DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, ott voltam, képviselő asszony, annak idején én is Schmitt Pál elnök úr fogadásán és intelmeinél, ahol nem a Fidesznek beszélt elnök úr, hanem valamennyiünknek. Tehát ez legyen egy olyan intelem, hogy nehogy már pozitív példaként hozzuk fel azt a történetet, amely valóban ezt a gazdasági káoszt elindította, mert rettentő érzékeny témával játszunk. Azzal játszunk, hogy valóban tragikus a helyzet az ellátórendszerben, a bérek szörnyű alacsonyak, a kiábrándultság, a kiégettség és a teljes káosz határán vagyunk. Ebben a helyzetben nagyon veszélyes fölhozni egy 2002-es eredményt, egy olyan eredményt, amely aztán odavezetett, hogy 2004 nyarán fél Magyarország örült, azt hittük, hogy vége van, aztán nem tudtuk, hogy még rosszabb lesz, mert utána jött a gyurcsányizmus, amelyet most, úgy tűnik, hogy önök is megtagadnak.