DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem vagyok jogász, természetesen elfogadom mind a két jogász képviselőtársam vagy három jogász képviselőtársam érvelését, maximálisan elfogadom. Csak én arra próbáltam rávilágítani, hogy mi a gyakorlat. Azt hiszem, hogy a kisebbségi önkormányzati képviselő nem hivatalos személy, de a gyakorlat azt mutatja, már bocsássanak meg, és mindent félretéve, hogy ők általában ebben benne vannak. Tehát én ezt a gyakorlati oldaláról próbáltam megközelíteni, nem jogelméleti vonatkozásaiban.
Még egyszer mondom, megköszönöm Varga képviselőtársamnak, hogy megvédett. Még egyszer mondom: én a gyakorlati oldaláról közelítettem ezt meg, és úgy gondolom, hogy a kormányzat erre a kapcsolódó módosító javaslatra már valóban nem mondhatja azt, hogy ezt elutasítja, mert ez a gyakorlat. Tehát ez a gyakorlat, hogy a kisebbségi önkormányzati képviselők és a kisebbségi önkormányzati vezetők bizony vastagon benne vannak ezekben a bűncselekményekben. De ha nem akarják elfogadni ezt a kapcsolódó módosítót, akkor még egyszer elmondom: zárószavazás előtti módosítóba valamilyen módon tegyék bele.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem