ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden néhány kérdésre kitérjek, illetve válaszoljak.
Egy félreértés végleges eloszlatásának reményében fordulok Schiffer képviselőtársamhoz; próbáltam ezt korábban is elmondani, de láthatóan nem jártam sikerrel. Tehát a dolog az úgy áll, hogy én nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondhassam önnek, miről beszéljen - ez helyes. De szeretném jelezni, hogy ez fordítva is így áll. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Ez nem egy étterem, ahol ön rendszeresen feladja a rendeléseit, én meg teljesítem, és arról beszélek, amit ön egyébként talpalávaló muzsikának gondol; ez egy lehetetlen dolog. Tehát engedje meg, hogy azokról a kérdésekről beszéljek, amelyeket az ország szempontjából kifejezetten fontosnak érzek, és engedje meg nekem, hogy amikor úgy érzem, hogy ön ilyen témákat és kérdéseket vet fel, akkor reagálhassák arra, amit elmond. Mindezt a tisztelet kultúrájának nevében kérem, amit megpróbáltunk a kormányváltás időszakában általánosan támogatottá tenni itt a parlamentben - mint jól látható, kevés sikerrel. (Derültség.)
Tisztelt Képviselőtársam! Csak a jókedvünk okán mondom, hogy ha jól figyelt volna arra, amit mondott, akkor azt mondta, hogy az előbb általam országvédelmi tervként elmondott javaslatok leginkább Salazar portugál diktátor javaslataira emlékeztetik, amelyek között viszont sokat felismert a sajátjaikból; ehhez gratulálok. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
(14.30)
Arra a kérdésre, hogy tettünk-e az európai uniós elnökségünk során olyan javaslatokat, amelyek a pénzügyi rendszer újraszabályozására vonatkoztak, azt kell mondanom, hogy jószerivel csak olyanokat tettünk. Matolcsy miniszter úr a Pénzügyminiszterek Tanácsában rendszeresen élt ezzel a lehetőséggel, sőt mi több, ma is ott vannak még az Európai Unió asztalán azok a javaslatok, amelyeket mi tettünk. Ami mindennek a földre vonatkozó részét illeti - mert ön ezt is említette -, szeretném biztosítani arról, hogy amíg fideszes-kereszténydemokrata többség van ebben a Házban, amíg a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt adja Magyarország kormányát, külföldiek itt földet nem fognak vásárolni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Mindig nagy tisztelettel hallgatom az ön okfejtését a zöldalapú társadalomról meg az ehhez kapcsolódó fölfogásbéli fordulatról, de kétségkívül van köztünk egy különbség: miközben én tisztelem a zöldalapú gondolkodásmódot, mi nem zoológiai, hanem antropológiai alapon kívánjuk ezt végrehajtani. (Taps a kormánypártok soraiban.) Magyarán: az emberek érdekéből indulunk ki és nem fordítva. Ezért csak azt tudom önnek mondani, azt a körülményt, hogy - szemben az önök által itt elmondott és kudarcnak minősített gazdaságpolitikáról mondott észrevételeikkel - ma 43 ezerrel többen dolgoznak az országban, mint tették ezt egy évvel ezelőtt, szerény, de fontos és megbecsülendő eredménynek tartom, amely kifejezetten biztató a jövőre nézve, és reményt ad arra, hogy képesek leszünk még ennél nagyobb növekedést is elérni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amit Vona képviselőtársam gondolataiból fontosnak érzek most itt fölidézni - és engedje meg, hogy ezekre reagáljak is -, az a gazdasági alap kérdése, az, amit felvetett, hogy mi a gazdaság alapja, ami ön szerint hiányzik. Szerintem nem hiányzik Magyarországon a gazdasági siker alapja. A mi fölfogásunk szerint a gazdasági siker alapja az emberek dolgozni akarása, fölkészültsége, tudása és szorgalma. Ez az alap megvan Magyarországon. Csak úgy kell megszerveznünk a gazdaságot, hogy erre az alapra föl tudjon épülni egy olyan gazdaság, amely kielégíti a magyar emberek igényeit, igazságos, és a munkával arányos előrejutás lehetőségét biztosítja. Ezért mi egyáltalán nem vagyunk kétségbeesve, szemben azokkal a szavakkal, amelyeket ön mondott, és amelyek okot adnak a kétségbeesésre. Mi úgy gondoljuk, hogy a magyar gazdaságban igenis megvannak azok az alapok, amire föl lehet építeni egy sikeres gazdaságpolitikát. Azt nem állítom, hogy ez egyik napról a másikra menni fog, de hogy minden egyes döntésünk ebbe az irányba viszi legalább egy lépéssel közelebb az embereket ehhez a célhoz és ehhez a Magyarországhoz, azt azonban vállalom.
Ha megengedi, miután többször hallottam már az elmúlt napokban a nyilvánosságban annak a kérdését, hogy miért nem fogyasztanak többet az emberek, és hogy az volna a jó gazdaságpolitika, amely fölpörgeti a fogyasztást, elmondom önnek, hogy én ezzel a fölfogással egyáltalán nem értek egyet. Én azt gondolom, meg kell hagyni az embereknek a szabadságot, hogy eldöntsék, mihez kezdenek a pénzükkel. A jó gazdaságpolitika onnan ismerszik meg, hogy pénzt hagy az embereknél, a rossz gazdaságpolitika meg onnan ismerszik meg, hogy pénzt vesz el az emberektől. Azt nem tartom a politika kompetencia- vagy felelősségi körébe tartozó kérdésnek, hogy mit csinálnak az emberek a náluk hagyott pénzzel. Hát azt, amit akarnak! Ha úgy gondolják, van rá okuk, hogy elköltsék, akkor elköltik, ha meg úgy gondolják, hogy inkább takarékoskodni illendő - van, akit erre neveltek -, az majd takarékoskodik. Van, aki úgy látja, hogy veszély következik, ezért inkább tartalékol. Miért kéne önöknek, nekünk, bárkinek megmondani, hogy mit tegyenek az emberek a pénzükkel? Nekünk egyetlen dolgunk van a mi felfogásunk szerint: olyan gazdaságpolitikát és olyan adórendszert kell fölépíteni és működtetni, amely minél több pénzt hagy az embereknél. Ez az egyetlen szempont, ami alapján én jó és rossz gazdaságpolitika között különbséget teszek.
Végezetül van azonban itt még valami, amit fontosnak érzek. Már többször kértem önt is és a frakciójából fölszólaló más képviselőket is, hogy ne propagálják ezt az álláspontjukat nyilvánosan; ezt kérésként adtam elő, mert persze önöknek joguk van ezt megtenni. De én fontosnak érzem az ellenzéki képviselők esetében is fölhívni a figyelmet a felelősség kérdésére. Kétségkívül az önök felelőssége nem kormányzati természetű, de azért mégiscsak valamilyen felelősség, hiszen senki sem zárhatja ki, ez a politikai verseny része. Bár önök azt állítják, hogy mi ezt szeretnénk kizárni, de nem így van, mi elfogadjuk, hogy a politikai verseny természetes része, hogy az ellenzékből időnként kormánypárt lesz. Ha valaki kételkedne ebben, akkor a Fidesz történetén ezt világosan nyomon követheti.
Azonban az ellenzék felelőssége fontos kérdés, és szerintem olyan véleményt megfogalmazni a magyar parlamentben, ami arról szól, hogy ne fizessük vissza az államadósságot, olyan felelőtlenség, amire, megmondom őszintén, nagyon nehéz kellő súlyú szavakat találni. És ha valaki azt gondolja, hogy miután egyetlen ország van ma Európában, amely úgy tűnik, hogy nem képes, pedig lehet, hogy akarná visszafizetni az államadósságát - ez Görögország -, akkor miért nem azt ajánlja valaki, hogy a magyar útra vonatkozó gazdaságpolitikai döntéseink, a magyar út keresése helyett egész egyszerűen dőljünk hátra, és másoljuk le azt, ami Görögországban történik. Biztos, hogy a józan ész azt kívánja, hogy a magyarokat belevigyük egy olyan helyzetbe, mint ami ma Görögországban van? Biztos, hogy azt kívánja a józan ész a politikusoktól, hogy rendeljük Magyarország még megmaradt nemzeti vagyonát külföldi privatizációs ügynökségek alá, mint ahogy Görögországban ez mindjárt meg fog történni? Biztos, hogy önök olyan közállapotokat akarnak, mint ami Görögországban uralkodik?
Tudom, hogy amit ön mond, annak ebben a pillanatban szerencsére nincs kormányzati jelentősége - ez nagy szerencse! -, ugyanakkor szeretném fölhívni a figyelmet, ellenzéki képviselőként igenis van annak jelentősége, ha valaki azt mondja, hogy egész egyszerűen lépjünk a görög útra, és ne fizessük vissza az államadósságot, mert bizonyos számítások szerint úgysem lehet visszafizetni. Ez nem ritka vélemény a magyar társadalomban. Ez nem ritka vélemény. Én azonban azt gondolom, a mi dolgunk az, hogy bebizonyítsuk az embereknek, az adósságot muszáj visszafizetni, ami kétségkívül nem könnyű, sőt időnként fájdalmas, de még mindig jobb, mint azoknak a következményeknek a vállalása, ami azzal járna, hogyha nem fizetnénk vissza. És én azt gondoltam, hogy bár rengeteg kérdésben van közöttünk véleménykülönbség, az előbb is hallhattuk, hogy ön egy tisztán etatista fölfogást fejtett ki az állam méretéről és funkcióiról - én egészen más álláspontot képviselek -, az helyén is van, ha ezek a különbségek megjelennek, de az a különbség szerintem nem helyénvaló, hogy Magyarország egyik, egyébként jelentős pártja - hiszen önök elég szép számban ülnek itt a parlamentben, és aktív résztvevői a magyar politikának - egész egyszerűen fölszólítja a magyar kormányt, hogy ne fizesse vissza az egyébként a korábbi kormányok által fölhalmozott államadósságot. Ez a magatartás, elnézést kérek, a teljes felelőtlenség politikája, amit a magyar emberek érdekében most vissza kell utasítsak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arról a nagyon egyszerű körülményről talán már nem is érdemes hosszan beszélnem, hogy a nemzeti függetlenséghez vezető egyetlen út az államadósság visszafizetése. Ha nem fizetjük vissza az államadósságot, akkor az éppen lejáró követeléseinket valaki más fogja helyettünk fizetni. Így kerültünk az IMF hóna alá többször is a magyar történelem során. Miért kéne nekünk visszamenni oda, ahonnan nagy nehezen, a nemzetközi piacok bizalmának, fölépítésének feladatát elvégezve végre kidolgoztuk magunkat? Miért akarja valaki azt elérni, hogy Magyarországon, miután nem fizeti az adósságát, abba a helyzetbe kerüljünk, hogy a következő hónapban nem tudunk nyugdíjat fizetni, és nem tudjuk kifizetni a béreket a pedagógusoknak meg az orvosoknak? Kinek az érdeke ez, tisztelt hölgyeim és uraim? Még egyszer mondom, nagy tisztelettel arra kérem a Magyar Országgyűlés minden pártját, hogy az adósság visszafizetésének ügyében támogassák a kormány meg nem alkuvó erőfeszítéseit, mert egyébként nem tudunk visszatérni a saját érdekeink által kirajzolt ösvényre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül Mesterházy képviselőtársam gondolatait is olyannak érzem, amire talán helyes, ha itt reakció hangzik el vagy reagálás születik. Az első az öröm hangja. Azt kell mondanom - Ceauşescut ideidézte -, higgye el, a magunkfajták számára nincs szebb annál, mint amikor egy MSZP-s komcsizik. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) Ha megengedi, majd egy másik vita keretében javaslom, hogy térjünk ki arra a kérdésre, milyen állapotban van és miért van olyan állapotban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod megye, ahol az önök parlamenti képviselőit - akiket ott korábban nagy számban támogattak valamilyen okból - a legutóbbi választáson elcsapták. Ezt majd akkor beszéljük meg.
Ami a nemzeti szolidaritás rendszerét illeti: nézzék, a szocialisták kétségkívül felépítettek egy olyan gazdasági, szociális és társadalmi rendszert, amelynek az volt a lényege, igaz, hogy följebb nem juthatsz, de lejjebb sem csúszhatsz.
(14.40)
És nem is jutott följebb senki, és egy bizonyos szint alá nem is esett senki. Ez egy koherens, vállalható és képviselhető világkép. Önök ezt képviselik.
Mi azonban ebben a világban nem szerettünk élni. A mi álláspontunk az volt, hogy a munka, a szorgalom meg a tehetség igenis számítson. Az egész rendszerváltásba azért vágtunk bele, mert egy olyan világot szerettünk volna, ahol világos szabályok vannak, és aki dolgozik, az előbbre jut, aki nem dolgozik, az meg hátrább kerül. És ez a két világnézet, ez a két gondolkodásmód ütközik össze, legyen szó adórendszerről, szociális kérdésekről, bármiről, amikor az MSZP és a Fidesz itt egymással vitatkozik. De mi kiállunk továbbra is amellett, hogy egy olyan Magyarországot akarunk fölépíteni, amelyben aki dolgozik előbbre jut, aki nem dolgozik hátrább kerül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért én értéknek tartom, amikor a nemzeti szolidaritási rendszer fölépítésének jegyében arról beszélek: az az állapot, hogy Magyarországon több mint 500 ezer ember - több mint 500 ezer ember! - havonta kap jövedelempótló támogatásként 28 500 forintot, és ez alá nem tud menni, ez a 28 500 forint nem megoldása ennek a helyzetnek, és méltatlan emberi létre kényszerít másokat. Ezért mi azt javasoljuk, hogy inkább ehelyett, ahogy mi nevezzük, egy Start-munkaprogram keretében elindítva őket, tegyük lehetővé, hogy részt vegyenek egy Start-munkaprogramban. Azt szeretnénk, ha a végén, ha a program fölépül, mind az ötszáz-egynéhány ezer ember részt tudna venni ebben a programban. És akkor a munkájukért cserébe nettó körülbelül 48 ezer forintot fognak kapni.
Mi azt állítjuk, hogy munkáért nettó 48 ezer forintot kapni, az egy helyesebb állapot, mint jövedelempótló támogatásként fölvenni havonta 28 500 forintot. Ez a mi meggyőződésünk, a szolidaritási rendszerünk és gondolkodásmódunk alapja. Ezért elindítottunk kísérleti programokat, amelyekkel a Start-munkát meg akarjuk indítani: mezőgazdaság, energiahordozók, energiatermelés kérdése, nagy állami beruházások. Én azt hittem, hogy egy szocialista szorít azért, hogy ezek a programok sikerülhessenek.
És utána a következő évben, 2012-ben vért izzadunk azért, hogy megtaláljuk a költségvetési lehetőségét annak, hogy ne csak néhány, 8-9 ilyen kísérleti programot tudjunk megindítani, hanem 200 és 300 ezer közé vigyük azoknak az embereknek a számát, akik nem 28 500 forintnyi segélyt, hanem 48 ezer forintnyi bért fognak kapni a munkájukért. 200 és 300 ezer közé, és szeretnénk, ha ’13-ban olyan ország lenne Magyarország, ahol el tudjuk mondani, hogy minden ember számára, akinek a piac nem adott lehetőséget a munkára, de akar dolgozni, azoknak segély helyett képesek vagyunk Start-munkalehetőséget biztosítani.
Miért támadják önök ezt a rendszert? Szerintem ez a rendszer jó a magyar választópolgároknak. Sokkal jobb, mint az a rendszer, amit önök itt hagytak örökségül a mi számunkra, és ezért továbbra is szeretném jelezni: akármilyen érdeket is fogalmaznak meg, mi továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahol egyébként az adózás a lehető legegyszerűbb, a legtöbb pénzt hagyja az embereknél, leginkább a munkára ösztönöz, és ahol mindenki dolgozhat, és a munkájával előrébb juthat. Ha pedig nem dolgozik, vállalnia kell annak kockázatát, hogy hátrább fog kerülni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek után már csak egyetlen kérdést kell érintenem Mesterházy képviselőtársam gondolatai kapcsán. Már nem emlékszem pontosan, hogy önt mikor választották először parlamenti képviselővé. Nekem abban a szerencsében van részem, hogy 1990 óta itt vagyok a magyar parlament képviselői között, amiért hálás is vagyok egyébként a választópolgároknak. És arra is emlékszem, amikor ’98 és 2002 között meghirdettük és végrehajtottuk az akkori kormány gazdaságpolitikáját. És akik itt fiatalabbak annál, semhogy ott lehettek volna azokban a vitákban, úgyhogy ezt Schiffer képviselőtársamnak is mondom, Vona képviselőtársamnak is mondom és Mesterházy képviselőtársamnak is mondom: pontosan ezeket a mondatokat hallottam, mint amiket most önök elmondtak. Amikor megindítottuk az új gazdaságpolitikát, az első év végén nemcsak mondatra, hanghordozásra is hasonló mondatok idéződnek most föl a fülemben, ahol elmondták egyébként briliáns elmék és tiszteletre méltó közgazdászok, hogy az, amit csinálunk, az nem lehetséges. Ezt mondták, ugyanis olyan célokat tűztünk ki, amelyeket a közgazdasági tankönyvek szerint egyszerre nem lehet elérni.
Mert valóban az volt a tervünk, hogy a ’98-ban itt hagyott 18 százalékos inflációt levigyük 10 százalék alá, ezzel egy időben növeljük a foglalkoztatást, ezzel egy időben csökkentsük az államadósságot, ezzel egy időben csökkentsük a költségvetési hiányt és növeljük a foglalkoztatást. S azt mondták, hogy ez lehetetlen. Én nem tudom, hogy a tankönyvek szerint lehetetlen-e, vagy csak arról van szó, hogy ezt a tankönyvet, amely szerint ez lehetséges, még nem írták meg. De egy dolgot tudok mondani önöknek, hogy ’98 és 2002 között ez lehetséges volt. Igaz, nem egy év alatt, hanem négy év alatt, de lehetséges volt.
És nekem ilyenkor mindig eszembe jut az az okos zoológiai okfejtés, amely bebizonyítja a darázsról annak tömege, súlya, szárnymérete alapján, hogy ilyen lény nem létezhet, de ha létezik is, repülni biztosan nem tud, mert nem tudja legyőzni a fizika törvényeit. A helyzet az, hogy a darázs repül. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Erről mindannyian tudunk időnként kellemetlen tapasztalatok alapján is beszámolni. Ez a gazdaságpolitika működik. Munkaalapú gazdaság lesz Magyarországon, arányos adórendszer lesz Magyarországon, emellett szolidaritási rendszer lesz Magyarországon, és ez a gazdaságpolitika munkát fog adni az embereknek, akik a munkájuk révén majd boldogulhatnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sajnálattal hallottam az ellenzéki frakcióvezetők hozzászólásait, amiből egyetlen dolgot tudok kiolvasni, ez pedig az, hogy visszautasították azt az együttműködési lehetőséget és azt a segítségkérést, amit az országvédelmi terv végrehajtása érdekében én önöktől kértem. Ezt tudomásul vesszük, és az országvédelmi tervet, ha kell, önök nélkül, sőt ha muszáj, az önök ellenére is, de végre fogjuk hajtani. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)
