KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy ön azt mondta, nagyon egyszerű dolga lesz, úgy én is azt mondom: nagyon egyszerű dolgom van.
A kezemben van egy dokumentum (Felmutatja.), amely szerint az érintettek kikérték Dabas város jegyzőjétől a Holcim által benyújtott építésügyi hatósági engedélykérelmet, és ennek mellékleteként itt van a kezemben, felmutatom a másodfokú hatóság határozatát (Felmutatja.), amit szintén kiadtak. Itt van a végén, az utolsó előtti oldalon dr. Lejtényi Péter aláírása.
Ez a határozat azt mondja, hogy: az elsőfokú határozatot részben megváltoztatom, itt felsorolja, hogy miben, és egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyom. Tehát nyilvánvalóan vagy ki lett adva, vagy valaki kicsempészte a felügyelőségről ezt a határozatot, én nem tudom, de ha ön azt mondja, hogy nincs kiadva, akkor ebben az esetben mégiscsak bűncselekményről van szó, és ez ügyben a feljelentést meg fogom tenni.
Köszönöm szépen, a választ így nem tudom sajnos elfogadni. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem