DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott országgyűlési határozati javaslat a rendkívüli időjárás miatt kialakult mezőgazdasági károk enyhítéséhez szükséges haladéktalan intézkedésekről címet viseli, és alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a 2011. május első napjaiban, döntően május 6-án hajnalban bekövetkezett fagykár miatti káreseményekből következő károk megtérítésére nagy arányban és haladéktalanul kerülhessen sor.
A javaslatunkat azért fogalmaztuk meg, mert ezen a bizonyos májusi napon Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyékben sok település határában olyan hőmérséklet alakult ki, amelynek eredményeként a gyümölcsültetvények ez évi termése sok helyen száz százalékban, de másutt is nagy arányban megsemmisült. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei számokat ismertetek. Összesen 7035 termelő jelentett be ilyen káreseményt. Az országban a kormányhivatalokhoz összesen 8784 termelő jelentett be káreseményt. A felmért kár mértéke a kormányhivatal számítása alapján mintegy 28 milliárd forint, ebből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintően mintegy 18 milliárd forint árbevétel-kiesést állapított meg a kormányhivatal.
A fagykár bekövetkezését követő napokban mind kormánypárti képviselők, mind magoszos vezetők eljöttek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, és ott ígéreteket tettek arra nézve, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók a 2007. évi hasonló fagykár időszakában kapott kárenyhítéshez hasonló mértékű kárenyhítésre számíthatnak. Megígérték, hogy az akkor kifizetett, a kárérték mintegy 46 százalékát jelentő kárenyhítésnek megfelelő összeget az idén is meg fogják kapni a kárt szenvedett termelők.
Az idén júliusban aztán megjelent a kormány rendelete, amely rendelet három forrásból javasol a kárt szenvedetteknek bizonyos támogatást elérni. Ezek közül az egyik forrás az Európai Unió de minimis szabályai szerint mintegy 1,2 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé azon termelőknek, akik az előző években nem használták ki ezt a bizonyos de minimis értéket. A másik forrásról azért nem érdemes beszélni, mert hitellehetőséget nyújt a termelők számára, azonban egy, a miniszter úr által megírt levél alapján ez a hitellehetőség csak hónapok múlva válik majd elérhetővé. A harmadik kárenyhítési formaként meghatározott mérték a Kárenyhítési Alap kártérítésére vonatkozó, amely ebben az évben vélhetőleg mintegy 4,2 milliárd forintos összes értékkel kerül feltöltésre, amelynek a fele termelői befizetés, a másik fele pedig a költségvetés hozzájárulása ehhez a pénzhez.
(17.00)
Nem lehet tudni ugyanakkor azt, hogy milyen más egyéb károk bekövetkeztére is kell még ebből a Kárenyhítési Alapból pénzt fordítani az idén, az elmúlt évben sem tudta megmondani a szakbizottság ülésén a tárca képviselője, hogy milyen értékű ilyen kárt mértek föl, és várhatóan mekkora összegű kártérítésre kell majd sort keríteni ebből a bizonyos alapból.
A júliusban megjelent intézkedések hatására Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a termelők, az elégedetlen és becsapott gazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fagykárosult Gazdák Szövetsége néven társadalmi szervezetet is alakítottak, hiszen oly mértékben elégedetlenek azzal az ígérettel, ami most elhangzott, hiszen a 2007-es mintegy 46 százalékos kárenyhítési mértékkel szemben a mostani lehetőség támogatás oldalról nem többet, mint ennek harmadát teszi csak lehetővé, 10 százalék körüli mértékű kárenyhítésben reménykedhetnek a gazdák. Ezért a gazdák szövetsége levelet írt a miniszterelnöknek, a levélre ezen a héten, azaz a mai napon érkezett mindössze válasz, de ez a válasz is azt tartalmazza csak, hogy a júliusban meghozott kormánydöntéshez tartják magukat, és nem akarnak a kárt szenvedett termelőknek a korábbi értékhez hasonló mértékű, a 46 százalékot elérő mértékű kárenyhítésre forrást biztosítani.
Javaslatunk támogatását azért kérem az Országgyűléstől, mert az önök képviselői, az önök soraiban ülő Magosz-vezetők is megígérték, hogy meg fogják kapni a gazdák a 2007. évi kárenyhítéshez hasonló arányú, több mint 40 százalékos mértékű kárenyhítési mértéket. Ezt az eddig meghozott intézkedések nem biztosítják.
Kérem javaslatunk támogatását. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem