SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdését, és kérdésére az alábbi válaszokat tudom adni.
A humán szolgáltatások területén a civil szervezetek valóban jelentős feladatokat látnak el, sok esetben új és rugalmas szolgáltatásokat is kialakítva. Természetesen jelentős az eltérés abban, hogy mely ágazatban, azon belül is milyen szolgáltatásban mekkora arányt képviselnek a civil fenntartók. Például a hajléktalanellátásban sokkal nagyobb arányban vesznek részt, míg például a családsegítő szolgáltatásban a részvételük csekély vagy csekélyebb.
Fontos azonban azt is tudni, hogy a nem állami fenntartók számára - tehát a civil szervezetek számára is - a törvény nem ír elő ellátási kötelezettséget, így e tehertől mentes a fenntartói kör. Kötelezettség hiányában rugalmasabban választhatják meg tevékenységüket is, ellátási területüket, a gondozott célcsoportot. Mindemellett a szolgáltatások működéséhez ugyanazt a fajlagos normatívát kapják meg, mint a sokkal szűkebb mozgástérrel rendelkező önkormányzatok.
A szolgáltatások fenntartásának finanszírozásában nem állnak fenn a kérdésben jelzett áldatlan állapotok. A működési engedéllyel rendelkező szolgáltatók a Magyar Államkincstártól rendszeres havi működési finanszírozásban részesülnek. Ez érvényes a pályázati úton finanszírozott alapszolgáltatásokra is, csak itt negyedéves ütemezésben kapják meg a pénzt. A fentiek miatt az ön által említett visszadátumozási eset ezért sem értelmezhető a szolgáltatás fenntartási területén.
Az önerővel kapcsolatos megjegyzésére azt tudom elmondani, hogy a működési hozzájárulás igénybevételéhez nem szükséges saját erő előteremtése, ez nem feltétele a támogatás folyósításának. Amikor a civil fenntartók kötelező önkormányzati feladatokat látnak el, akkor minden bizonnyal - legtöbb esetben - ellátási szerződést kötnek az illetékes önkormányzattal. Az önkormányzat adhat kiegészítő támogatást az átvett feladat ellátásához, és ezt gyakran meg is teszi, a fenntartói forráskiegészítés azonban a két szerződő fél saját ügye. Itt szeretném megjegyezni, hogy kimondottan a kérdésére, a Komárom-Esztergom megyei mozgássérültek egyesületének, országos szervezetének helyi szervezetét nem mi támogatjuk közvetlenül, hanem mi a MEOSZ-szal vagyunk közvetlen támogatási szerződésben, 160 millió forintnyi összegben, és ő dönti el, hogy tagszervezeteit milyen összegekkel támogatja. Az más kérdés, hogy a jövőben egyébként jelentkeznek-e a külön tagszervezetek, hogy ne központosított támogatás legyen, hanem a civil szervezetek - így a Komárom megyei is - külön támogatást kapjon.
Tisztelt Képviselő Asszony! Egyébként köszönöm azért is a kérdését, hiszen ön is ismeri és tudja, hogy a civil fenntartók között van nagyon jól működő - és tényleg minden köszönetet megérdemelnek minden munkájukért -, vannak olyanok is, akik jó szándékkal, de sokszor hatalmas nagy hibákkal működnek, és ezért valóban elesnek támogatásoktól, és vannak olyanok is, akik kimondottan rosszindulatból szerveződnek, csak azért, hogy ne működjenek az európai uniós támogatások. Van ilyen civil szervezet, akik ezáltal európai uniós támogatások csúszását okozzák 7 millió forintos nagyságrendben, aminek következtében a civilek nem kapják meg a támogatást.
Még egyre szeretném fölhívni a figyelmét: az Új Széchenyi-terv keretében 3 milliárd forint támogatást adunk gyermekotthonok átalakítására, 5,8 milliárd forintot adunk bentlakásos intézmények támogatására, felújítására és több mint 2 milliárd forintot hajléktalanellátás fejlesztésére. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Ezekben a munkákban, ezekben a pályázatokban a civilek is részt vehetnek, kérem, segítsen, hogy hozzájuk is eljusson ez a hír.
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem