KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A “Merjünk nagyon lenni” című sorozatom keretében ma a pákozdi csatára szeretnék emlékezni.
A pákozdi csata 1848. szeptember 29-én, az 1849-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedően meghatározó, a függetlenségi harcunk továbbélése tekintetében felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt. Engedjék meg ezt a pár perces ismertetőt a 163 éve történt nemzeti eseményünk tiszteletére, annál is inkább, mert győztes csatáinkat általában elhallgatják, vagy nem kellő büszkeséggel tanítják, illetve emlékeznek meg róluk.
Ma Kelet-Európa számos nemzete küzd azért, hogy önmagában történelmet és múltat gyártson. Ezek a nemzetek alig tekintenek vissza 150 éves önálló nemzeti és állami létre, mint például Románia és Szlovákia. Éppen ezért a szomszédos nemzetek történelmét igyekeznek a saját maguk számára kisajátítani, elorozni. Nemzeti hőseik gyakorta útonállók és háborús bűnösök, de ők büszkék ezekre a hőseikre, mert ők testesítették meg nemzetük önállóságának jelképét és szuverén nemzeti törekvéseiket.
Több ezer éves múltunk alatt a történelem számtalanszor bizonyította létünket, tudásunkat, technikai és harci vívmányainkat, kereszténységünket, hitünket.
A pákozdi csata a Velencei-tótól északra, a Pákozd, Sukoró és Pátka települések között fekvő területen zajlott. Megjegyezni kívánom, hogy nem is olyan rég ezen a helyszínen ismét csatát nyertünk, hiszen mégsem került idegen félkarú rablók kezére ez a sukorói földterület.
A soknemzetiségű Habsburg-birodalom az 1848-as forradalmakban legyengült, erőit elvitték az itáliai lázadások. Új taktikát eszelt ki azzal, hogy a magyar forradalomnak minden követelést megadott, majd ezt követően a nemzetiségeket ránk uszította. Igaz olyan nagyon nem kellett Jellasics császári-királyi táborszernagy, császári hadvezért, mert szemben állt forradalmunkkal. Mint horvát bán nyíltan készült ellenünk katonai támadással, és augusztus 31-én meg is szállta Fiumét, az egyetlen kikötővárosunkat.
Jellasics ezután átkelt a Dráván. Tudjuk jól, hogy több magyar katonai vezető átszökött Jellasics seregébe, neveket azonban nem kívánok mondani, nehogy az maradjon meg a fejekben róluk, hogy hazafiak, de ekkor az új hadvezetés kényes helyzetbe került. A harcot nem vették fel, csak hátráltak egészen Székesfehérvárig. A Batthyány-kormány felkérte István főherceget, Magyarország nádorát a sereg vezetésére. A békekötési találkozóra Jellasics nem jött el, a nádor lemondott, és eltávozott az országból. Batthyány általános népfelkelést hirdetett, Kossuth Lajos, a szabadságharc szellemi vezére pedig toborzókörútra indult az Alföldre. A toborzást Nagykőrösön, Kecskeméten, Szegeden, Szolnokon, Abonyban és szűk választóim hazájában, Cegléden tartotta, amelynek eredménye az lett, hogy pár nap alatt 16 ezer harcos sorakozott fel a pákozdi csatamezőn.
Kossuth Lajos ceglédi megjelenése és lelkes hazafias toborzóbeszéde a katolikus templom előtt olyan hatással volt a nemzetőrökre és a hazafiakra, hogy a Pest felé tartó harcosok énekelték először a monda szerint a Kossuth-nótát, amelynek egy részlete 47 évig volt a Kossuth rádió szignálja.
Képzeljük csak el, hogy szeptember 24-étől 28-áig mennyit kellett menni, dolgozni és küldeni a jelentkezőket a Dunántúlra, Pákozdra az akkori közlekedési eszközök, utak figyelembevételével. Micsoda elszántság, hazafias érzések, hit vezérelték ezeket az embereket oda katonának!
Móga János lett a Jellasiccsal szemben álló magyar védelmi sereg fővezére. Szeptember 28-án a sukorói haditanácson a császári és királyi altábornagy kijelentette, hogy csak akkor veszi fel a harcot, ha Jellasics megtámadja. Ez másnap be is következett. Az ő tisztjeinek, valamint az elszánt katonáknak köszönhető, hogy megállította a horvát bán előrenyomulását.
A pákozdi csatát támadó és védő oldalon egyaránt császári és királyi tisztek vezényelték. A csatát lényegében így császári és királyi csapatok vívták császári és királyi csapatok ellen, az egyik oldalon magyar katonákkal. Hadseregünk olyan erős tüzérségi tüzet zúdított az ellenségre, hogy közelharcra tulajdonképpen nem is került sor. Délután a csatát befejezték, majd a háromnapos fegyverszünet alatt Jellasics a tartalék hadtestét is cserbenhagyva Bécs felé elhagyta az országot. Az eseményekre az ozorai győztes utócsata tette rá a koronát október 7-én Perczel Mór honvédtábornok vezetésével, ugyanis a magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.
Zárásképpen hangozzon el a Kossuth-nóta: “Kossuth Lajos azt üzente, / Elfogyott a regimentje. / Ha még egyszer azt üzeni, / Mindnyájunknak el kell menni, / Éljen a magyar szabadság, / Éljen a haza.”
Köszönöm, hogy meghallgattak. Adjon az Isten szebb jövőt!
