SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni az ÉFOÉSZ-nak, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének, hogy húsz év óta folyamatosan megrendezi ezt a figyelemfelhívó találkozást, ahol több ezer, most is 6-7 ezer ember vett részt, és mindenképp azt mutatja a társadalom számára, hogy ők is fontos emberek, és őrájuk is lehet számítani. Illetve szeretném azt is jelezni, hogy nyilván ez a húsz év egy folyamatos fejlődést jelentett a fogyatékos emberek támogatása, az őket körülvevő világ életében, és azt kell mondjam, hogy ilyen szempontból az elmúlt időszakokban, években, évtizedekben nagyon nagy változás történt Magyarországon ahhoz képest, hogy a rendszerváltoztatás előtt hogyan állt ez a kérdés.
De azért három dolgot hadd emeljek ki kérdésére válaszolva, ami mindenképp szemléletváltást is jelent az elmúlt évek politikájához képest, és amit mindenképp fontosnak tartok.
Az egyik, hogy sikerült elvégezni azt a munkát, az úgynevezett kitagolási stratégiát, amelynek az a lényege, hogy a legnagyobb méretű, a leglepusztultabb állapotban lévő, a fogyatékossággal élőket, illetve idős, demens betegeket ápoló, gondozó intézményekből egy kisebb, felújított, modern épületbe kerüljenek át a gondozottak, ami jó a gondozottaknak és jó a gondozónak is. Itt azért szeretném jelezni, hogy az előző kormány négy évig nem tudta elvégezni ezt a munkát és ezt az európai uniós pénzt lehívni, amely rendelkezésünkre áll.
A másik a szemléletváltás. Nagyon fontos az, hogy az iskolákban, az oktatási intézményekben megjelennek olyan, úgynevezett szolidaritási nagykövetek, akik a fiatalokkal beszélnek a fogyatékos életükről, nehézségeikről, és ezáltal egyébként a nehéz korban, helyzetben lévő fiatalok is találkoznak velük.
A harmadik pedig - nagyon röviden -, hogy azokat a támogatásokat helyezzük előtérbe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a fogyatékos- és megváltozott cégeknél és az ő foglalkoztatásuknál, ahol piacra is kerülnek ezek a termékek, mert anélkül hiába a támogatás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)