GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Akkor, amikor a kormány a nemzetközi katonai missziókkal kapcsolatos részvételről beszámol itt az Országgyűlésben, akkor a Jobbik rendszerint felemeli a szavát. Megtörtént ez akkor, amikor az afganisztáni NATO-misszióval kapcsolatos beszámolókat megkaptuk félévente a kormánytól, és most is, a következetesség jegyében is muszáj felszólalnunk ez ellen a gyakorlat ellen, elsősorban formai okokból. Ugyanis tiltakoznunk kell az ellen, hogy a Magyar Országgyűlés kezéből kiemelték azt a döntést, miszerint itt vitassuk meg és itt döntsünk a nemzetközi katonai szerepvállalásainkról. Ehelyett most a kormány dönt, és beszámolókban értesíti az Országgyűlést, a választói akaratot közvetlenül kifejező Országgyűlést arról, hogy milyen nemzetközi katonai missziókban vállal Magyarország szerepet. Ez természetesen nyugati nyomásra, NATO-nyomásra történhetett, az elvárásoknak, a kötelezettségeknek a teljesítése céljából.
A formai és eljárásjogi kritikákkal szemben természetesen rendszerint tartalmi kritikákkal is élünk, aminek egy nagy részét Németh Zsolt képviselőtársam már megfogalmazta a bizottság előtt és itt a plenáris ülés előtt is. Általános kritikaként megfogalmazhatjuk ugyanazt, amit az afganisztáni NATO-misszió kapcsán mindig elmondunk: történelmi hagyomány Magyarországon, hogy külföldi magyar katonai jelenlétet nem támogat a magyar közvélemény, és a magyar emberek gondolkodásától nagyon távol áll az a gondolat, hogy Magyarország szabadságát, a hon védelmét messze, távol az országhatároktól kell megvívni.
(19.20)
Ahogy a nyelvünk és ahogy a Honvédelmi Minisztérium titulusa is kifejezi, a honvédelem Magyarország területének a védelmét, Magyarország határain belüli védelmét fejezi ki. Eléggé groteszk az, ha a hon védelmét az afganisztáni Hindukus-hegységben vagy az Ádeni-öbölnél, a szomáliai partvidéken gondoljuk megvívni. És cinikus az, ha a katonai részvételt a beszámoló mint valamiféle szolidaritás kifejezésének a jegyében óhajtja megtenni.
És most térjünk át az általános bírálatról a konkrét, Szomália-specifikus kritikánkra. Szomália az emberek többségének egy távoli ország, ahol nagyon kaotikus viszonyok uralkodnak az elmúlt évtizedekben, évtizedes polgárháború, véres kalózakciók és a legutóbbi: a mindent elpusztító éhínségről szóló hírek járják be a világot. Ebben a hármas viszonyrendszerben érdemes átgondolni azt, hogy mit jelent egy katonai jelenlét egy ilyen távoli, de mégiscsak nagyon jelentős országban, amelyik a globális konfliktusok színtere.
Az éhínség, a legutóbbi hónapokban vagy napjainkban is pusztító éhínség mutatott rá az összefüggésekre leginkább. A múlt heti Time Magazine - amelyiket igazán nem lehet azzal vádolni, hogy Amerika irányában elfogult lenne, negatívan elfogult - írja le egy 6 oldalas riportban azt a tényekkel és adatokkal alátámasztott megállapítást, miszerint az Egyesült Államok és a Nyugat nagymértékben felelős azért, hogy közel 3 millió ember, körülbelül 2,8 millió ember van kitéve az éhínségnek és az éhhalálnak, közvetlenül őket, közel 3 millió embert veszélyeztet az éhínség Dél-Szudánban a Gedo-övezetben.
Természetesen a Nyugat erről a fajta éhínségről is a saját logikája mentén gondolkodik. Háború zajlik, polgárháború zajlik Szomáliában. Az Al-Shabaab nevű, az Amerikai Egyesült Államok által 2008-ban terrorlistára tett Al-Shabaab szervezet ellen küzd a senki által meg nem választott átmeneti szövetségi kormány, amely természetesen mint minden esetben, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió támogatását bírja. Természetesen ugyanaz a forgatókönyv, mint ami Afganisztánban vagy Irakban is lezajlódott, amikor a Nyugat kiszemel magának egy számára kedves, szimpatikus kört az országon belül, pénzzel, fegyverrel, paripával megtámogatja, és egy polgárháborút generál, és egy kilátástalan helyzetet generál ebben az övezetben.
Amióta az Egyesült Államok 2008-ban terrorszervezetnek nyilvánította az Al-Shabaab szervezetet, amelyik főleg Szomália déli részén, ebben a Gedo-övezetben, a dél-szomáliai övezetben terjesztette ki leginkább a befolyását, azóta, hogy az Egyesült Államok terrorszervezetnek nyilvánította az Al-Shabaabot, nem jut el, nem juthat el az Egyesült Államok közvetlen parancsára segélyszállítmány ezekre a területekre. Nem véletlen tehát, hogy közel 3 millió ember fog éhhalált halni a következő hetekben, hónapokban Szomáliának ezen a részén.
Ahogy a Time Magazine megállapítja, valóban Washingtonnak és az Európai Uniónak nagyon nagy felelőssége van abban, hogy az éhínség Szomáliában pusztít és pusztítani fog. Ruanda és Bosznia után nyugati segédlettel újra népirtásra készülhetünk, népirtásnak lehetünk a szemtanúi, amihez sajnálatosan Magyarország asszisztál egy ilyen típusú katonai szerepvállalással. Természetesen tudjuk azt különböző becslésekből, hogy egy katona külföldi állomásoztatása egy évre 300 millió forint körüli pénzösszegbe kerül. Úgy gondolom, hogy pénzügyi szempontból is roppant összeg, és négy katona kihelyezéséről van szó; nem hiszem, hogy 300 millió forint évente az a pénzmennyiség, amit a magyar állam jelenleg pénzügyi, gazdasági válság közepette áldozni tud egy ilyen távoli, a magyar nemzeti érdekeket még érintőlegesen sem célzó törekvésre.
Természetesen szóltam az Egyesült Államok és az EU szerepéről. Nem véletlen az, hogy az Egyesült Államok a katonai szerepvállalásban már nem óhajt tevékenyen részt venni, vagy legalábbis csak részben kíván belefolyni a szomáliai eseményekbe, hiszen emlékezhetünk arra, hogy 1993-ban a Sólyom-hadművelet keretében az Egyesült Államoknak volt egy rövid, de annál tragikusabb beavatkozása a szomáliai eseményekbe, és csúfos vereséget szenvedett. 1998-ban a szomáliai terrorszervezeteknek a szomáliai hadteste támadást intézett amerikai nagykövetségek ellen Nairobiban és Dar es-Salaamban, így az amerikaiak most már a szomáliai beavatkozásoknál egy kicsit óvatosabban járnak el. De természetesen ezért vállalhatta el az Európai Unió, az Egyesült Államok meghosszabbított karja ebben a térségben a főszerepet a katonai misszióban.
De természetesen más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy az Európai Unió ilyen fontos területnek nyilvánítsa Szomáliát, és fontosnak tartsa azt, hogy itt katonáival is beavatkozzon a kialakult konfliktusba. Az Európai Uniónak óriási kereskedelmi érdeke fűződik ahhoz, hogy a Szomália által ellenőrzött Ádeni-öbölben és vörös-tengeri szakaszon háborítatlanul haladhassanak át a hajói. Az Európai Unióba irányuló tengeri kereskedelemnek a 95 százaléka halad át ezen a szoroson Szomália partjainál, ezért természetesen gazdasági, kereskedelmi érdekből vagy szempontból igazolható az, hogy az Európai Unió Szomáliában szerepet vállal, és ott beavatkozik.
Ugyanakkor kérdezem én: a katonai szerepvállalásnál nem lenne-e jobb, ha a problémák okát próbálná meg az Európai Unió orvosolni? Ugyanis az éhínség, ami most kitört Szomáliában, minden elemző szerint az egyik oka és az egyik legkézenfekvőbb oka annak, hogy Szomáliában polgárháborús helyzet alakult ki. Az éhínségben - amit már 2010 novemberében előre jelzett egy amerikai intézet, és jelezte azt, hogy a világ egyik legnagyobb vagy a világtörténelem egyik legnagyobb éhínsége fog végigsöpörni ezen a régión - az Európai Unió részéről és az Egyesült Államok, sőt még az ENSZ részéről is nagyon lassú és nagyon kevés segítség érkezett humanitárius oldalról segélyszállítmányok szempontjából.
Az Európai Unió... - és itt egy nagyon beszédes adat következik, és jól rámutat az új világrendnek és az új geopolitikai rendnek az irányára, Brazília több segélyt nyújtott Szomáliának az elmúlt hónapokban és az elmúlt egy évben, mint Franciaország és Németország együttvéve. Olaszország meg semmivel nem járult hozzá ahhoz, hogy Szomáliában az egyik legnagyobb humanitárius katasztrófa, ami a nyugati hatalmak, az Európai Unió és az USA közvetlen ténykedésének az eredményeképpen alakulhatott ki, semmit nem tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák ezt az éhínséget. Törökország is hasonlóan nagy segélyszállítmányt juttatott már el Szomáliába, és hatékony segítséget nyújtott Szomáliának. Természetesen humanitárius oldalról tudjuk mi is elképzelni a segítségnyújtást Szomáliának, nem pedig katonai beavatkozás mentén, katonai missziók mentén.
(19.30)
Hiszen, amint azt Irakban láthattuk, és most jelenleg, a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk Afganisztánban, ezek a típusú katonai missziók sehová nem vezetnek, csak nyugati érdekeket szolgálnak, amelyekhez Magyarországnak az égvilágon semmi köze nincs. Ennek megfelelően, a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően vissza kellene lépnie a katonai beavatkozástól.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
