DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Meglehetősen nehéz volt követni államtitkár úr felszólalásának ívét (Dr. Rétvári Bence: Majd megismétlem.), de két dologra mindenképp szeretnék belőle reagálni. Az egyik az, hogy a felhatalmazással kapcsolatban, hogyha valami nincs benne a programban, akkor szerintem, a logika alapján arra elég nehéz felhatalmazást kapni. Vagy önök úgy kell hogy értelmezzék ezt a rendszert, hogy ha önök egyszer kaptak egy politikai felhatalmazást, akkor onnantól kezdve azt csinálnak, amit akarnak. Sajnos úgy tűnik, hogy ez az önök értelmezése, persze e vonatkozásban akkor felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán mi a fenének kell olyan, hogy választási program vagy kormányprogram, mert önök egy általános felhatalmazás alapján úgyis azt csinálnak, amit majd csak akarnak.
A másik, ami megragadott engem az ön felszólalásából, hogy önök összeszednek különböző közjogi megoldásokat innen-onnan, más-más európai uniós államoknak vagy esetleg tengeren túli országoknak a jogrendszeréből. Egyetlen cél vezeti önöket, és ez jól látszik, számtalanszor rámutattunk erre, hogy hogyan lehet ezek által lebontani a fékek és ellensúlyok rendszerét Magyarországon, hogyan lehet központosítani a kormányzati hatalmat, és önök ezt mindig azzal magyarázzák, hogy ez máshol jól működik. Igen, csak tudják, önök kiragadják abból a rendszerből azt az egy elemet, kiveszik, meg kivesznek máshonnan egy másik elemet, amely vonatkozásban az adott országban valóban a koherens rendszerben, annak részeként ez rendben van, csak amikor így összeszedik, akkor már nincs rendben.
Olyan ez, az jutott eszembe, gyerekkoromban olvastam egyszer egy mesét, vagy talán akkor mondták nekem, amelynek az a címe, hogy “Micsoda madár ez?” Amikor egy madár elirigyelte a pávának a tollát, elirigyelte a kacsának a csőrét, a papagájnak más tollait, és a végén lett belőle egy torzó - na, önök ilyen közjogi rendszert építenek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem