DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy önök ezt tették volna, de mi nem ezt tesszük, és az ön interpellációját hallva az a hasonlat jut eszembe, mint amikor a gyújtogató az égő ház mellett kérdőre vonja a tűzoltókat, akik éppen oltanak, hogy miért ilyen lassan, milyen eredménytelenül oltanak, miért nem dolgoznak többet. Ez a hasonlat, úgy gondolom, idepasszol az ön interpellációját hallva.
Ettől függetlenül örülök annak, hogy belátták, nem jó az, hogy egészséges, 40 éves hivatásosok ne dolgozzanak, lemondjunk a tapasztalataikról, a szakértelmükről. Igaz, hogy több mint egy évbe került, több mint egy év telt el ahhoz képest, hogy ezt önök belássák, de azt gondolom, hogy jobb később, mint soha. Azt hiszem, ezt nevezik eső után köpönyegnek.
Tisztelt Képviselő Úr! Az mégsem járja, hogy életerős emberek, 38, 39, 40, 41 éves hivatásos állományúak nem dolgoznak, adót sem fizetnek, miközben mások megszakadnak a munkában azért, hogy a családjuk megélhetését biztosítani tudják. A munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fogjuk fordítani 2012-től.
Igen, mindenkinek tudunk munkát adni, értelmes, az ország épülését szolgáló feladatot fognak kapni. Aki pedig fiatal kora, ereje és képessége ellenére nem kíván munkát vállalni, attól elvárható, hogy más módon járuljon hozzá az ország felemelkedéséhez. Ez nem sarc, képviselő úr, ez igazságos tehermegosztás.
Ami pedig az eddigi intézkedéseket illeti, az Országos Rendőr-főkapitányság humán szolgálatánál létrehoztak egy úgynevezett reaktivációs adatbázist, amelybe minden jelentkező kolléga anyaga felkerül, megnézik, hogy az illető milyen munkára jelentkezett, milyen helyekre tudják őt beosztani. A mai napig 50 egykori hivatásos, egykori szolgálati nyugdíjas jelentkezett munkára; a jelenlegi nyugállományúak közül mindenkinek a munkáltatását, a munkába állítását, szolgálatba állítását tudjuk biztosítani. Azt tapasztaljuk egyébként, hogy egyre több egykori nyugdíjas kéri a visszavételét a rendőrség állományába. Tehát úgy, ahogy elmondtam és most is megerősítem, lehetőséget kívánunk biztosítani az öregségi korhatár alatti szolgálati nyugdíjasoknak, hogy a rendvédelem területén aktív munkát végezzenek, hozzájáruljanak a közbiztonság, a közrend megteremtéséhez. A szenior állományt be fogjuk vonni a fiatal hivatásos állomány oktatásába vagy a bűnmegelőzési feladatokba.
Tisztelt Képviselő Úr! Ma 30 év az átlagéletkor a rendőrségnél. Szükség van arra, hogy az idősebb, tapasztalt, jó szolgálati tapasztalatokkal rendelkező rendőrök szolgálatba álljanak. Úgy, ahogy mondtam, 2012-től létre fogjuk hozni a szenior állományt, amelyben a résztvevők a korábbi szolgálati nyugdíjuknak megfelelő illetményt kapnak, könnyített feltételek mellett szolgálnak, és az alkalmazási feltételeken is enyhíteni fogunk. Aki pedig nem kíván visszatérni, annak szolgálati járandóságot biztosítunk, 57 év felett a teljes összeget, ez alatt pedig a személyi jövedelemadóval csökkentett összeget fogják megkapni.
Tisztelt Képviselő Úr! A szenior állományba tartozók foglalkoztatásának célja a helyi közbiztonság erősítése, de ha a szükség úgy kívánja, részt vesznek a közbiztonsági, a bűnügyi akciók végrehajtásában, az árvízi védekezésben, a katasztrófahelyzetek elhárításában vagy a Start-munkaprogrammal kapcsolatos feladatok végrehajtásában is.
Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön úgy érzi, hogy a korábban elkövetett hibáikat, bűneiket enyhíteni akarják, akkor fogadja el a válaszomat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem