DR. LUKÁCS TAMÁS
DR. LUKÁCS TAMÁS
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a magyar parlamenthez méltatlan volna, ha egy jelentéktelen lap egy cikkéből most idéznék, a parlamentben szóba hoznám, olyan, ami minden módon színvonal alatti. Talán Tamás Gáspárt Miklós értékelésével egyet is érthetnék: csúnya, de jelentéktelen ügy. Azzal a részével, hogy csúnya, egyetértek; és valóban, azzal a részével is egyetérthetek, hogy jelentéktelen ügy lenne, ha azt az olcsó megoldást választanám, hogy ennek a teljesen színvonal alatti cikknek azokat a részeit idézném, ami a magyarsággyűlöletnek olyan kifejezése, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa.
Viszont azt gondolom, a parlamentben azért érdemes erről beszélni, mert vannak olyan részei a kérdésnek, vannak olyan politikai részei, amelyek húsz év tapasztalatának általánosítására alkalmasak. Megígérem önöknek, hogy ezeket a részeket, amelyeket megismerhettek a sajtóból, nem fogom idézni, azonban azokat a részeket, amelyek politikai általánosításra és okulásra szolgálnak, megpróbálom a cikkből idézni, és amelyeket más lapok talán nem idéztek.
Az első ilyen általánosításra alkalmas kérdés, amely húsz éve mérgezi közéletünket, az azonos mérce elmulasztása. Ahogy miniszterelnök úr mondta, voltam olyan szerencsés, hogy az első szabadon választott parlamentnek tagja lehettem, és emlékszem 1992 augusztusára, illetőleg szeptemberére, amikor egy írói munkásság részéről szóló dolgozatnak milyen következményei voltak, milyen felháborodás és milyen sajtója volt. És akkor fölmerül bennem a kérdés az azonos mércéről, hogy vajon ennek az írásnak mi az oka, hogy a baloldali sajtó, mint a naturalizmus a fűben, úgy hallgat erről a kérdésről, és miért hallgatja el azokat a részeket, amelyekre valamifajta választ kellene adni.
(15.20)
Az első ilyen, engedtessék meg, a cikkből: a szerző azt állítja, hogy a nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov fellépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Ha ezt az álláspontot elfogadjuk - majd később visszatérek a kitüntetések rendszerére -, akkor én megértem, hogy az MSZP erre a kérdésre semmilyen módon nem reagál, és - tiszteletben tartva a szerző véleményét - azt gondolom, fel kell tenni egy-két kérdést, hogy vajon ha ezt az időszakot nem lehet az elnyomás időszakának tekinteni, akkor nyilván a szerzőt nem zavarták a jelen lévő szovjet csapatok, nyilván a szerzőt nem zavarta a szomszédos országban, Romániában a falurombolási program, és sok minden más nem zavarta, ezért írhat le ilyen mondatokat. Persze - később kifejtendő - a kérdés már csak az, hogy ezek után mire kapta a kitüntetéseket.
Ennél is izgalmasabb kérdés, tessenek figyelni, úgy folytatja, hogy a baloldal önmagáért felelős, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt. Tetszenek érteni? Maga a szerző írja le, hogy a baloldalnak a rendszerváltás után is volt egy örökölt médiahálózata és volt egy örökölt infrastruktúrája, és amikor a médiatörvényről beszéltünk, ezt az igazságot megpróbálták önök elhallgatni, erről az igazságról nem próbáltak beszélni, mert emlékszem a kilencvenes évek elejére, valójában a teljes médiahálózattal önök rendelkeztek. Végül, engedtessék meg a harmadik gondolat: de közben az egész baloldali elit- és tisztikar beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkrétan a baloldal közkatonáit is. Idesorolja magát az író is.
Tisztelt Ház! Lehetne beszélni az összetartozás kérdéséről, és lehetne beszélni arról, tessék végignézni Kertész Ákosnak a kitüntetéseit, csak egy kérdés merül fel: hogyan lehet, hogy ez az ember ’92-ben megkapja az egyik legmagasabb díjat, hogyan lehet, hogy 2004-ben is (Az elnök a csengő megkocogatásával jelzi az időkeret leteltét.) megkapja az egyik legmagasabb magyar díjat, és hogyan lehet, hogy megkapta a Kossuth-díjat? Újra kell szabályoznunk a kitüntetési törvényt.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
