BOLDVAI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

BOLDVAI LÁSZLÓ
BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Napról napra jelennek meg a különböző gazdasági szereplők, tudományos műhelyek, elemzők által készített olyan vélemények, amelyek a gazdaságpolitika dilettantizmusára, elhibázott irányára és elveire hívják fel a figyelmet. Ezek egyik jelentős eleme, hogy az önök gazdaságpolitikájának köszönhetően gyakorlatilag megszűnt Magyarországgal szemben a befektetői bizalom, a beruházások értéke pedig jelentősen, közel 7 százalékkal csökkent.
Neves hazai gazdaságkutató szervezetek munkatársai szerint, idézem: “Magyarország beruházási szakadékban van, ami azért nagy baj, mert a válságból kilábalás egyik fontos feltétele a beruházások javulása”. 2009 harmadik negyedévétől a világgazdasági válság hatására gyakorlatilag világszerte mélypontra kerültek a beruházások, s onnan indultak növekedésnek. Magyarország a kormányváltásig együtt mozgott a nemzetközi trenddel, amelytől 2010 második negyedévében elszakadt, és miközben a szomszédos országokban 4-8 százalékos növekedést mérnek, Magyarország ennek ellenkező előjelű mutatóját produkálja.” Ez az önök gazdaságpolitikája.
Amíg önök úgy csinálnak gazdaságpolitikát, hogy reggeli alatt kitalálják, aznap éppen kit sarcolnak meg, amit ebédre az Országgyűléssel már kétharmados törvénybe foglalnak, hogy vacsorára a köztársasági elnök már ki is hirdesse, az a befektetők szemében egy elkerülendő banánköztársaság. A bizalom eljátszásához elég egy pillanat, de a megszerzéséhez évekre van szükség. Önök ezzel a kormányzással és gazdaságpolitikával a gyerekeink jövőjét játsszák el.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan akarják így segíteni, hogy egymillió új munkahely létrejöjjön? Hogyan akarják az ország iránti bizalom nélkül az érték- és munkahelyteremtő beruházásokat segíteni? Ha változtatni nem hajlandóak ezen a gazdaságpolitikán, akkor inkább mondjanak le a kormányzati tisztségről. Ne vezessék mindenáron falnak az országot, mert azzal a jövő generációjának ártanak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
(16.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem