DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem vonom kétségbe, sőt jogosnak tartom, hogy az általam említett adatok igazságtartalmát kétségbe vonja, ez ugyanis az ön minisztériumának hivatalos dokumentumából származik (Derültség az MSZP soraiban.), tudniillik abból a dokumentumból, amelyet az ön minisztere, az ön oktatási államtitkára jegyzett. Ha gondolja, szívesen átadom önnek mint kormányzati előterjesztést (Taps az MSZP soraiban.) - itt van előttem -, amely a teljes magyar felsőoktatás minden egyetemének minden szakára vonatkozó adatokat tartalmazza. Ebből származott az a négy, amelyeket kiszedtem.
Lehet, hogy ezt ön nem ismeri, hiszen minden egyes adat nem lehet a fejében, de hogy ennek az igazságtartalmát kétségbe vonja, azt meg én nem vonom kétségbe, csak akkor a kormány minisztereként tessék már nekem egyszer elmondani, ha ön a saját előterjesztésében sem hisz, akkor a Magyar Országgyűlés képviselője mégis mit tegyen. Azért vagyok itt ellenzékiként, hogy kérdezzek abból az anyagból, amit ön előterjesztett, ön meg azt mondja, hogy amit előterjesztettek, az nem igaz. Egyébként így van. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem