell végre, akik ma még erre nem hajlandóak. De nyilvánvaló, hogy egy polgárháború felé haladó országban senki nem élne szívesen, ezért a helyzet mostani, gazdasági eszközökkel történő kezelése lenne indokolt.
Ehhez képest a gazdasági szabadságharcnak nevezett folyamat során az egykulcsos adóval önök akkora lyukat ütöttek a magyar költségvetésbe, amely lyukat most kell befoltozgatni mindenféle megszorító intézkedéssel, amelyek nagyjából fűnyíróelvszerűek.
Mi jobbikosok sokszor elmondtuk, hogy lenne forrás, lehetne máshonnan pénzeket elvonni. Ezek közül csak egyik az általam is sokszor emlegetett államadósság újratárgyalása. Mi nem azt mondtuk, hogy holnaptól ne fizessük vissza a tartozásokat, hiszen nem akarjuk Magyarország gazdaságát két nap alatt romba dönteni, nyilvánvaló. De azt igenis mondjuk, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni, ugyanúgy, ahogy megtették ezt tucatnyian más országok, ugyanúgy, ahogy a dél-amerikai modellek is elérhetőek, ugyanúgy, ahogy Argentína, Uruguay és lassan már Görögország is receptet kínál e tekintetben. Nem lehet a világ üzeneteit ennyire figyelmen kívül hagyni.
A költségvetéssel kapcsolatos másik óriási problémánk, hogy ez még mindig egy 1,5 százalékos növekedéssel számol, és ami még ijesztőbb, bizottsági szinten elhangzott az indokolásból, hogy ezt a növekedést belföldi forrásokra támaszkodva kívánja elérni a kormányzat, miközben a belső fogyasztás, a belső gazdaság pezsgése lényegében megállt, lényegében nulla. Multiplikátorhatás sem jelentkezik a magyar gazdaságban, hiszen ha be is jön tőke, az főleg a multikat erősíti, akik a munkahelyek 6, azaz hat százalékát biztosítják, és a munkahelyek kétharmadát adó magyar kis- és középvállalkozói réteget senki nem erősíti, beléjük rúgnak hétről hétre, hónapról hónapra.
Ha már devizahitelezésről volt szó, arról is beszélni kell, hogy a magyar vállalkozók közül nagyon sokan devizában vannak eladósodva, számukra viszont nem került kidolgozásra megoldási csomag. A Jobbik természetesen mellettük is kiáll, és folyamatosan dolgozik azon megoldási ágakon, amelyek a magyar vállalkozásokat is könnyebb helyzetbe tudnák hozni.
Látható az is, hogy az úgynevezett országvédelmi költségvetés öt fő prioritása eleve több sebből vérzik. Egyrészt ígéri a nyugdíjrendszer átalakításának a befejezését, ahol látható, hogy nem a helyes utat követték, miszerint először jogosan bevonták a kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyont, abból lehetett volna rendezni egyébként a nyugdíjrendszer kérdését, a kedvezményeket megtartani és nem indokolatlanul elvenni. Ehhez képest elkezdtek államadósságot törlesztgetni ész nélkül a bevont kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyonból. Most pedig egyes társadalmi csoportokra nézvést megszorításokat foganatosítanak, korkedvezményeket vesznek el, és mondjuk, nem adnak korkedvezményes nyugdíjazási lehetőséget azon anyák számára, akik legalább három vagy négy gyermeket neveltek fel a magyar hazának, vagy legalábbis egy negyvenéves szolgálati viszonyról vitatkozunk még mindig, de ez sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
Az egészségügyi rendszer átalakítását is ígérik. Aki Magyarországon járt orvosnál, kórházban, tudja, hogy ez még a kanyarban sincs, tehát erről nem is érdemes sokáig beszélnünk.
Arányos adózásról beszélnek. Arányos adózásról beszélnek, miközben látható az, hogy a gazdagabb társadalmi osztályok, amelyek valóban a közös tortából, a közszolgáltatásokból is nagyobb szeletet hasítanak ki, nem járulnak hozzá nagyobb arányban, csak nominálisan járulnak hozzá jobban ezen közkiadásokhoz.
(15.30)
És az is látható, hogy miközben egy egykulcsos adózásról beszélnek, lényegében egy egykulcsos kétkulcsos valósult meg, hiszen a szuperbruttó kivezetésének az elmulasztásával ott van az a második kulcs, csak nem így nevezik.
Közmunkaprogramokról beszélünk. Emellé költségvetési forrás is került, több mint korábban, csakhogy az a viszonyítási alap, a tavalyi, az volt egy erősen lecsökkentett összeg. Tehát itt is egy stikli van a dologban. De nem is a költségvetési támogatottság a baj a mi esetünkben közmunkaprogramoknál, hanem ennek a hatékonysága: hol van a garancia a tekintetben, hogy nemcsak a polgármester utcáját fogják söprögetni, mint az MSZP-s időszakban, hanem valódi, értelmes munkavégzéssel a két kitörési terület, két kulcsterület elindítható, az egyik a mezőgazdasági infrastruktúra kiépítése, újjáépítése, a másik pedig a kiterjedt árvízvédelmi és természetvédelmi, környezetrehabilitációs munkálatok. Ezen két területen nincsenek kimunkált programok előttünk, ezek a Ház előtt sem voltak, és attól tartunk, nem is várható, hogy lesznek a közeljövőben.
Az úgynevezett országvédelmi alap és a tartalékaik esetében pedig különböző ígéretek hangzottak el, például a lakhatásról az úgynevezett szocpol visszavezetésével kapcsolatos vitánk során, és elhangzott az, hogy ne aggódjunk, hogy az úgynevezett szocpol majd csak 3-5 ezer fiatal számára lesz elérhető, hiszen adott esetben, ha az igénylők köre meghaladja ezt az összegkeretet, ez majd a 100 milliárdos vagy 150 milliárdos tartalékból kipótolható lesz - hát nem lesz. Ez a tartalék elenyésző az igényekhez képest. Hogy mondjak még egy példát: a tanyaprogramnál is az igénylések majdnem kétszeresen meghaladják a költségvetési ráfordítást. Látható, hogy a tartalék pillanatok alatt el fog fogyni, és a legfontosabb humán területekre nem marad belőle, ami a lakhatás, otthonteremtés megkönnyítése, a magyar családok helyzetének megkönnyítése.
És a legfontosabb az lenne, hogy végre a fiatalok, a fiatal családosok Magyarországról történő kivándorlását állítsuk meg. Ez a költségvetés nem vesz tudomást azokról a tanulmányi adatokról, amelyek értelmében Magyarországon csak a fiatalok, középiskolások, egyetemisták 39 százaléka biztos abban, hogy Magyarországon fog dolgozni, és itt éli le az életét. Itthon kell tartani a fiatalokat, csókolom! Ha ez nem megy, akkor nem lesz Magyarországon adófizető ember, és nem lesz egészséges magyar gazdaság sem soha.
És hogy a fogyasztóvédelmi területekre is rátérjünk egy kicsit: a PSZÁF tekintetében teljesen mindegy arról vitatkozni, hogy most 2 százalékos csökkenés vagy minimális növekedés látható a PSZÁF támogatottságában, hiszen az is látható, hogy a PSZÁF feladatainak egy része beleintegrálódott a kormányhivatalokba. Tehát amikor arról beszélünk, hogy önök esetleg több pénzt adnának a PSZÁF-nak az eddiginél is, akkor elismerik ezzel párhuzamosan azt is, hogy ezen kormányhivatali átállás költségei bekerültek a PSZÁF költségvetésébe. Tehát itt nem a működését, hatékonyságát dotáljuk a szervezetnek, hanem teljesen egyértelműen a napi dologi átállási kiadásokra megy el ez a pénz, pedig a PSZÁF és a magyar fogyasztóvédelem egésze egy kincsesbánya. Ha ezt rendesen meg tudjuk támogatni költségvetési forrásokkal, a többszörösét hozná vissza már ezen a cikluson belül. Ez egy közgazdasági alaptézis, nem értem, miért nem ismerik ezt fel. Látható, hogy emellé feladatokat is rendelnek a PSZÁF-nak, például a piacfelügyelet erősítését és a közszolgáltatások kiemelt ellenőrzését. Miből? Eddig sem sikerült.
A GVH esete legalább ilyen fájdalmas, hiszen itt is látható az, hogy bár látszólag nagyjából hasonló összeggel támogatják a szervezetet, mégis 2012-re fő szabályként a GVH bírságbevételei máshova kerülnek, önálló fejezetbe kerülnek. És az is látható, hogy ezt váltják ki támogatással. Tehát nem a hatékonyabb működést támogatják, hanem megint egy kicsit sunyi átcsoportosítás történt, ami után el lehet azt mondani, hogy persze mi dotáljuk ezt a szervezetet, de nem teszik számára lehetővé, hogy több embere legyen, hatékonyabb munkaerő-piaci gárdával tudjon dolgozni, esetleg újabb erőforrások bevonásával szétcsapja a multibűnözőket Magyarországon, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a multibűnözők kitakarodjanak az országból, mert itt csak tisztességes gazdálkodóknak van helyük, multiknak és magyaroknak egyaránt, mindenkinek, aki tisztességes. De azoknak, akik folytatólagos visszaéléseket követnek el Magyarországgal szemben, nem lehet és nincs is helyük Magyarországon.
A fogyasztóvédelem egészéről elmondható tehát, hogy forrásbéli támogatottsága csökken, miközben Magyarország egyik kincsesbányájáról és nehéztüzérségéről lehetne szó megfelelő ellátottsággal, és az is látható, hogy nagyon ügyes költségvetési átszerkesztésekkel sikerült azt a látszatot kelteni, mintha egy kicsit még növelnék is a nehéz helyzet ellenére a támogatottságot, pedig sajnálatos módon ez nem következett be.
Látható az is, hogy rosszul tervezett a költségvetés, az a másfél százalékos növekedés, amiről beszélnek, vélhetően egy mínusz 1 százalék és plusz 1 százalék között fog ingázni valahol. De ha ebből kivonjuk a Magyarországon működő multik teljesítményét, amelyek külföldre dolgoznak, akkor egyértelműen mínuszt tapasztalunk a magyar gazdálkodók és vállalkozások helyzetének ismeretében.
A bizonytalanul beszedhető adók arányát az ÁSZ még mindig 27 százalékra teszi. Ez mintegy 1800 milliárd felé közelítő összeg, amiről nem lehet tudni, hogy beszedhető-e. Ez egy csökkent arány az elmúlt évhez képest, tegyük hozzá, hiszen akkor 33 százalék volt ez az arány. De az is látható, hogy még mindig ezermilliárdos az a nagyságrend, ami bizonytalan bevétel, amit nem lehet garantálni.
Tehát így nem lehet tervezni egy költségvetést, amely jelen állapot szerint ki fogja szárítani a gazdaságot; még mindig több mint 1150 milliárd kamattörlesztéssel számol arcátlan módon, ahelyett, hogy végre tárgyalóasztalhoz ülne; még mindig költ értelmetlen dolgokra, mint az úgynevezett romaintegrációra, amikor ennek összegei lényegében az utóbbi tíz évben nem hasznosultak semmilyen szinten.
Nem az a bajunk, hogy a Loki-stadionra pénzeket különítenek el, hiszen ez fontos kezdeményezés, de súlyozni kell tudni; és mondjuk, úgy lenne értelmes az üzenet, és úgy lenne jó egy megszorítási rendszerről beszélni, ha kormányzati kommunikációra nem költöttek volna el egymilliárd forintot az utóbbi időben, ha a saját gépparkjuk cseréjére nem költöttek volna el 600 milliót.
És meg is mondjuk, hogy hova kellene még több pénzt csoportosítani: egyértelműen az eszközkezelő koncepciójukat, amely bár hibás és ezer sebből vérzik, de mégis meg kellene támogatni egy kicsit több pénzzel, a lakástámogatást, a fiatalok lakhatáshoz való jogának érvényesítését, megkönnyítését szintén, ahogy a kamattámogatásukat is, és egy országos családellátó szolgálat kiépítése is nagyon üdvözítő és nagyon időszerű lenne, annak érdekében, hogy Magyarországon egyetlen nélkülöző se maradjon segítség nélkül. Még egyszer mondom, a Jobbik álláspontja az, hogy ne az IMF kottáját verjék a zongorán, hanem végre a nélkülöző és a szükséget szenvedő magyar emberekért tegyenek valamit.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)
