ROMÁN ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

ROMÁN ISTVÁN
ROMÁN ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, reagálnék arra a négy módosító javaslatra, amelyekről beszéltünk. A címmel kezdeném. Itt nyilvánvalóan egy technikai természetű elírásról és hibáról van szó. Kellő kreativitással sikerült mögé ideológiát is gyártani, de azt gondolom, maradhatunk abban, hogy egy technikai típusú elírásról van szó. A gazdasági és informatikai bizottság ezt a problémát úgy próbálta orvosolni, hogy az ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat elfogadtuk a bizottsági ülésen, ezért úgy gondolom, sikerült kettévágnunk azt a gordiuszi csomót, amely arra vonatkozott, hogy a címmel kapcsolatosan milyen teendők vannak. A más jellegű problémákat pedig az elnök úr által említett bizottságok nyilván majd véleményezni fogják, és lefolytatják majd az ezzel kapcsolatos vitát.
A módosító javaslatok 3. pontjában elhangzott a versenypártolói tevékenység erősítése. Ezt mi is nagyon fontosnak tartjuk, és támogatjuk is ezt az irányt, azt viszont nem gondoljuk, hogy ebben a határozati javaslatban meg kellene jeleníteni. Úgy gondoljuk, hogy ilyen irányba nagyon komoly lépésekkel elindult a Gazdasági Versenyhivatal, és ezt erősíteni kell. Erről egyébként a Versenyhivatal elnöke is beszélt a bizottsági ülésen és itt a plenáris ülésen is.
A beszámoló tartalmi szabályozásával kapcsolatosan pedig a bizottsági ülésen az volt a többségi álláspont, hogy engedjük meg azt a fajta szabadságot a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy olyan formában tegye meg a beszámolót, ahogy azt gondolja. Új vezetése van a Gazdasági Versenyhivatalnak. A beszámoló egyébként több újítást is tartalmazott a korábbi évek beszámolóihoz képest, például a jövőre vonatkozóan több megállapítást és javaslatot is megfogalmazott. Mi úgy gondoljuk, hogy azt a fajta szabadságot, ami egy ilyen beszámoló megírásához szükséges, hagyjuk meg a Gazdasági Versenyhivatalnak, és ilyen módon történjen a későbbiekben a beszámoló elnök úr, illetve munkatársai belátása szerint.
A bizottsági ülésen többségi véleményként ezek hangzottak el, ezek a javaslatok fogalmazódtak meg. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem