DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetésről szeretnék beszélni, és amikor a vitát elkezdem, egy olyan idézettel kezdem, amely, remélem, megkönnyíti a dolgomat: “Az igazság létezik, csak a hazugságot találják ki.”
Tehát én hiszek abban, hogy amikor megalkották ezt a költségvetést, akkor tisztességes emberek alkották meg, és az az irány, amit ez a költségvetés visz, ma az ország érdekeit szolgálja. Az, hogy országmentő-e a költségvetés, egy olyan jellegű megközelítést igényel, amit majd csak akkor fogunk látni, amikor a költségvetés teljesül. De a szándék egyértelműen tiszta, vagyis az, hogy mi szeretnénk belekapaszkodni azokba a tényekbe, amelyek körülvesznek bennünket, és ezek a tények nagyon rigidek.
Az egyik angol ismerősöm körülbelül két héttel ezelőtt írta nekem, és magam ugyan nem vagyok anglomán, de ez még nekem is rosszulesett, hogy nagyon szomorúan változik a helyzetünk. Abban az intézményben, ahol dolgozom, három orvost bocsátottak el a mai napon, öt nővért és öt másik egészségügyi dolgozót. Tehát mindenütt a világon szembe kell néznünk olyanfajta tényekkel, amelyek visszarettentik az embert akkor, amikor azt mondja, hogy teljes egészében, teljes mellszélességgel és elsősorban csak az egészségügyért harcolva akar ebben a Házban egészségügyi szakemberként felszólalni és beszélni a költségvetésről.
(11.20)
A költségvetés általános számadatainak az elemzése nem rám tartozik, nálam ezt lényegesen jobban ismerők azt elmondják. Kétségtelen, hogy az általános tartalék képzése olyan magas, amely relatív megnyugtatásul szolgál ebben a nagyon gyorsan változó és rettenetesen nehéz világban, ahol a biztonság soha nem lehet abszolút, csak relatív. Ugyanakkor nagyon jól tisztában vagyunk azokkal a tényekkel, hogy a költségvetés számadatainak a korrigálása az egyes országoknak kedvenc tevékenysége ebben az időszakban, tehát nincsenek olyan jellegű illúzióink, hogy amit önök számon kérnek tőlünk, az minden vonatkozásban csak egy szélsőséges és a mi nézetünktől alapjaiban eltérő dolog, hanem valójában jelentősen megfontolandó.
Tehát az előttem elhangzottakról egészségügyi vonatkozásban igenis nekem is vannak fenntartásaim. Remélem, hogy az egészségügyi költségvetés részletes vitája ezeket a fenntartásokat oldani fogja, mert mi az országvédelmi költségvetést betegvédelmi költségvetéssé is át akarjuk alakítani, tehát, hogy akiket a társadalom legkiszolgáltatottabbjainak tartunk, azok ebből a költségvetésből egészségnyereséggel kerüljenek ki; és ez a mostani szituációban és akár a számadatok tükrében is egyértelműn kiviláglik, egyértelműen nyilvánvaló.
Nagyon-nagyon remélem azt, hogy a költségvetésben megjelenik az, hogy a beteg problémája az orvos problémája is, és az egészségügyi személyzet problémája. A betegek problémáit az orvosok problémáitól és az egészségügyi személyzet problémáitól nem lehet különválasztani. A betegek jelen szituációban a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei, az egészségügyben dolgozók pedig a legnagyobb áldozatot hozzák a válság kivédésére - a legnagyobb áldozatot, tehát én ezt nem is tagadom.
Ma az egészségügyben dolgozók, az orvosok olyan jellegű fizetésekért dolgoznak, amely fizetések nem méltók a foglalkozáshoz, nagyon nehéz körülmények között élnek, és olyan emberek, akik nem arról vitatkoznak, hogy milyen társadalmi állásokat és pozíciókat töltsenek be, hanem arról vitatkoznak, hogy 50 vagy 70 órát dolgozzanak hetente, és ezt az 50 vagy 70 órát ledolgozzák. Ledolgozták korábban is ezt a dolgot, most ez tényleg a vita előterébe került, de a világ, a társadalom és az eszközrendszer, ami most körülvesz bennünket, erőteljesen változik. Éppen ezért azt kell mondanom, hogy igenis a költségvetésnek, a társadalomnak és az ország vezető erejének ezt fel kell ismernie, segítenie kell a betegeken, és a betegeken úgy tud segíteni, hogy áttételesen javítja az egészségügyi személyzet életkilátásait; azért is, mert ez olyan mértékben összefonódik az egész rendszerrel, tehát az egész magyar élettel, amit egyszerűen nem lehet nem feltárni.
Nagyon nehéz azért, mert többségében itt a parlamentben, akiknek beszélünk, azok egészséges emberek, hála istennek, a költségvetést is egészséges emberek készítik, de az egészség korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg, tehát amíg ilyen jellegű problémánk nincsen, addig ezt az egész problémát nem tudjuk igazából értékelni. Ha valamit ebben a költségvetésben kifogásolni lehet, az az, hogy egészen biztosan, egyértelműen - a népegészségügyi termékadó ellenére - nem látjuk azt, hogy vajon jutnak-e források az egészségügyben dolgozók élethelyzetének javítására. Ez egy fontos társadalmi probléma, mert az utóbbi időszakban az egészségügyben dolgozók helyzete a legrosszabbá vált mindenfajta munkavállaló között.
Erről nem mi tehetünk, mint az előbb elmondtam ebben a nemzetközi példában, ez része az életünknek, egy olyanfajta életnek, amelyiket nem akartuk, és amelyik részben az előző időszak és az önök által vállalt, sokszor hamis elképzelések mellett alakult. Az elmúlt négy év egészségpolitikája hamis illúziókról szólt, tehát az előző kormányzati négy év politikája hamis egészségügyi illúziókról szólt, a beteget mint egészségvásárolót óhajtotta feltüntetni; nem jól működött ez a szerep.
A kérdés az, hogy vajon az egészséges egyén és a betegtársadalom viszonya milyen. Az vitathatatlan, hogy ma a társadalmi betegségek meghatározzák az életünket, és a kilábalás nehézségei pedig fogva tartanak abban a vonatkozásban, hogy a szándékaink - amelyek egészen tiszta szándékok - megjelenhetnek-e azokban a számadatokban és megjelenhetnek-e azokban az élethelyzetekben, amiket támogatni akarunk.
Az ellátórendszer átalakítása egy olyan jellegű átalakítás, amely komoly kockázatokat hordoz, és én látom ezt a kockázatok mélyére nézve. Szilágyi képviselőtársam azt mondja, hogy nem indult el, én meg tudom, hogy elindult, és látom a kockázatait. És engem nem az szomorít el, hogy nem indul el, hanem az szomorít el, hogy ennek az átalakításnak komoly kockázatai is lesznek, amikor ön fel fog állni, és bírálni fog bennünket. Ezek a kockázatok nagyon mélyrehatóak, nagyon kemények, és muszáj lesz meglépnünk. Azért muszáj lesz meglépnünk, mert jelen szituációban az ellátórendszerek átalakítását kéri számon minden ország költségvetése Európában, és amikor önök felszólalnak, önök is ezt kérik számon tőlünk.
Az ellátórendszer átalakítását úgy, hogy közben a betegek érdekeit is teljes erővel képviseljük, rendkívül nehéz lesz megtenni; megpróbáljuk, de rendkívül nehéz lesz megtenni. Igen, az ellátórendszer átalakítása elindult, abban vannak világos elvek, vannak meghatározott időpontok; az ezekre az időpontokra való teljesítés önmagában hatalmas nehézségeket okoz, és a gondok rendkívül mélyek ezzel kapcsolatosan. Mi nagyon szeretnénk, ha az Egészségbiztosítási Alap költségvetése jobban meg tudná támogatni a munkánkat.
(11.30)
Aki ismeri az Egészségbiztosítási Alap költségvetését és ismeri az eddigi teljesüléseket: éveken keresztül egyáltalán nem jutottunk semmilyen konkrét számadathoz az Egészségbiztosítási Alappal kapcsolatosan. Összevont számadatokat vizsgáltunk. Nyolc-tíz rubrikát összevontak, aminek nem tudtuk, hogy mi a tartalma. Most látom először világosan, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése milyen. Most látom egészen egyértelműen, hogy hogyan viszonyul az egészségügy számára eltartottak és az egészségügybe befizetők aránya, és ennek az összege. Most látom egészen egyértelműen azt, hogy a 0-18 évesek ellátása hogyan valósul meg. Amikor bejön hozzám valaki, és azt mondja, hogy én befizetem az egészségbiztosításra a pénzt, akkor nem tudja, hogy azt a 0-18 éves kategóriába tartozó gyereket, akit megmutat nekem, az állam látja el. S az, hogy ilyen formában ellátja, amit más országban nem lát el, annak köszönhető, hogy Magyarországon működik a társadalmi szolidaritás.
Ugyanez vonatkozik azokra, akiknek a száma egyre nő, akik úgy gondolják, hogy nem kell részesedniük ebből az összegből, amelyiket az egészségbiztosításra fordítunk, hanem elég egy minimális támogatás, vagy egyáltalán nem adunk hozzá semmit, de ugyanakkor ennek a javait maximálisan élvezni akarjuk. Igen, olyan Egészségbiztosítási Alapot akarunk, amelyik egyértelműen, világosan megmondja, hogy X-nek vagy Z-nek az ellátásáért ki fizet és mennyit, mert akkor kiderül, hogy az állam, amit önök jelen pillanatban szidnak, a jelen körülmények között a költségvetésében mindent megtesz azért, hogy biztosítsa az egészségügyi ellátást. Én várom azt az időszakot, amikor ez minden ember számára egyértelmű és világos lesz. Amikor egyértelműek és világosak lesznek a befizetések, s egyértelmű és világos lesz az, hogy ebből mennyit költünk el az illető javára.
Amikor ezek a változások végbemennek, akkor az emberben jogosan vetődik fel a kérdés, hogy elengedhetetlen-e ez. Szilágyi képviselő úrral szemben bennem az vetődik fel, hogy vajon végig kell-e ezt csinálni. Vagy úgy kell-e végigcsinálni, ahogy most elképzelik. Ez a vita olyan mélyreható, olyan nehéz, és annyi komoly problémát vet fel, hogy a kérdésre borzasztó nehéz megkeresni a választ. Azok az adatok, amelyeket például az egészségbiztosítás költségvetése elénk tár, azt mutatják, hogy az ellátórendszer, az ellátás struktúráján belül évek óta semmit nem lehet változtatni. Ha összehasonlítjuk, hogy milyen volt tíz évvel ezelőtt az ellátás struktúrája, meg mit fordítottunk mire, akkor kiderül, hogy majdnem ugyanolyan, egyforma. Lényegileg nem változott semmit. Pontosan ez az, amiért az egészségbiztosítás költségvetésébe mélyebben bele kell nyúlni, és sokkal precízebben kell megfogalmazni azt, hogy mit és mire fordítunk. Pont azért, mert változást akarunk, egy csomó ember átmenetileg bizonytalan helyzetben van. Mi most felmérjük, hogy az országban az ellátást hogyan lehet jelentősen racionalizálni.
Ön azt mondja, hogy nem látja emögött a számokat, és bizonyos értelemben igaza is van. De az is kétségtelen, hogy amikor egy-egy kórház költségvetését átnézzük, és megpróbáljuk definiálni, hogy mi volt az előző év vagy az azt megelőző év koncepciója, hogyan akarták és milyen irányban vezetni ezt a kórházat, akkor kiderül, hogy ezt bizony elég nehéz definiálni. Az előző kormány négy évének az egészségügyi költségvetése a félelem költségvetése volt. A kórházigazgatók, elsősorban az év elején, még azért reszkettek, hogy az év végén is kórházigazgatók maradhassanak.
Nagyon-nagyon nehéz ma ezt megmondani egy ilyen ágazatnál, amelyben mi dolgozunk, amelynek megítélésem szerint humanitárius alapon is kiemelt ágazatnak kell lenni, mert ha önök egy családban gondolkoznak, és azt mondják, hogy egy családnak van egy éves kerete, de aztán kiderül, hogy egyetlen családtag megbetegszik, akkor a család félreteszi az egész tervét arra az évre, és arra az egy emberre koncentrál; tehát a betegek gyógyítása a legáltalánosabb emberi érték, és a legmagasabb értéke ennek a társadalomnak. Mi változatlanul úgy gondoljuk, hogy ma ez a legfontosabb, leglényegibb dolog mindamellett, hogy természetesen tiszteletben tartjuk, hogy ez az életnek mégiscsak egy szelete, mert a beteg emberek nem tudják fenntartani a társadalmat, még költségvetést sem tudnak csinálni.
Seneca azt mondta, hogy a jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat. Nekem most azt kell mondanom, hogy meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyek az egészségügyi ellátórendszert világossá és átláthatóvá teszik. Nem biztos, hogy kevesebbe fog kerülni, hanem valószínűleg legalább annyiba vagy többe, mint a jelenlegi egészségügyi ráfordítás, de hiszek abban, hogy meg fogunk felelni a feladatnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
