DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Nem akarom meggyőzni Rubovszky képviselőtársamat, csak meg akartam köszönni, mert tényleg korrekt volt Rubovszky György képviselőtársam hozzászólása. Valóban, én azt el tudom fogadni a KDNP-frakció részéről, hogy önök mindent megtettek azért, illetve komoly munkát végeztek az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban is, hogy önök ezt támogatták, hiszen ez a KDNP-nek és a Fidesznek volt az alaptörvénye. Én azt soha nem fogom felhánytorgatni önöknek, hogy önök, ha már ezt az alaptörvényt felhozták, akkor önök ezt elfogadták.
Mi azt láttuk az alkotmányügyi bizottságban akkor, hogy a KDNP frakciója ezzel nagyon nem értett egyet, és kicsit úgy éreztük, hogy miután az alkotmányügyi bizottság saját javaslataként, amely egyként ellenezte két nappal korábban még ennek a javaslatnak az elfogadását, bizonyos külső hatásra mégis teljes mértékben meggondolta magát; itt már úgy éreztük, hogy egy kicsit megtört az ellenállás. Bár én elfogadom azt, hogy Rubovszky György megpróbálta ezt az átmeneti javaslatot elfogadtatni, ez nem sikerült. Hát így született meg ez a nem túl szerencsés része az alaptörvénynek.
Egyetlenegy dologra szeretnék még reagálni, Rétvári Bence államtitkár úr felvetésére, aki azt mondta, hogy a demokrácia jogintézménye, a jogállamiság tökéletesen fennáll jelen pillanatban is, és ha a kétharmados többség tudatában az ellenzék vagy állampolgárok nem tudnak mit tenni ezzel, mert jogszabályokat nem tudunk keresztülvinni a kétharmad miatt, akkor még mindig ott van a népszavazás kezdeményezése, és mindig ott van az Alkotmánybíróság. Hát, gyakorlatilag az új alaptörvény az Alkotmánybíróság igénybevételétől is megfosztott bennünket, hiszen a jogszabályváltozást ismerjük: a parlament egynegyede adhat csak az Alkotmánybíróságnak ilyen indítványt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
(15.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem