ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4049. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/4049/7. és 9. számokon kapták kézhez. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1. és 8. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az 1. pontról az MSZP-, a 8. pontról pedig a Jobbik-frakció szavazást kért. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 2., 3., 4. és 5. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 290 igen szavazattal, 53 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Frakciókérésre és bizottsági állásfoglalásra figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 1. pontjában Gőgös Zoltán és mások a 4. § (1) bekezdésében a jövedéki törvény 64. § (2) bekezdésében az adó mértékére vonatkozó szabályt változtatják meg. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 277 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 7. pontjában Hörcsik Richárd a 13. §-ban a jövedéki törvény módosításával dohánygyártmány értékesítésével kapcsolatos rendelkezést terjeszt elő. A javaslat összefügg a 9. ponttal, így ezekről együtt döntünk, ugyanakkor ezek kizárják a 6. és a 8. pontban szereplő indítványt. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 15 igen szavazattal, 331 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 6. pontjában Hörcsik Richárd javaslatáról szavazunk. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 17 igen szavazattal, 326 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 8. pontjában Gyenes Géza és Kiss Sándor a 13. §-ban a jövedékiadó-törvény 98/A. § (2) bekezdésében határidőt módosítana. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 53 igen szavazattal, 293 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.