GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr! Lassan másfél éve kormányoznak. Másfél év kormányzása után a foglalkoztatási helyzet nagyjából százezer fővel kevesebb foglalkoztatottat igazol vissza, mint a válság előtti időszakban. Miről beszél ön? Új munkahelyekről, azoknak a védéséről, azoknak a teremtéséről; versenyképességről beszél. Igen, fontosnak tartom, de a biztonság ugyanilyen fontos a rugalmasság mellett, és nem a kiszolgáltatottság növelése.
Szürke- és feketefoglalkoztatottság visszaszorításáról beszél? Akkor, amikor kevesebb szabadsággal, műszakpótlékok ilyen-olyan elvonásával, megvonásával, megszüntetésével párosítják a gondolkodásukat? Hát hogyan, miképpen gondolják? Ezek pont ellentétesen hatnak ezekre a folyamatokra.
Akárhogy is csűri-csavarja a szót, mese nincs, ha az embereknek többet kell dolgozniuk kevesebb pénzért, ha kiszolgáltatottá válnak, ha jogaikat sárba tiporják, akkor ez nem egy jobb helyzet, hanem egy rosszabb helyzet. Ön ezt a helyzetet kínálja az embereknek, én meg ezt a választ nem tudom elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem