DR. ÁNGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy ezt a problémát idehozta, valóban az egyik sarokkövéről, sarokpontjáról van szó a polgári kormány programjának. Választási programunkban, kormányprogramunkban az elmúlt évi törvénymódosítások kapcsán - amikor is a földalapról szóló törvényben a birtokpolitikai irányelveket rögzítettük - és azt követően az immár féléve zajló nemzeti vidékstratégia vitája kapcsán is minden alkalommal kinyilvánítottuk, hogy a helyben lakó családi gazdálkodókat kívánjuk előnyben részesíteni, és ehhez természetesen a legjobb eszköz az állami földvagyon, amelyet nem úgy kell hasznosítani, ahogy az elődeink hasznosították. A közvagyonnak a közjót kell szolgálnia, és ha mi a helyi gazdaságot, a helyi társadalmat, a családokat akarjuk megerősíteni, akkor sehol máshol nem használható fel az a közvagyon, mint erre a célra.
Mi is történt? Egy-két példát én is hadd mondjak, hogy is hasznosította az előző kurzus ezt a bizonyos nemzeti vagyont, amit a nemzet az állam kezébe adott, hogy kezelje. Az említett példánál 4300 hektárról van szó, egy olasz érdekeltségről van szó, húsz évre bérelte akkor, amikor még húsz évre nem lehetett bérbe adni a területeket. A szántókért 100 forintot fizetett hektáronként, a gyepekért 50 forintot fizetett, az erdőkért pedig nulla forintot fizetett, és ezenközben állami támogatásként - beleértve, ugye, az európai uniós támogatásokat - több mint egymilliárd forintot felvett a társaság. Mindeközben 80-100 gazda az állataival ott várta, hogy legeltetni tudja az állatait - egy példa.
A másik példa, a Balaton-Nagyberek: 8 ezer hektár 99 évre bérbe adva, kérem szépen, a bérleti idő meghosszabbítható a szerződés szerint további harminc évre, ha nem lenne elég a 99 év, a bérleti díj 10, azaz tíz forint hektáronként, és az arrogancia teteje - a szerződésben szerepel, mert láttam -, hogy ha megváltoznának a viszonyok a 99 év során, akkor a bérbevevőnek egyoldalúan joga van arra, hogy módosíttassa a szerződést, ha sok lenne a 10 forint. Elképesztő viszonyok alakultak itt ki! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Trógerek!)
(14.20)
A Hajdúságban 5 ezer hektár területről van szó, ott vannak a gazdák a környezetben és gazdálkodnának, 5 ezer hektár területen a 17 aranykorona alatti területeket 0, azaz nulla forintért veszi az illető érdekeltség bérbe, s amikor megkérdezték tőle, hogy tessék mondani, hogy gondolják, bizonyos etikai normák is vannak, azt mondta: örüljünk, hogy műveli a földet. Azt hiszem, hogy más is megtenné ezt. Tehát alapvető változásra van szükség, és köszönöm a képviselő úrnak, hogy ezt a problémát idehozta. A kormány elszánt a változtatásra.
Szeretném mondani, hogy a 65 ezer hektár éppen ezért - mint egy ilyen próbakő - hogy is kerül bérletbe adásra. Néhány jellemzőt szeretnék mondani, ami a bírálati szempontok alapján eldönti, hova kell hogy kerüljön az a föld. Kérem, 20 kilométeren kívülről, a meghirdetett tábla 20 kilométeres körzetén kívülről várhatóan a javaslat szerint, amit még a Birtokpolitikai Tanácsnak és a VM vezetésének jóvá kell hagynia, 20 kilométeres körzeten kívülről nem lehet pályázni. Menjen mindenki oda, ahol a telephelye van, a lakhelye van, és keressen a saját környezetében földet, ha földre van szüksége. Egységes lesz az aranykoronánkénti bérleti díj, hogy ne a tőkeerő döntse el, hogy kié lesz a föld. Nem egymásra licitálunk, kérem szépen, hanem a birtokpolitikai irányelveket fogjuk ott helyben érvényesíteni, az pedig a helyben gazdálkodó családokat jelenti, a fiatalokat jelenti, a demográfiai földprogramot fogja jelenteni a továbbiakban a további földek esetében.
Még egy korlátot mondok: 1200 hektár fölött, ha egy érdekeltség és a kapcsolt részei bérelnek vagy tulajdonolnak földterületet, nem pályázhatnak további állami földekre. Azt hiszem, ezek kellő garanciát jelentenek arra, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a birtokpolitikai irányelveinket fogjuk konzekvensen érvényesíteni, és köszönöm az ezzel kapcsolatos támogatását a parlamentnek, a törvényhozásnak és a társadalomnak, mert elsősorban a társadalom támogatására van szükség. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem