DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kozma Péter szavaira szeretnék reagálni, mert ahogyan ő mondta, idézem: bizonytalanságot sugárzó aggodalmamra tekintett le, és emiatt kellett hogy elmondja nekem ezeket a gondolatokat. Természetesen tisztában vagyok azzal, amit elmondott, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében igen felkészült titkárok állnak sorban azért, hogy kinevezzék őket, és bizony, gyakorló ügyvédként ismerjük azt a problémát is, amit az jelent, hogy egyszerűen nincsen hely, ahová ezeket a titkárokat kinevezzék, a fogalmazók nem tudnak továbblépni a titkári helyekre és így tovább, és így tovább, hogy ez milyen súlyos problémát jelent az igazságszolgáltatásban, különösen a fiatal és egyébként kitűnő szakembereknél. Ebben teljesen egyetértek Kozma Péterrel, ez valóban így van. Azt gondolom, hogy nemcsak a szűkebb pátriánkban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hanem az egész országban ez a helyzet, azonban, hangsúlyozom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és személy szerint én is ezzel az elvvel, a kényszernyugdíjazás ilyenfajta elvével nem értek egyet.
Rubovszky György képviselőtársam - ő most éppen kiment - módosító javaslatára szerettem volna ismételten hivatkozni, amely átmeneti szabályt engedett volna, és humánusan oldotta volna meg, nem pedig egy ilyen azonnali kényszerrel oldotta meg ezt a problémát. Tehát hangsúlyozom, mi ezzel az elvvel nem értünk egyet, és nem azt akartuk, hogy ezek a titkárok továbbra is titkárként dolgozzanak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem