KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm, hogy ön is elismeri ennek az ítéletnek a törvénysértő voltát. Éppen a múlt héten a bírák jogállásáról szóló törvény tárgyalása során említette Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam, hogy az alkalmasságvizsgálat kikerül a kinevezés szempontjai közül. Hát látjuk, hová vezet ez. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mindez egy olyan ügyben, amelyben a szálak egészen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök úrig érnek, akit éppen most hallgatnak meg gyanúsítottként ugyanebben az ügyben az ügyészségen.
Tehát egy egyszerű okirat-hamisítástól így tudunk eljutni egy milliárdos kárig, ami az államot érte, és egy telekcseréből, illetve egy lakcím-bejelentési botrányból így lesz egy olyan országossá dagadó botrány, aminek szálai a legfelsőbb körökig elérnek. Elfogadhatatlannak tartjuk, és a továbbiakban a lehető legszigorúbb fellépést várjuk az ügyészségtől.
Köszönöm megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem