MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pontosan 55 éve, 1956. október 26-án szülővárosomban, Mosonmagyaróváron a határőrlaktanyánál gyilkos sortűz fogadta a békés tömeget. Ebben a néhány percben, ami a rendelkezésemre áll, természetesen nem sikerülhet részletesen elmondanom az aznap történteket, arra pedig végképp nem tennék próbálkozást, hogy az országos folyamatokat is elemezve jussak el a gyalázatos mészárlásig.
Október 25-én az országos események hatására késő délután néma tüntetést szerveztek az akadémisták. Mint óvári gazdász, emiatt is mindig nagy tisztelettel gondoltam elődeimre. Másnap délelőtt a tanítást félbeszakítva a tanácsháza elé vonultak az iskolások, így csatlakoztak hozzájuk a város polgárai is. Beszéd hangzott el, majd a tömeg a járásbíróság felé indult. A rendőrség a vörös csillagot eltávolítva rokonszenvéről biztosította a tüntetőket, akik ezután a timföldgyár és kötöttárugyár portájához vonultak. Itt csatlakoztak a gyárak küldöttei és a felvonulók, így fél 12 körül az ÁVH határőrlaktanyához értek. Az 1500-2000 főre duzzadt tömeg a Himnusz és a Szózat eléneklése után a Kossuth-nótába kezdett.
Az elöl állók Dudás István századostól, a laktanya parancsnokától a vörös csillag levételét kérték. Máig nem tisztázott körülmények között ekkor dördült el az első sortűz a géppuskákból egyenesen a tömegbe. Kézigránátok robbantak, s az elsőt rövidesen követte a második sortűz, amely a menekülőket kaszálta le. Leírhatatlan volt a hatás, halottak és sebesültek százai maradtak a téren. A hivatalos vizsgálat szerint 52 halottat ismertek el, de már ma 108-ról tudunk és több tucat megnyomorítottról. Az itt készült fotók és történetek bejárták a világot. Nyugat-Európa országaiból anyagi támogatás ugyan érkezett Magyarországra, de amit az itteniek a legjobban vártak, a katonai segítség elmaradt. A szovjet elnyomók és kiszolgálóik, a magyar kommunisták álarca végleg lehullt ugyanúgy, ahogy Európába vetett bizalmunk is talán örökre szertefoszlott.
A forradalmat követő megtorlásban többeket halálra vagy sokévi börtönre ítéltek. Október utolsó napjaitól a városon és környékén az osztrák határ felé menekülők tízezrei vonultak át. Sokan menekültek és eltávoztak a településről és környékéről is, Mosonmagyaróvár már soha nem lehet ugyanaz, mint a gyilkos sortűz előtt volt.
(19.10)
Ennek a tragikus eseménynek is sajnos egy tipikus magyar történettel sikerült elmaszatolni a felelősségre vonását. 1994-ben ugyan megkezdődött egy nyolc évig húzódó per Dudás István laktanyaparancsnok és három társa ellen, amelyben a vád több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiség elleni bűntett volt, végül azonban Dudásnak a kirótt háromévi fogházbüntetést az 1990-ben elfogadott, közkegyelemről szóló törvény értelmében le sem kellett töltenie. Az ügy hemzsegett egyébként a visszásságoktól és a cinkos ügyészi, gyilkost mosdató lépésektől, a laktanyaparancsnok feletteseit pedig még csak bíróság elé sem kellett cipelni. Ennek részleteire egy következő felszólalásomban szeretnék majd kitérni.
Egy másik mulasztás, hogy a helyi lakosok régóta szerettek volna egy ’56-os múzeumot a városban. 2006-ban a megyei napilap kezdeményezésére a használaton kívüli, egykori zöld ávós laktanyát nevezte meg az önkormányzat mint a megvalósuló múzeum és dokumentációs központ helyszíne. Ekkor a beruházást még kész tényként tálalták a közvélemény elé, de azóta csak annyi történt, hogy az eltelt évek alatt a hajléktalanok épületfoglalása miatt - a város saját bevallása szerint is -, hanyagságból több száz millió forintos kár keletkezett az épületben. Úgy gondolom, hogy a Mosonmagyaróváron történt események bemutatására méltó helyet kell biztosítani a városban, éppen ezért a 2012-es költségvetés módosítására a héten benyújtott javaslatomban állami segítséget kérek e célra. Ezúton is kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a javaslatomat.
Nagyon fontos végül, hogy azokról is ejtsek néhány szót, akik az elmúlt húsz évben a lehető legtöbbet tették azért, hogy minél több tény kerüljön napvilágra a témában. A Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesületnek elévülhetetlen szerepe van abban, hogy évről évre méltó megemlékezéseken róhatjuk le kegyeletünket az áldozatoknak, fejet hajthatunk a sortűzben meghalt mártírok előtt. Ezúton is kívánok sok erőt és egészséget a további munkájukhoz.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
