PÁLFFY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Azért kértem szót ma napirend előtt, hogy beszéljünk arról, miként tért le korábban Magyarország az európai útról, és hogy ez a kormány hogyan talált vissza a fősodorba, illetve hogy milyen irányt mutat ma az európai gazdaságpolitikai döntéseknek.
Azért időszerű ez a mai napon, mert annak idején, 1990-ben - ekkor jött el a német egység -, 21 éve egy hatalmas lehetőséget kapott az Európai Unió, és gyakorlatilag ez vezetett a közös pénz megteremtéséhez is. Tudjuk azonban, hogy az euró mögé akkor nem állítottak közös fedezetet, közös eszközöket, így a költségvetési szigor vagy az adósságráta megkövetelése szankciók nélkül maradt, és ezt bizony nagyon sokan kihasználták a tagállamok közül, lásd Görögország példája, az előbb szó is volt erről. Ugyanakkor Magyarország is több öngólt rúgott magának ebben az időszakban, hiszen meghamisították a költségvetési számokat, meghamisították a Brüsszelbe küldött jelentéseket, becsapták önmagukat is, az előző kormányok becsapták az embereket, becsapták az országot, és fő bűnként mindennek a tetejébe személyes családi adósságcsapdába hajszoltak, kényszerítettek egymillió embert. (Derültség az MSZP soraiban.)
Hova jutottunk tehát, tisztelt képviselőtársaim? Görögország, ugye, a csőd közelében áll, Cséfalvay államtitkár úr erről beszélt az imént, és viszik az ezüstöt, privatizálni kell mindent, mi azonban másfél év munkájával kikerültünk ebből a zónából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Unió láthatóan megemberelte magát az elmúlt héten, és azt az irányt veszi, amit, ha nem is azt mondom: diktálunk, de másfél éve mutatunk lehetőségként a gazdaságpolitikában. Az elmúlt héten a Bizottság elnöke a State of the Union-beszédében, tehát az Európai Parlamentben elhangzó évértékelő beszédében elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti eladósodás csökkentésére kell koncentrálni. Mi ezt csináljuk másfél éve, ezért van az alaptörvényben erre nézve korlát, ezért sikerül az államadósságot több mint 80 százalékról a jövő év végére 72 százalékra csökkenteni.
De nézzük tovább a hasonlóságokat! A Bizottság javasolta a pénzügyi tranzakciók megadóztatását is, vagyis a bankok terhelése most már európai szinten zajlik. Mi voltunk az elsők, de már nem vagyunk egyedül, nemcsak a tagállamokon belül, hanem uniós szinten zajlik ez, és ki is emelték, hogy mivel az elmúlt három évben a lakosság, a tagállamok, a társadalmak segítettek a bankokon, itt az ideje, hogy a bankok ebből visszafizessenek; Magyarországon is itt az ideje annak, hogy a pénzintézetek visszafizessenek az embereknek abból, amit kipréseltek belőlük. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) További hasonlóságok: azt mondják Európában, hogy pluszbevételek kellenek, strukturális reform kell, és a jogalkotás felgyorsítására van szükség.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez zajlik nálunk: gyorsított törvényhozás, amit önök rendszeresen bírálnak, de szükséges, mert ezek között a körülmények között az embereken azonnal segíteni kell; strukturális reform: igen, február óta ezt Magyarországon Széll Kálmán-tervnek hívják, és jövőre 550 milliárd forinttal javítja a költségvetést; pluszbevételek - úgy van, szintén hasonlóság, a jövedékiadó- és a szerencsejátékadó-emelések is idetartoznak.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, egy másik Európában vagyunk, mint amilyenbe készültünk 21 évvel ezelőtt, a német egyesítés idején. Végérvényesen vége van az előző békés húsz esztendőnek, és kemény időszak következik. Ha a tagországok külön-külön és az Európai Unió nem követik azt a gazdaságpolitikát, amely a nemzeti eladósodás csökkentésére koncentrál, akkor nehezebb helyzetbe kerülünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkinek lehet más véleménye, akár kinn a Kossuth téren, akár itt benn a Házban, de egy biztos: Európában nincs más reális út, mint támogatni ezt a politikát. A mi együttműködésünkön múlik, hogy el tudunk-e szakadni véglegesen az európai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) gazdasági bajok tűzfészkétől, mert ha igen, akkor megmenekülünk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem