PŐSZE LAJOS
PŐSZE LAJOS
PŐSZE LAJOS (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Amikor a költségvetéshez szólok hozzá, akkor két körülményt mindenképpen szeretnék nagyon határozottan leszögezni.
Az egyik körülmény az, hogy az elmúlt, nem 8, nem is 20, de 26 évben olyan mérhetetlen szegénységbe sodródott ez az ország, amelyből felállni, kikászálódni rendkívül nehéz, pláne nem egy vagy két év alatt. A másik körülmény, amit szintén szeretnék aláhúzni, az, hogy most a Magyarország számára meghatározó környezetben válság van. Hogy mekkora ez a válság, még nem tudjuk. Óriási eltérések vannak a becslésekben. Több ezer milliárd euró a legpesszimistább forgatókönyv, de lehet, hogy meg lehet úszni 600 milliárd, 1000 milliárd euróval. Egy ilyen helyzetben költségvetést csinálni itt ma Magyarországon, pestiesen szólva is nem semmi, de semmiképpen sem egyszerű dolog. Tehát minden olyan körülményt, kritikát, észrevételt, amit a költségvetés kapcsán teszünk, úgy tegyük, hogy ezeket a körülményeket vegyük figyelembe.
Szeretnék hozzászólni néhány olyan általános aspektushoz, ami a magyar gazdaságpolitika és - mivel ez a költségvetéssel rendkívül szoros kapcsolatban van - a költségvetés kapcsán is elő szokott jönni pártok, szakemberek részéről, és ezek vissza-visszatérő, úgynevezett kritikus elemek.
(9.20)
Az egyik ilyen, talán egyszerűbben kezelhető kérdés, amikor nagyon egyszerűen bizonyos körök vagy pártok, szakemberek is azt mondják, szakítanunk kell az európai környezettel, egy teljesen más nyitásra van szükség, éljen Kína, éljen a muzulmán világ, ez megold mindent, ez a megoldás a magyar problémára. Ez nagy tévedés, kérem szépen! Nagyon nagy tévedés! Kétségtelen, hogy bizonyos régiókban felhalmozódott egy kis devizatöbblet, amit vétek volna nem kihasználni, vétek volna nem kihasználni, és élni a gazdasági együttműködési lehetőségekkel, de kérem szépen, Magyarországnak egyedül az európai integrációban, az európai gazdaságban van jövője, ennek nincs stratégiai alternatívája.
Sőt, a kérdés nem az, hogy egyáltalán az európai integráción belül maradjunk, hanem az, hogy sikerül-e akár a centrumhoz, akár az úgynevezett északi régióhoz tartoznunk a jövőben, mert Európa két részre szakad, ez most már látszik és feltartóztathatatlan. Az egyik a centrum, ha úgy tetszik, más megfogalmazásban az északi régió, a másik a sokkal lazább költségvetésű, sokkal fegyelmezetlenebb déli régió, amely hosszabb távon bizony akár tartós életszínvonal-csökkenésre is van ítélve. Nagyon nem mindegy, melyik régióhoz fogunk a kettő közül tartozni.
Magyarország számára csak az a megoldás, ha a centrumhoz és az északi régióhoz tartozunk. Ennek kell alávetnünk mindent, és ez nagyon sok kérdésre magyarázatot ad. Arra is magyarázatot ad, hogy például miért kell a hiánycélt tartani, miért kell a konvergenciaelemeket tartani, amikor a költségvetést tervezzük. Azért, kérem, mert ha nem ehhez a centrumhoz fogunk tartozni, akkor Magyarországnak sem gazdaságilag, sem kulturálisan, sem politikailag egész egyszerűen nincs jövője, nekünk pedig kell, hogy jövőnk legyen, mert nekünk van egy alapvető küldetésünk, amelyre itt a parlamentben is évszázada szinte minden kormány és minden politikai erő felesküdött, az, hogy a Kárpát-medence magyarságát ismét integrálni fogjuk, de ez csak úgy megy, ha maga az anyaország is erős lesz, stabil lesz, alternatíva lesz, és vonzerő lesz. Ez másképp nem megy.
Azért sem kell fetisizálni, kérem, ezeket a divatos áramlatokat, mert azért ne felejtsük el - csak egy apró megjegyzést -, hogy ma Németország és Franciaország önmagában nagyobb gazdasági hatalom, mint Kína, köztünk legyen szólva, tehát van itt Európában mire építeni, szó sincs arról, hogy Európának nincsen jövője. Európának van jövője, csak meg kell találni azt a működési formát, amelyben a versenyképességet lehet növelni, és minden forintnak, pontosabban minden eurónak Európában is a helyére kell kerülnie.
Egy másik gyakran elhangzó érv itt általában az, hogy ez az elszegényedés, a gyarmatosítás költségvetése. Kérem szépen, énszerintem ez több szempontból is egyszerűen csak egy sommás megállapítás, mert annak, hogy a gyarmatosítás költségvetése volna, ellene szól minden olyan körülmény, amelyet például a költségvetés akár az adósságválság leküzdése kérdésében folytat, akár a kiegyensúlyozott külgazdasági kapcsolatok megteremtésében. Az elszegényedés pedig szintén több szempontból nem igaz, mert egyrészt tartalmazza a minimálbér-emelést ez a költségvetés, másrészt az, hogy elszegényedés, pontosabban a reáljövedelem szempontjából mit tartalmaz egy költségvetés, azt majd azzal összefüggésben lehet megvizsgálni, hogy milyen jövedelmi viszonyok alakulnak, milyen béremelések valósulnak meg, mert az, hogy most, mondjuk, 6-7 ezer forinttal nő nettóban egy átlagos 40 éves, 200 ezer forint bruttó jövedelmű családfenntartó kiadása, ez attól függ, hogy milyen jövedelemmel, milyen béremeléssel lehet kompenzálni, plusz még persze figyelembe véve az inflációt is.
Egy harmadik általános, visszatérő kritika szokott lenni az államadósság csökkentése, hogy kell-e csökkentenünk az államadósságot, hogy más országoknak sokkal nagyobb a GDP-hez mért államadósságuk, ez egyáltalán nem egy olyan fontos dolog, azt a pénzt, amit államadósság-csökkentésre használunk, bizony lehetne például fejlesztésekre, struktúraváltásra használni. Kérem, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, ez megint egy leegyszerűsített megközelítés. A magyar államadósság nagyon-nagyon magas. Higgyék el, magasabb, mint Japánnak az egyébként relatíve kétszer akkora államadóssága, és magasabb, mint az olaszoknak a szintén jóval magasabb GDP-hez mért államadósságuk, egész egyszerűen azért, mert ők tudják miből finanszírozni az államadósságot, olyan belső finanszírozási forrásuk van, amellyel Japánnak nem probléma, most nem tudom hirtelen, de talán 130-140 százalék körül is van - már 200 is - a GDP-hez képest az államadósság. Az olaszok szintén tudják az államadósságot finanszírozni belső forrásokból. Mi nem tudjuk finanszírozni. Magyarországnak nincsenek multijai, akik hazautalják az osztalékot év végén, nincs felhalmozás belföldön, nincsenek még kis- és középvállalkozásaink sem, amelyek így hazautalnák a pénzt, többek között ezért nem tudtuk a válságot olyan simán túlélni, mint például Ausztria, amely alig vette észre a válságot, mert bizony a Közép-Európában kiterjedt rengeteg osztrák kis- és középvállalkozói szektor, de még a multik is utalták haza az osztalékot, és nem kellett kívülről finanszírozni az előállt problémákat.
Tehát szeretném elmondani, az államadósság-csökkentésnek nincs altenatívája. Az egy másik kérdés, hogy lehet olyan helyzet, lehet olyan konstrukció és politika, amelyben igenis felmerülhet a magyar államadósság bizonyos újratárgyalása is, de nem önállóan Magyarországé. Ez csak egy egységes európai szanálási terv részeként merülhet fel, hogyha az Európai Unió úgy döntene, hogy arra fektet nagyobb hangsúlyt és pénzt, hogy szanálja, elébe menjen a várható problémáknak az Európai Unió kritikus országaiban, és mondjuk megtenné azt, hogy a magánbankok elengednének vagy átütemeznének adósságot, és ezt a tőkecsökkentést az Európai Unió tőke formájában úgy pótolná ezekben a bankokban, hogy közben aranyrészvényt szerezne, és ezekkel az aranyrészvényekkel garantálná, hogy a bankoktól vissza is szerzi osztalék formájában ezt a pénzt, akkor igenis, egy egységes szanálás keretében erre volna lehetőség. De azt szeretném hangsúlyozni a félreértések elkerülése végett, hogy Magyarország halála volna az, ha most egyedül kiállna, és azt mondaná, hogy akár csak tárgyaljuk újra az államadósságot. Ez a harmadik olyan kérdés, ami általában elő szokott itt jönni.
Most nézzük a negyediket, az egykulcsos adót. Elég sok párt szokta mondani, kérem, az egykulcsos adó az oka mindennek, tönkreteszi az országot, ez a Fidesz gazdaságpolitikájának a halála, rákfenéje és a többi. Kérem szépen, az egykulcsos adó két dologban mindenképpen segít. Az egyik az, hogy a megtakarítások emelését elősegíti, és elősegíti a nagyobb adóbevétel elérését. Ezek nagyjából elfogadott konszenzusos tények. Természetesen vannak problémák, hiszen alkalmas az egykulcsos adó arra, hogy szociális feszültséget keltsen egy országban, és alkalmas arra is, hogy ezt felhasználják egyes politikai pártok vagy erők, hogy mesterségesen gerjesszenek szociális feszültséget.
Szeretném leszögezni azt is, hogy általában vegytiszta egykulcsos adó nincsen sehol a világon, mindenütt vannak olyan kompenzációs elemek, amelyek a úgynevezett egykulcsos adót korrigálják a különböző rétegek szempontjából, és általában az egykulcsos adó mellett eszközként használják az áfával való játszadozást, hiszen az anélkül is növelheti a bevételt, hogy a szociális, direkt látványos igazságtalanságot különböző adókulcsokkal elősegítené. Ez jellemző a magyar, úgynevezett egykulcsos adórendszer irányára is, hogy toldozott-foldozott, pontosan azért, mert rengeteg, egyébként részérdeket kell figyelembe venni, ezért van az, hogy most csak a 202 ezer forint feletti sávból lesz a szuperbruttó kivezetve, vagy ezért van az, hogy a kormány megígérte, mindenképpen kompenzálni fogja azokat a 200 ezer forint alatti jövedelműeket, akiknél az adójóváírás kivezetése esetleg bércsökkenést okozna, tehát nincsen fehéren feketén egy- és többkulcsos rendszer, nem ennyire széjjelválasztható. Az egykulcsos rendszer is toldozott-foldozott, ha úgy tetszik, többkulcsos, és a többkulcsos rendszereknek is van az egy kulcs irányába mutató eredőjük, konvergenciájuk.
(9.30)
Nagyon kevés időm van, ezért két körülményről szeretnék szólni, amit erősen problémásnak vagy aggasztónak látok. A két körülmény közül az egyik az Állami Számvevőszék vizsgálata, a másik a Költségvetési Tanács véleménye. Kezdem az utóbbival. A Költségvetési Tanács 2:1 arányban támogatta a költségvetést, azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének volt számos észrevétele, kritikája azzal kapcsolatban, hogy mi várható a gazdasági növekedés, a bevételek alakulásának vonatkozásában s a többi. Természetesen ez szíve joga, sőt, jó is, ha úgynevezett független vezető szakértők hozzászólnak a költségvetéshez. Ennek kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy jó lenne, ha a Nemzeti Bank önmaga nem gerjesztene több bizonytalanságot a költségvetésben, mint amennyi bizonytalansággal szemben felvet aggályokat. Mert ugye, csak az idén hirtelen kiderült, hogy a szeptemberben a Nemzeti Bankban még 80 milliárd forintra jelzett idei veszteség helyett, mondjuk, csak 12 milliárd várható. Ez mindjárt egy 70 milliárdos tétel. Na most, 70-100 milliárdokkal ide-oda dobálózni, akármekkora is a tartalék, eléggé felelőtlen dolog.
Ennél komolyabbnak tartom viszont az Állami Számvevőszék megállapításait, amelyben az Állami Számvevőszék számtalan adóteher vonatkozásában, hogy így mondjam, aggályait fogalmazta meg. Leegyszerűsítve, kérem szépen, arról van szó, hogy a bevételek egy részénél, mondjuk, egyharmadánál biztosítva látja a bevételeket, valamivel több mint egyharmadánál nem látszik világosan, hogy azok hogyan teljesíthetőek. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a kormánynak nagyon komoly további intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy a bevételi oldal teljesüljön. Nem lesz egyszerűbb a kiadási oldalt sem csökkenteni. Hiszen, ha belegondolnunk abba, és most nem tudok jobban belemenni a témába, mert már csak egy percem van, de 20-30 ezer köztisztviselő elhelyezése a vállalkozói szférában nem egyperces dolog, és nem biztos, hogy elegendőek azok a kedvezmények, amelyeket kilátásba helyezett ez a költségvetés arra, hogy felszívják ezt a szférát.
Tehát összefoglalóan nekem az a személyes véleményem, hogy ez a költségvetés meglehetősen rendkívüli helyzetben született költségvetés, ennek megfelelően kellően óvatos és konzervatív. Hadd tegyem hozzá, hogy a mérvadó nyugati körök is elismerik azt, hogy ez egy óvatos, konzervatív költségvetés. És ha szabad így fogalmaznom, ez enyhe elismerésnek számít akár a londoni pénzügyi köröktől is. Hát kérem, folytassuk majd a vitáját ennek! Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
