SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egy évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa rengeteg mindent elvett tőlünk, tíz embertől az életét, sokaktól a szeretteiket, a barátaikat, az otthonukat, a családjukat, a közösségüket, a megélhetésüket; az érintett térség sok ezer lakójától a biztonságérzetet, az egészséges környezetet és az élhető jövőbe vetett hitet; és százezrektől vagy talán millióktól azt a meggyőződést, hogy ilyesmi Magyarországon nem történhet meg; hogy a jogszabályok és hatóságok a magángazdaság szereplőit is rá tudják kényszeríteni a társadalmilag hasznos, környezeti szempontból is tolerálható működésre. Egy évvel ezelőtt emberéletekkel, egzisztenciákkal, természeti értékekkel és fontos illúziókkal lettünk szegényebbek; nemcsak a kolontár-devecseri régió, de átmenetileg az egész ország katasztrófa sújtotta övezetté vált, legalábbis lélekben.
Amikor egy évvel a katasztrófa után mérleget készítünk, először is azt le kell szögeznünk, hogy a kormány a katasztrófa közvetlen következményeinek elhárítását, az épített infrastruktúra helyreállítását viszonylag jól kezelte; a környezeti kockázatot sikerült ésszerű keretek közé szorítani, jó ütemben zajlik az újjáépítés és a károsodott területek megtisztítása, senki nem maradt fedél, gondoskodás és betevő falat nélkül. Ez azonban - ha őszinték akarunk lenni - csak a kötelező, elvárható minimum.
A másik, ami nagyon fontos, és többször leszögeztük már, hogy nagyon sokan rendkívüli teljesítményt nyújtottak, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a rendőrség, az önkormányzatok, a nemzeti parkok munkatársai. Most erről a helyről ismét köszönettel tartozunk nekik.
Azt is le kell azonban sajnos szögezni, hogy a kormány pontosan úgy viselkedett, ahogy bármelyik elődje is tette volna hasonló helyzetben: igyekezett a helyreállításból kinyerhető politikai és gazdasági profitot maximálni. A teljes környezeti rehabilitációs folyamat átláthatatlan, nem tudjuk, hogy miért pont azokat a vállalkozásokat választották ki, amelyeket, és miért pont annyiért, amennyiért. Azt viszont látjuk, hogy ők lettek a kormánypárti média nagy hirdetői és a Puskás Akadémia támogatói. A sokmilliárdos üzlet részleteit firtató ismételt kérdéseinkre rendre semmitmondó, sablonválaszokat kaptunk, de annyi azért saját forrásból beszerzett információinkból kiderül, hogy a környezeti rehabilitáció sokak számára aranybánya. Nem tudjuk például, hogy miért kellett sebtében két hatalmas kőgátat is felépíteni a tározók, illetve Kolontár és Devecser között annak ellenére, hogy a megsérült X. kazettából órák alatt minden mozdítható anyag kiömlött. Maga a munka alapvetően a szennyezett talaj összegyűjtéséből és elszállításából áll, nem tudjuk, hogy mi kerül ebben több tíz milliárd forintba.
Felemásra sikerült a kárenyhítés. Itt 1,8 milliárdos kárt szenvedtek a vállalkozók, a vállalkozások, de csak százmilliós nagyságrendű kártérítést kaptak, ők is elsősorban a mezőgazdasági területeken.
Lehet látni, hogy nem lesz pénz a kártérítésekre, hiszen 6 milliárd forint értékben folynak kártérítési perek a MAL ellen, ám ha az állam befenyíti egy 135 milliárdos környezetvédelmi bírságra a céget, akkor egészen biztosan fizetésképtelenné válik, és esély sem lesz rá, hogy a kártérítések megtörténjenek.
Sajnos környezeti menekültekről kell beszélni. Sokan aggódnak a mai napig is a vörösiszap egészségkárosító hatásaitól, és nincsenek kellőképpen megnyugtatva, és az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Egyesület levélben fordult a kormányfőhöz, amire választ nem kapott, és október közepén utaznak Brüsszelbe egy meghallgatásra.
Szinte azt lehet mondani, hogy szociális erózió történt a térségben, Devecsert elhagyták eddig vagy háromszázan, főképp a tehetősebb családok, nyolc-tíz kisebb cég és magánvállalkozás húzta le a rolót, megszűnt mintegy ötven munkahely, és egy ilyen térségben ötven munkahely nagyon-nagyon sokat számít. Tudjuk, hogy súlyos károk keletkeztek az épített infrastruktúrában, de a legsúlyosabban az emberi kapcsolatok, a szociális és pszichés viszonyok, a közösségek sérültek. A mai napig arról számolnak be az emberek, hogy a katasztrófával álmodnak, és nem tudnak nyugovóra térni az események fölött. Itt a győzedelmi jelentésekben kizárólag az elszállított szennyezett talaj köbméterei, az újjáépített házak, hidak és utak szerepelnek, posta épül és emlékpark és látványtó, miközben a szociális rehabilitációra, a kisközösségek szöveteinek megerősítésére, az elfogadható helyi jövőkép közös felrajzolására, a helyi gazdaság újraélesztésére mintha nem jutna elegendő forrás.
A Kolontár-jelentésünkben kifejeztük, hogy nagyon súlyos hatósági mulasztások, illetve alkalmatlan jogszabályok vezettek ahhoz, hogy ez a katasztrófa megtörténhetett, és nem látjuk azt, hogy az elmúlt időszakban elegendőt tettünk volna azért, hogy még egyszer ilyen ne történhessen meg. Én attól félek, tisztelt Ház, hogy ha ma történne egy ilyen katasztrófa, semmivel sem lennénk felkészültebbek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiból.)
